Utazó

2016.08.06. 07:07

Mesés vízi világ, kanyargós ösvények a tájban, amely megérint

DUNAKILITI - Aki szereti a vizes sportokat, vagy szép tájra, jó levegőre vágyik, az menjen el az ország nyugati kapujába akár kenuzni, akár wellnessezni, akár lovagolni, vagy csak egy igazán jót kirándulni.

Némethy Mária

„Dunakiliti az ország nyugati kapuja, csak még kevesen használják ezt a bejáratot" - olvasom a mindössze 1800 lakosú község honlapján. Egy ott töltött hétvége után már a kevesekhez tartozva írom: sajnos, hogy nem korábban lett úti célom.

Dunakiliti különleges természeti környezetben helyezkedik el, a Szigetköz védett és fokozottan védett területeivel büszkélkedhet. Szinte minden irányból víz veszi körül: a Duna, az abból kiszakadó Mosoni-Duna és rengeteg mellékága. Mesés vízi világot hoztak itt létre, kanyargós vízi ösvényeket, melyeknek páratlan szépsége megannyi turistát vonz, hoz össze Dunakilitin. Kenusokat, kajakosokat, motorcsónakosokat, és vízen járókat is. Meglepő látvány volt, amikor egy csapat fiatal SUP deszkákon állva evezve jött szembe velünk a vízen. Hawaiiról származik az új őrület, s már hat éve oktatják itthon is a vízen járást.

A többség kenukkal járja be a vizet, a parton kempingezni is lehet

A gazdag és változatos növény- és állatvilág kedvelt kirándulóhellyé teszi itt az erdőt és a vízpartot is. Közel hetven védett, illetve fokozottan védett növényfaj ismert a területen, amelyen tanösvény is rendelkezésére áll a természetben barangolók számára. Rossz érzés visszagondolni azokra az időkre, amikor hírek szóltak arról: mindez eltűnik. Dunakilti neve a Bős-Nagymarosi erőmű kapcsán vált közismertté. A falutól nem messze épült fel az utóbbi évtizedek egyik legellentmondásosabb beruházásának, az erőműnek egyik legfontosabb eleme, a dunakiliti víztározó és duzzasztómű. Ám környezet- és természetvédők tiltakozására a magyar kormány 1989-ben határozatot hozott a vízlépcső, ezzel együtt a dunakiliti duzzasztómű építésének leállításáról.

A szlovák fél azonban 1992-ben Dunacsúnynál megépítette a dunakiliti duzzasztót kiváltó létesítményt és elterelte a Dunát. Ennek következtében a Szigetköz mellékágaiban a medrek nagy része kiszáradt. Ma a vízpótlást a dunakiliti duzzasztómű felett kialakított fenékküszöb segítségével oldják meg, így a Szigetköz visszanyerte éltető erejét, a vizet. A víztározó ma számos túraútvonal állomása, hídjáról páratlan élmény egy kis bámészkodás.

Igazat írnak a község honlapján. A „nyugodt atmoszféra, a lebilincselő látvány örök nyomot hagy minden ideérkező ember szívében, mert ez a táj megérint.” (Dunakiliti Szombathelyről autóval 1 óra 40 perc alatt érhető el Csorna, Jánossomorja és Mosonmagyaróvár érintésével.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!