Tudomány

2016.03.21. 20:17

Újraírható történelem

Nevetséges fejlesztéssel rukkolt elő a minap egy kutatócsoport.

Budai Dávid

Olyan programot eszeltek ugyanis ki, amellyel úgy tűnik, mintha a videón szereplő személy azt mondaná, amit a szájába adunk. Ehhez nem kell más, csak egy videó, amin valaki valamit mond, aztán kell valaki, aki szintén mond valamit  egy  webkamera előtt. Lehetőleg ez a két valaki se személyében, se mondanivalójában ne legyen azonos. Aztán kell még ez a program, amely úgy működik, hogy a valaki arcán megjelenő gesztusokat és szájából elhangzó mondatokat a videón szereplő arcára vetítik úgy, mintha az mondta volna. A fejlesztés mellé sokan olyan jelzőket tesznek, mint a mérföldkő vagy az áttörés. Mi, magyarok persze tudjuk, hogy most megint egy olyan dolgot próbálnak a világra sózni, amit mi már régen feltaláltunk, sőt, napi szinten gyakorolunk.

Hiszen elég csak bekapcsolni a tévét, és mindjárt láthatunk embereket, akik olyanokat mondanak, amit más adott a szájukba. Nem meglepő hát, ha fanyalogva fogadtam a hírt magam is. Egyvalamire azonban jó lehet a program. Újraírni a történelmet. Nem kell mást tenni, mint valakiknél a kényelmetlen mondatokat utólag kicserélni, a súlytalan mondatokat érdekessé formálni, a nyelvbotlásokat kiigazítani. Megint másoknál pedig elég káromkodni és ostobaságokat mondani egy már meglévő videóhoz, és készen is vagyunk. Egy idő után aztán ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, melyik volt az eredeti. És különben is: mit számít, ha kiderül, az emberek emlékezete véges. Hírbe hozni valakit éppen elég. A program egyébként még kísérleti fázisban van, nyilvánosan nem elérhető. Ezt azért fontos megjegyezni, mert hajlamos az ember néhány interneten keringő videónál azt gondolni, hogy utólag manipulált. Nem az. Ilyenek vagyunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!