Vasi bulvár

2015.03.30. 12:39

Bennfentes extra - Eljött a vándorcirkusz

Az előző hét fő látványossága Szombathely szélén állomásozó cirkusz volt, ahova természetesen a Bennfentes stábja is kilátogatott.

Kovács Ágnes

Bennfentes - Ütös koncert és állatkert a parkolóban

Eljött a vándorcirkusz

VILÁGSZÁM A gyerekek imádták a vadállatokat, a kicsi pónit, és a szelíd dromedárt. A kasszánál örökítettük meg Bárány Adriennt, Török Gergőt és a testvéreket: Varjú Piroskát és Mihályt.

Anya is játszott

RAJONGÁS Falaky Szulamit, a zenekar ütőhangszeres művésze kisfiát, Wéber Áront is magával hozta a koncertre. Amíg anya játszott, a kicsi figyelmesen hallgatta őt.

A hóhért akasztják


FÉNYKÉP Tóth Imre, fotográfus bizony nem feltétlenül ragaszkodik hozzá, hogy egy rendezvényen lefotózzák. Kicsit kérleltem őt, hogy engedjen a kérésünknek, hiszen ez most egy kivételes alkalom, olyasmi, mint amikor a hóhért akasztják. Nem ellenkezett, vidáman nevetett ránk Tóth Tamással együtt.

A nagymacskák taroltak

CÁPETI ÉS CÁPALI Sok kicsi hozta magával kedvenc kabaláját a cirkuszi sátorhoz. Így volt ez a Lakatos család esetében is. A kicsi Noel egy vicsorgó cápával érkezett, hiszen rajong a nagy halakért. Ezen a délelőttön azonban inkább a nagymacskák érdekelték. Édesapja, Zsolt elmondta, akár többször is megnézik a vadakat, hiszen nem mindennap találkozhat az ember egy valódi tigrissel a parkolóban.

A hosszúnyakú primadonnával

ZSIRÁF A cirkuszi állatok közül az egyik legbarátságosabbnak a zsiráfot találtuk. Annyira helyes volt, ahogyan nyakát nyújtogatva nézelődött. Kicsit megdézsmálta a karám melletti fa kérgét, és hagyta magát simogatni boldog boldogtalannak. A városlakók vidáman szelfiztek a hosszúnyakúval, aki nagy kedvel lakmározott a felé nyújtott eleségből. Jászberényiné Gáncs Nikoletta és Jászberényi Adél nem sokkal az előadás előtt még mindig az állatok mellett álldogált.

Egy hamisítatlan családias este

FAGOTT Egy fiatal művész is meghallgatta a hétvégi koncertet. Tullner Flóra fagottozni tanul, édesanyjával érkezett a hangversenyre. Berkovics Gabriella elmondta, nagyon szeretik a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertjeit. A Csajkovszkij-est külön kedves a szívüknek, és már alig várják, hogy opera is felcsendüljön a Bartók Terem falai között.

Ő a család közepe



SZUPERNAGYI Sokszor láthatták már rovatunkban Kiss Márton zongoraművészt, de édesapját Kiss Barna kürtművészt is, a zenekar megbízott igazgatóját. Most megmutatjuk a család varázslatos nagymajáját. Marci dédnagymamája, Németh Irén a család közepe. A koncertre dr. Elek Miklósnével érkezett.

Tarka bohóc vezeti, Füsti Pisti követi

IZGALOM A cirkusznál nincs jobb program a gyerekek szerint. Csupa móka és kacagás a bohóctréfa, kicsit lehet izgulni a tigrisek számán, és a legjobb a pattogatott kukorica és a vattacukor majszolás a szünetben. Maximálisan egyetértett velem Bindics Zsanett, Pintér Endre és kisfiúk, Pintér Gergő András is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!