Vasi foci

2014.04.10. 11:35

A 22. forduló jön a megyei bajnokságokban

A megyei I. és a megyei II. osztály mindhárom csoportjában számos rangadót rendeznek a 22. fordulóban.

Munkatársainktól

MEGYEI I.

A Haladás-Kőszeg derbi az előző bajnokságban még a dobogós helyekről döntött, most mindkét csapat a kiesés elől menekül. A hazaiak régen szereztek pontot, a vendégeknek nem igazán megy idegenben – ilyen előzmények után csapnak össze.

A Szentgotthárd a celldömölki pontszerzése után a Kemenesalját fogadja, mindkét csapat igyekszik távolodni a veszélyzónától. Vépen komoly feladat vár mindkét csapatra, a hazaiaknak a múlt heti vereség után javítaniuk kellene, míg Vasváron majdnem edzőváltást hozott a Bük elleni döntetlen. A bükiek az esélytelenek nyugalmával készülhetnek a Sárvár elleni találkozóra, a vendégek papíron erősebbek, azonban múlt héten nem voltak igazán meggyőzőek a Haladás VSE ellen.

Pályarajzos grafikánkon a Megyei I. osztály legutóbbi, 21. fordulójának válogatottja látható

Magasiban – függetlenül a hazai csapat helyezésétől – komoly derbi vár a Celldömölkre, a vendégek nincsenek túl jó passzban. A házigazda bizonyosan összekapja magát a helyi rangadóra, érdekes meccsre van kilátás. A Magyarszecsőd a Jánosháza ellen sem tudott kijönni a gödörből, újabb minimális vereséget szenvedett – a negyedik 0-1 már erős túlzás lenne. A Király a múlt héten hazai pályán kapott ki, a korrekciós művelethez azért lesz pár szavuk a szecsődieknek is.

A listavezető Répcelak Uraiújfaluba látogat, ami a nehezebb feladatok közé tartozik a bajnokaspiráns számára, még akkor is, ha erősebb kerettel rendelkezik. Mivel a Sárvár sem adta fel még a versenyfutást, Balassa Péter társulatnak győznie kell – nem szükséges kétharmaddal, elég minimális különbséggel.

Rábapatyon is rangadót rendeznek – a vendéglátó ugyan simán kikapott Kőszegen az előző körben, azonban otthon veszélyes ellenfél. A Jánosháza magára talált, azonban most meg kell küzdeni minden pontért.

 

MEGYEI II.

A Szombathelyi-csoport rangadóját szombaton rendezik Lukácsházán: a dobogó 3. fokán álló házigazda a 2., edzőváltás után lévő Vasszécsenyt fogadja.

– A meccs esélyese az osztály talán legerősebb keretével rendelkező Szécseny, de hazai pályán nekünk is van esélyünk a győzelemre – vélekedett a Lukácsháza trénere, Sántha Szilárd. – Annak ellenére is a három pontért indulunk csatába, hogy Komálovics Á. és Horváth P. eltiltott, Kovács D. és Németh R. pedig sérült. Nem szerencsés, hogy ellenfelünk edzőt váltott, az új tréner bizonyára felrázza, feltüzeli a társaságot.

– Ahhoz, hogy elérjük a megyei I-et, Lukácsházán nyernünk kell – szögezte le Pammer István, a Vasszécseny elnöke. – A hét második felében már az új edző, Seper Ákos irányította a felkészülést – bizakodó vagyok.

 

A Körmendi-csoportban az éllovasok közül a legnehezebb meccs a 3. Rábatótfalura vár, ugyanis a Körmend VSE vendégeként lép pályára.

– Egy jó formában lévő, remek edző által irányított erős, bajnokesélyes csapat érkezik hozzánk. Mégis úgy vélem, hogy a meccs háromesélyes. Mindenesetre mi megpróbálunk győzelmre játszani. Hiányzónk nincs – árulta el a Körmend mestere, Kutasi Tibor.

– A Körmend nehézkesen kezdte a tavaszt, de kezd belelendülni, és amúgy is jó csapatnak tartom riválisunkat, vagyis nehéz meccsre számítok. Ám nem tagadom, a három pontért utazunk. Éder sérült – fogalmazott a Rábatótfalu edzője, Merkli József.

 

A Sárvári-csoportban a hétvége rangadóját mindenképpen a Kenyeri-Gérce-Vásárosmiske mérkőzés jelenti.

A Kenyeri edzője, Pungor István elárulta, hogy a múlt heti vereségük csak előnyükre lesz a most következő mérkőzésen: – Jókor jött a pofon a csapat számára, hiszen a listavezetőt fogadjuk a hétvégén. Úgy gondolom, hogy hazai környezetben minden játékosom felszívja magát a nagy összecsapásra. Mindenképpen a három pontért játszunk. Igaz a Gérce csapata is egyben van, jó csapat benyomását kelti. Véleményem szerint egy gól fog dönteni a derbin. Csaknem a teljes keret rendelkezésemre áll, csupán egy eltiltás miatt kell nélkülöznöm az egyik játékosomat.

A gérceiek mérlege is hasonlóképpen alakult a szezon második részében: öt győzelem, egy vereség. A vendég együttes trénere, Haraszti István nem rejtette véka alá, hogy Kenyeribe is győzni mennek:

– A fiúk megünnepelték a múlt hétvégi győzelmet, de most már a soron következő mérkőzésre összpontosítunk, ahol újfent a győzelem a cél. A négy távolmaradó, meghatározó játékosunk közül 2-3 ismét csatlakozik a csapathoz, így csaknem teljes kerettel tekinthetünk előre a hétvégi mérkőzésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!