Vasi foci

2014.08.15. 17:00

Elkezdi az NB III-at a Sárvár

Sárvár - Egy év megyei I-es tagság után visszatért az NB III-ba a Sárvár FC labdarúgócsapata - szombaton az ETO II. fogadja a fürdőváros csapatát. Az osztály egyetlen vasi együttesére nehéz szezon vár, a biztos bentmaradás reményében fut neki a bajnokságnak.

Tóth Gábor

Néhány éve még NB III-es meccseknek szurkolhattak a Körmend, a Répcelak, a Haladás II. és a Bük drukkerei is. Azonban 2014/2015-ös szezonban már csak a Sárvár képviseli a vasi színeket az NB III-ban. A Sávár egy év szünet után, a megyei I. osztály bajnokaként tért vissza a harmadik vonalba.

- Azzal a céllal futottunk neki a megyei I-nek, hogy rögtön visszaverekedjük magunkat az NB III-ba, a feladatot teljesítettük - fogalmazott Németh József, a Sárvár rutinos szakmai vezetője. Tartalmas felkészüléssel a hátunk mögött futunk neki az NB III-as bajnokságnak. Ebben az osztályban sok a jó játékos, a gazdag klub. Takács Gábor edzőkollégámmal együtt igyekeztünk komoly hangsúlyt helyzeni a fizikai felkészítésre. A legtöbb csapatnál ugyanis sok a képzett, fiatal játékos, akik remekül alkalmazzák a rövid passzos, gyors játékot. Az esetleges technikai hiányosságainkat megpróbáljuk majd erőnléttel, szervezettséggel, motivációval ellensúlyozni. Egy sokat futó, harcos, de fegyelmezett Sárvárt szeretnék látni a pályán. A keretünkben azért volt némi mozgás, vagyis még tart a csapatépítés. Ráadásul két sérüléssel bajlódó játékosunk, Kocsis Tamás és Ódor Bálint csak később, menet közben tér vissza közénk. A céljainkat reálisan jelöltük ki, a biztos bentmaradás reményében futunk neki a szezonnak. Vélhetően nehéz bajnokság elé nézünk, de bízom benne, hogy megoldjuk a feladatot.

A rutinos Tancsics Zsolt (balról) már régóta harcol a sárvári gárda sikeréért (Fotó: Horváth Csaba/Archív)

A Sárvár szombaton (17.30) a Győri ETO II. vendégeként játssza szezonbeli első bajnokiját.

- Az esélyesek nem mi vagyunk Győrben, de természetesen nem feltartott kezekkel lépünk pályára, minden el fogunk követni azért, hogy pontot, pontokat hozzunk haza - szögezte le a Sárvár nyáron érkezett új trénere, Takács Gábor. A celldömölki kupabúcsú után igyekeztünk felrázni a társaságot, fegyelmezett, motivált játékot várok a fiúktól. Az a minimum, hogy megnehezítjük ellenfelünk dolgát. Sajnos van több sérültünk, Potyi Gábor és Fritz Dávid pedig eltiltott. A kezdőcsapatot majd csak közvetlenül a mérkőzés előtt jelölöm ki.

Sárvár FC, távozó játékosok: Sinka Gábor (Ausztria), Varga Jenő (CVSE), Fülöp Marcell (Szeleste).

Érkező játékosok: Koronczai Roland (Ausztria), Klauzer Ádám (Celldömölki VSE), Kovács Zsolt (Répcelak), Dallos Gábor (Dunaharaszti), Osbáth Balázs (Andráshida), Devecsery Mátyás (Répcelak), Mavolo Paolo (Andráshida), Potyi Gábor (ZTE Akadémia), Ódor Bálint (Haladás VSE), Rózsa Péter (Haladás VSE), Fritz Dávid (Haladás VSE).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!