Utazó

2015.04.27. 17:14

Mit kínál Vas megye a kirándulóknak? - Van tíz tuti túratippünk

Körkép - Tíz túratippünk van most, de lehetne jóval több is, hiszen például a vallási turizmus nem is szerepel kínálatunkban.

Némethy Mária

1. Őrség

Az ország semmihez nem hasonlítható vidéke sok embert vonz egy kis kóborlásra gyalog, kerékpárral, vagy autóval. Ősi táj ez. A tipikus őrségi falvakban a patakvölgyre tekintő domboldalakon egymástól távol sorakoznak a pár házból álló települési egységek, a szerek, amelyek a gyepűrendszer részeként a honfoglalás utáni faluformák maradványai. A Pityerszeri skanzen az Őrség egyik legfőbb látnivalója Szalafőn, ahol a faluképi szempontból is védett község az Őrség talán legtöbb népi értékét őrzi.  Hét szerből áll. A népi építészet egy másik kincse, értékes műemléke a Pankaszi harangláb.  1755-ben épült a református fa szoknyás harangláb a település legmagasabb pontján.

A veleméri templomot szinte minden Őrségbe látogató turista felkeresi. A XIII. század végén kora gót stílusban emelt templomot a Szentháromság tiszteletére szentelték, freskóit 1377-ben vagy 1378-ban Aquila János festette. Árpád-kori templom az őriszentpéteri katolikus templom, amely a XIII. században épült, védőszentje Szent Péter apostol.

A templomot a török időkben erőddé alakították át, sánccal és árokkal vették körül. Az egykori védművek maradványai ma is jól láthatók.A 2002-ben létrehozott Őrségi Nemzeti Park óvja, védi a tájegység nevezetességeit. A különféle kosbor és gyapjúsás fajok mellett megtalálható a területen a kornistárnics, sárgaliliom, szibériai nőszirom, zergeboglár, vidrafű is. A terület kiemelkedő értékei a rétek, kaszálók, melyek számos védett növényfajnak adnak otthont, mint a réti palástfű, major völgycsillag, szártalan bábakalács. Az állatok közül a terület fokozottan védett állata a vidra, különlegességei a nagylepke fajok.

Gyalogosoknak és kerékpárosoknak túraútvonalak vannak, ezek bejárásakor az őrségi fazekasságot is megismerhetik.

2. Kőszeg és környéke

Vas megye és az ország egyik legszebb történelmi kisvárosa az elmúlt években jelentősen megújult Kőszeg. Az Alpok lábánál, Ausztria tőszomszédságában fekvő városka óvárosa a középkori hangulatot őrzi. A Jurisics téren áll a Városháza, amely az ország legrégibb, ma is városházaként funkcionáló épülete, közelében a város legrégibb épülete a Jurisics gyermekeinek sírját is őrző Szent Jakab templom, a Fő téren pedig a gyönyörű Jézus Szíve templomot csodálhatjuk meg előtte a Szentháromság-szoborral.

A kőszegi vár Jurisics Miklós várkapitányról kapta a nevét, akinek vezetésével a Bécs ellen induló török sereg 19 támadását verték itt vissza.  Szintén ennek a dicső tettnek állít emléket a Hősök tornya, a város jelképe.

Kőszeg kedvelt kirándulóhely. Csodálatos a természeti környezete, a várost ölelő Kőszegi-hegységbe  számos jelzett túraútvonal vezet. Könnyen megközelíthető a Dunántúl legmagasabb pontja, az  Írottkő-kilátó,  a Hétforrás, a Stájer-házak, az Óház-kilátó.

A város környéke is nagyszerű kirándulóhelyeket kínál.

Velemben a XIII. században kisebb erődítmény állt a Szent Vid-hegyen, ahol most a környék búcsújáró helye,  a Szent Vid-kápolna áll. A falunál épült ki az üdülő jellegű Novákfalva, ami az ország egyik különlegessége apró házaival, történelmi levegőjével.

A Kőszegtől úgy 6 kilométerre lévő Cákon idilli környezetben található a híres Cáki pincesor. A műemlékként védett kilenc borospince régi korok hangulatát idézi. Visszafelé Kőszegszerdahelynél érdemes megtekinteni a műemlék malmot.

3. Sárvár

Sárváron nem csak wellness van. A város kultúrtörténeti nevezetessége a Nádasdy-vár épületegyüttese.  A város  szívében magasodó, legtöbbet kaputornyával és a várárkot átívelő boltíves hídjával ábrázolt várkastély a nemzeti örökség része. A vár díszterme a hazai barokk egyik legimpozánsabb belső tere. Egyre bővülő huszárgyűjteménye és kiállítása nemzetközi jelentőségű.
Kirándulóhely még a városban a kilenc hektár vízfelületű Csónakázó-tó rendszer, amelyet öt híd, öt sziget tesz hangulatossá.

Nagy múltra tekint vissza a város arborétuma, ami a vár közelében található.  Órákig tart a látogatás a természetvédelmi területen, ahol  különleges fafajokat láthatunk.  A Gyöngyös patakból táplált mesterséges tavak és a sétányok melletti szobrok teszik élménygazdaggá a kirándulást.

4. Ják

A híres templom csodálatos módon illik a környező tájba. Mesterien helyezték el, tömbszerű, zömök sziluettje messziről felhívja magára a figyelmet, már 10 kilométerről  jól látható, uralja a vidéket.

Az 1220 körül alapított Jáki templom erődítményhez hasonló falaival, lőrésszerű ablakaival és leghíresebb részével, a normann motívumokkal díszített főbejárattal Vas megye szimbóluma, legértékesebb, világhírű műemléke. Kihagyhatatlan úticél.

A magyarországi román stílusú építészet kimagasló alkotása ez a templom. A történelem során tűz és vihar pusztította, 1532-ben a Kőszeget ostromló török hadsereg katonái minden elérhető magasságban lévő szobrát lefejezték. Kapuzatának másolata Budapesten, a Vajdahunyad Várában található.

Az egykori jáki bencés apátság monumentális bazilikája a hazai középkori nemzetségi monostorok egyedülállóan épségben fennmaradt képviselője.

5. Jeli arborétum

Vas megye az arborétumok megyéje. Ebből is kiemelkedik Európa egyik legszebb botanikuskertjét a  dr. Ambrózy-Migazzi István gróf alkotta Kám község határban. Ez közismert nevén a Jeli Arborétum.

A munkát 1922-ben kezdte el a gróf, aki autodidakta módon kora egyik legnagyobb botanikusává képezte magát. Ars poeticája az "örökké zöldellő kert" volt, melynek megalkotásához angliai  tapasztalatai nagyban hozzájárultak. Jelenleg az arborétum már több mint 100 hektáros és területén megtalálhatjuk Amerika, Kína Japán, a Balkán és a Kaukázus jellemző erdeinek képviselőit.

Jeli fő látványosságai a rododendronok. Az országban itt van a legtöbb belőlük. A rododendronok az április-májusi időszakban nyílnak, ekkor legszebb az arborétum, de nyáron és ősszel is bőséggel kínál látnivalót az erdészeti botanikuskert.

6. Ság hegy

A Ság tanúhegy a megye keleti részén, a Kemenesalján található.  A 20. században bazaltot bányásztak, ma azonban itt található a Sághegyi Tájvédelmi Körzet.

A hegytetőn hatalmas, kereszt formájú trianoni emlékmű magasodik, Magyarország egyik legimpozánsabb ilyen jellegű alkotása. Az 1930-as években, a környékbeli polgárok adakozásából épült.

Az egyik felújított bányaépületben kapott helyet a Sághegyi Múzeum, melynek kiállítása 2012-ben teljesen megújult. Az interaktív kiállítás a hegy természeti világát, hely- és kultúrtörténetét mutatja be. A múzeumban a római kori és bronzkori emlékek, a szőlőművelés és a bazaltbányászat eszközei mellett a hegy keletkezésének történetével is megismerkedhetünk.

A múzeum parkjában található kőpark és játszókert a hazánkban megtalálható vulkanikus kőzeteket mutatja be, a vulkánoszlopokon pedig a Föld legnagyobb vulkánjait ismerhetjük meg. Ezen kívül óriás puzzle és játszótér várja a látogatókat, akik a pincékbe betérve a hegy levét is kóstolgathatják.

7. A Vendvidék

Ez a gyönyörű táj néprajzi tájegység a szentgotthárdi kistérségben, a Rába folyó mellett. A terület lakosairól, a magyarországi szlovénekről kapta a nevét, akiknek hagyományos magyar neve vendek. Ma a szlovén kisebbség jelentős hányada itt él. Az Őrségi Tájvédelmi körzet részeként a Vendvidék fokozott védelmet élvező területei közé tartozik a Hársas-patak völgye, a Fekete-tó tőzegmohás ingólápja, az orfalui lucfenyves és a szakonyfalui erdőtömb.

Alsószölnöknél zajlott le a híres szentgotthárdi csata, amikor a falut csaknem teljesen porig rombolták.

Apátistvánfalva a vidék második legnagyobb települése. Itt található a Harding Szent István templom. További nevezetességei a Hársas-patak, és a világháborús emlékmű.

Felsőszölnök Magyarország legnyugatibb pontja, melyet az úgynevezett  Hármashatárkő jelez, ahol Ausztria, Magyarország és Szlovénia határai érnek össze. A település további látnivalói a 19. századi vízimalom és olajütő, a régi paplak állandó kiállításával, valamint a katolikus templom, szlovén nyelvű freskókkal és rózsaablakokkal.

Kétvölgyön  megtekinthetőek Doncsecz Károly fazekasmester hagyatékul maradt kerámiái, az 1880-as évek idején épült ritkaházai szoknyás harangláb, és az új kilátó. Hangulatában, látványában talán a legszerethetőbb falu.

Orfalu a Vendvidék legkisebb községe. A központjában álló harangláb a falu címerében is megtalálható. A falu az Őrség és a Vendvidék határát őrzi, végében található a táj legszebb természeti értéke, a láppá változott Fekete-tó, ahol a legenda szerint egy templom süllyedt el. A tónak ma már nincs nyílt vízfelülete, tőzegmohás ingóláp. A Hársas patak felduzzasztásával turisztikai szempontból is jelentős mesterséges tavat hoztak létre: ez a Máriaújfalui-tó.

A Rábán vizitúrázni a legjobb kikapcsolódások egyike, igazi aktív pihenés. Kezdők túravezetőkkel kipróbálhatják a hétvégén (Fotó: Szendi Péter)

8. Körmend

Ha Körmend, akkor Batthyány-család, kastély és kastélykert.  Vas vármegye egyetlen francia parkját a Batthyány-család alakította ki itteni várkastélya körül.

Leghíresebb fája a 200 év körüli juharlevelű platán, amelynek magassága 35, koronaátmérője 45 méter. Hasonlóan nagyméretűek a park tulipánfái  és simafenyői. A parkban jelentős művészeti alkotások is helyet kaptak. Fischer, bécsi szobrász munkái közül az angolkert kialakítása idején került ide Zefir és Flóra, Vertumus és Pomona, azaz ősz és a tél, illetve a tavasz és a nyár allegorizált szoborcsoportja. Ma csak ez utóbbi látható.

A kastélynak magas díszterme és nagyszabású barokk lépcsőháza van.

A Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum látogatóit az aulában interaktív bemutatóhely fogadja, ahol makettek mutatják be a kastélyegyüttest. A főlépcsőházban a főúri galéria képeiben gyönyörködhetnek, a folyosókon pedig digitális időutazást tehetnek a család nagyjai között. A "Batthyányak nemzetsége" című állandó kiállítás a kastély reprezentatív terében, a díszteremben látható. A Batthyány család számos nagyságot adott az országnak: Batthyány I. Ádám dunántúli főkapitányt, Batthyány Lajos Ernő nádort, a hercegi címet megszerző Batthyány Károly tábornagyot, Batthyány Fülöp mecénást, Batthyány Lajos első felelős miniszterelnököt és a boldoggá avatott szemorvost, Dr. Batthyány-Strattmann Lászlót.

A "Nemzedékek öröksége" című kiállításán Körmend és vidéke természetrajzát, régészeti leleteit, céhtörténeti értékeit, és a 19-20. század fordulójának polgári kulturális emlékeit láthatja az érdeklődő közönség.

Körmendnél a Rába-part nemcsak természeti szépségeivel vonzza látogatóit, hanem a vízi túrák indulópontjaként és nyári időszakban strandolási lehetőséggel is.

9. Szombathely

A vasi megyeszékhely bőséges látnivalót kínál mindenkinek.

A Vasi Múzeumfalu a megye elmúlt két évszázadának paraszti életformáját,a népi építészeti kultúrát mutatja be. Római maradványokon épült fel Magyarország harmadik legnagyobb temploma, a székesegyház. Mellette ott áll a püspöki palota, amelyben látogatható a Sala Terrena, közelében Savaria maradványainak legnagyobb egybefüggő részlete, a Járdányi Paulovics István Romkert. Innen csak pár lépés a Smidt Múzeum, de érdemes megtekinteni a Savaria Múzeumot is annak, aki mélyrehatóan akar ismerkedni Vas megyével.

A vasi megyeszékhely kirándulási célpontjai közül májusban különösen ajánljuk a Kámoni Arborétumot. A Gyöngyös-patak partján fekvő 27 hektáros arborétumban a mérsékelt és hideg égöv fa- és cserjefajaiból álló gyűjtemény látható, s ilyenkor virágoznak a rododendronok. A kert növényvilága rendkívül gazdag, a több mint háromezer faj, fajta és változat az év minden időszakában tartogat látnivalót. A gyöngykavicsos ösvények mentén információs táblák, padok és asztalok sorakoznak. Érdemes megtekinteni az arborétum bejáratánál álló Ökoturisztikai Központ időszaki  kiállításait is.

Különlegesség még Szombathelyen  Európa egyetlen tematikus csillagászati szakgyűjteménye az ELTE Gotthard Asztrofizikai Obszervatóriumban. A századforduló ( XIX-XX. század ) tudományos műhelyében végzett európai színvonalú asztrofizikai kutatások eszközeit és eredményeit korunk legújabb csillagászati felfedezéseinek multimédiás szemléltetésével együtt tárják itt a látogatók elé.
De ha csak egy kis kiruccanásra van időnk, akkor a Csónakázó tó környékén tett séta is nagyon üdítő.

10. Vasvár

Az utóbbi években nagyon sokat fejlődött, szépült a hajdani megyeszékhely, Vasvár.

A Kossuth Lajos utca 10-es szám alatt található Békeház (a  helyiek Tretter-házként ismerik) Vasvár egyik emblematikus épülete, egyben történelmi jelentőségű műemléke is. Az 1664. augusztus 1-jén aratott szentgotthárdi győzelmet követően, 1664. augusztus 10-én ezen a helyszínen köttetett az 1663-64-es, török elleni háborút lezáró híres vasvári béke.

A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény a 2001-ben, a Magyar Millennium ünnepségeihez kapcsolódóan Vasváron megrendezett rendtörténeti kiállítás révén jött létre. A Magyarország legrégebbi, ma is álló domonkos kolostorában működő Vasvári Múzeum a kiállítás megrendezése mellett elvállalta a rendtörténeti emlékek gyűjtésének és feldolgozásának szakmai irányítását. A nemrég felújított, gyógynövényekkel is beépített kolostorkert egyedi hangulatával egész évben várja az érdeklődőket.

Különleges látnivaló Vasvárnál a Vaskapu, a katonák útja.

A Vasvár és Győrvár között húzódó nyolc kilométer hosszú sánc a Rába és a Zala vízgyűjtője közötti természetes útvonalat zárta le. A földből és fából készült építmény a X-XI. századi határvédelmi rendszer belső vonala volt. Egyetlen átjárója, a Vaskapu a Katonák útja nevezetű fontos kereskedelmi és hadiutat ellenőrizte, amely az ország központjából Stájerországon és Karintián át Észak-Itáliába tartott. A Vasvári sáncot egy erdei, de betonos úton tudjuk megközelíteni. Mind az út mellett, mind a sáncnál információs táblákat, mellettük pihenő- és tűzrakó helyeket találunk, melyek kiválóak egy hosszabb letelepedésre is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!