Szabadon, biztonságban

A Languedoc-Roussillon régió ötvözi a tengerparti, illetve a mediterrán hegyvidéki tájak hangulatát. A mongol hegyi sztyeppékhez hasonlatos fennsíkok egyikén pedig Przewalski lovak rezervátumát hozták létre.

A Tarn folyó völgyében megbúvó aprócska települések egyike Sainte-Enimie; hídja több száz éves mestermunka (felső kép). A Przewalski lovak a teljes kipusztulás szélén álltak, ám sikerült megmenteni a fajt. Ma több rezervátumban - így
a Franciaországi Cévennek Nemzeti Parkban is - élnek kisebb-nagyobb csapataik, és több száz példányt sikerrel vadítottak vissza a vadonba, Mongóliába Fotó: Lovász Lilla

Ahogy a Földközi-tenger partvidékétől kissé eltávolodunk, a provence-i olajfakerteket és levendulamezőket a Cévennek Nemzeti Park fennsíkjai, nap sárga seprűzanóttal borított, óriás kövekkel megszórt lankái, mély szurdokokban azúr és türkiz csobogással zúgó folyói váltják fel. Alig egy órát autózunk Alés-től, hogy elérjük Pont du Monvert-t, ahonnan a szerpentinessé váló út lélegzetelállító szurdok mentén kanyarogva követi a Tarn folyó völgyét. Csupán a sziklameredélyek tövében megbúvó, aprócska falvak jelzik, hogy az ember szinte mindenhol képes élni, építkezni. Nemsokára azonban ezek is elmaradnak. Floracnál az eddig is elég keskeny, csupa lyuk aszfaltot kanyargós, romantikus, egyautónyi utacska váltja fel, lakott településnek nyoma sincs, csak a pásztorok kőkunyhói bontják meg a végtelennek tűnő lankákat. Hosszas kanyargás után mintha mozgó alakok sziluettje rajzolódna ki az egyik dombtetőn: vadlovak csapata legelészik a zöld pusztaságban.

Cévennek rezervátumában jelenleg két lócsalád él, illetve egy agglegényekből álló hímcsapat. A természetben ugyanis a domináns mének kancákat gyűjtve maguknak háremeket alapítanak, ahol a születő csikók közül a hímeket - miután azok elérték az ivarérett kort - elűzik. Ezek a fiatal csődörök aztán csapatba tömörülnek, amíg mindegyikük lassanként újabb nőstényeket gyűjtve maga köré saját háremet alapít.

Közelebb érve, az egyik kanyar mögött néhány több száz évesnek tűnő, szerény kőház tűnik elő az út szélén: a Takh Egyesület központja ez. A szervezet a házilovak ősét, a kipusztulás szélére jutott Przewalski lovat igyekszik minél természetesebb körülmények között megőrizni. Kulcsfontosságú az efféle rezervátumok munkája, hiszen a fajmegőrzés sajnos másképp ma már nem biztosítható.

Frédéric Joly fogad, a franciaországi Takh egyesület igazgatója, akitől megtudom, hogy az 1900-as évek közepére a vadászat annyira lecsökkentette a vadlovak számát, hogy sokáig vadon kihaltnak tekintették minden korábbi ismert fajukat, mint például a tarpánt vagy az 1881-ben felfedezett vadlófajt, a Przewalski lovat. Utóbbi utolsó szabadon élő ménesét 1967-ben látták Mongóliában: ide szorult vissza a valaha egész Európában és Ázsia területén élő állat. Ám a Przewalski lovak közül még 1900 körül sokat befogtak, hogy állatkertekbe szállítsák őket: közülük mintegy 13 egyed életben volt a második világháború végére, így nagy odafigyeléssel ebből a néhány példányból lassan sikerült stabil állományt szaporítani. Tőlük származik a ma rezervátumokban, állatkertekben lévő közel kétezer vadló (így a cévenneki állomány is).

Ahogy a látogatóközponttól kissé eltávolodunk, alig száz méterre megjelennek a lovak - vágtájuk mintha maga az ősi energia lenne, zúgó szélvihar a szikrázó napsütésben. Minden délután lejönnek a dombokról az épületektől nem messze lévő itatóig: ez az egyetlen kapcsolatuk az emberrel, és remélhetőleg már nem sokáig lesznek erre sem rászorulva. Cévennek rezervátumában tíz évnek kellett eltelnie, hogy az állatkerti egyedek családokat formáljanak és valódi vadlovakként kezdjenek viselkedni. Az állatkerti kevés mozgáshoz szokott és így elgyengült csontozatuk, izmaik mára megerősödtek, és a Przewalski lovak alkalmassá váltak arra, hogy akár teljesen vadon, minden emberi beavatkozás nélkül is boldoguljanak. Így néhány éve elkezdődött a szabad természetbe való visszatelepítésük Mongóliába, ahol ma is olyan méretű lakatlan területek vannak, hogy az állatok zavartalanul élhetnek.

Lemenőben a nap, a lovak éjszakai alvóhelyükre húzódnak, s én is igyekszem szélvédett helyet keresni. A hosszan elnyúló fennsíkokon langyos, mégis erős szelek uralkodnak, a Földközi-tenger mediterrán flórájának összes illatával indulva újabb és újabb rohamra a hálózsákom ellen. De megéri az éjszakát a szabad ég alatt tölteni: a csillagos égbolt mint kékfestő vászna borul a fejem fölé. Valahonnan messziről egy elégedett nyerítés hangfoszlányait hozza a szél - gazdája biztosan érzi: a szabadság is lehet biztonságos.