Uraiújfalu

2015.04.19. 10:03

Rá sem ismerni az egykori evangélikus iskolára Uraiújfaluban

Uraiújfalu - Egy évvel ezelőtt még romos-dohos épület volt, mostanra - 26,5 millió forint pályázati támogatásnak köszönhetően - kívülről-belülről megújult az egykori evangélikus iskola Uraiújfaluban.

Cseh Gábor

Gáncs Jánosné, az Uraiújfaluért Egyesület elnöke elmondta, 2013 novemberében pályáztak sikerrel, 26,5 millió forint kormányzati támogatást nyertek. Felújították a tetőt, új nyílászárókat kapott az épület, kicserélték a teljes villamoshálózatot, valamint új szalagparkettára, járólapra és bútorokra is futotta a támogatásból.

Vargyai Vilmostól, a település polgármesterétől megtudtuk, néhány évvel ezelőtt úgy döntöttek, rendbe teszik a helyi épületeket, a közösségi tér már a sokadik a sorban.

A képen balról jobbra: Ágh Péter, Kovács Tímea, Bokor Barbara, Vargyai Vilmos, Péntek Barbara, Horváth Martina. Fotó: Cseh Gábor

A rendezvényen részt vett Ágh Péter országgyűlési képviselő is, aki beszédében hangsúlyozta, a mostani siker növeli a település megtartó erejét. - Egy évvel ezelőtt ez az épület még teljesen lepusztult volt. Öröm számomra, hogy a falu lakóinak szorgalma találkozott a kormány támogatásával - hangzott el.

Címkék#Uraiújfalu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!