Utazó

2016.08.27. 12:21

Csillapítja kultúrszomjunkat, kapunk bort, lelki útravalót egyaránt

A Pannonhalmi Bencés Főapátság úgy emelkedik ki a tájból, úgy lebeg ég és föld között, mint egy mesevár.

Némethy Mária

Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, hiszen hazánk jelentős történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Világviszonylatban is sokakat vonz: 1996 decemberében a főapátságot és környezetét a Világörökség részévé nyilvánították. (1972. november 16-án született meg az ezidáig legjelentősebb eszköz földünk egyetemes természeti és kulturális értékeinek megőrzésére: az UNESCO Világörökség Egyezménye. Ez olyan egyedülálló jogi eszköz, amely globális felelősségvállalást tesz lehetővé a világ kulturális és természeti értékeinek megóvásáért.)

Az apátság hatalmas épületét bejárva az ember egyszerre lesz része múltnak, jelennek, de érzékeli a jövőt is. Minden látogató 21. századi idegenvezetést kap: fülhallgatóján keresztül üdvözli őt Várszegi Asztrik főapát, majd idejének, érdeklődésének megfelelően válogathat a bőséges látnivalók közül. Mindenütt részletes magyarázatot hall azokról. A Szent Márton Bazilika1224-ben nyerte el mai alakját. Legutóbbi, 2012-ben befejeződött felújítása John Pawson angol építész tervei alapján készült. A 2011 nyarán elhunyt Habsburg Ottó földi maradványait a bécsi kapucinus kriptába, szívurnáját Pannonhalmán, az altemplomban helyezték örök nyugalomra.

1996 decemberében a főapátságot és környezetét a Világörökség részévé nyilvánították. Könyvtára nagyon gazdag és gyönyörű is
Fotó: Némethy Mária

A főapátság épületegyüttesének a torony és a gimnázium mellett egyik leghangsúlyosabb része a pazar könyvtár. A 11. század végén Pannonhalmán már 200 művet tartottak nyilván, ma 400 ezer kötetet őriznek. A tárlókban a régi iratok, a királyszobrok, a hosszanti terem freskója, a sok portré megtekintése nagy élmény.

Ha bent már elegünk van a tömény látnivalóból, érdemes körülnézni kint is. A régi korok szerzetesei nagy gonddal termesztették és gyűjtötték a gyógyításhoz szükséges növényeket. A természet tudományos vizsgálatára, a monostor természeti környezetének tudatos alakítására a 19. század első évtizedeiből vannak adatok. Az apátság arborétumában és gyógynövénykertjében ma több száz fa- és cserjefaj található, s ezek egy része különleges, az országban csak kevés helyen előforduló. Ezen túl érdemes még bebarangolni a kiállításokat, megtekinteni a múzeumi gyűjteményeket, a levendulást, kóstolni az apátság borát. Előre jelezzük: egy nap kevés ide. (Szombathelytől Beled, Csorna, Győr érintésével 121 kilométerre van Pannonhalma.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!