Vasi foci

2014.09.21. 19:25

Megye I: ismét az esőről szólt a vasárnap

A forduló meglepetését a Kemenesalja szállította: idegenben verte a Jánosházát.

Répcelak - Vasvár 5-0 (2-0). Répcelak, 200 néző, vezette: Takács R.

Gól: Tamási 3 (18., 65., 83.), Pungor P. 39., Orbán 82.

Répcelak: Farkas NÉMETH G., Balassa (Koncz), FAZEKAS TAMÁSI, Tóth Dominik, Csordás (Varga D.), HORVÁTH T. , Balogh T. (Tóth Dávid) Pungor P. (Orbán). Nyári (Takács P.). Játékos-edző: Balassa Péter.

Vasvár: Smolczer Hajas, Danka, Rumi, Robán Schermann, Horváth B., Tausz, Réfi, Bíró Pasics (Molnár). Edző: Konrád Péter.

A múlt heti rangadó után a Vasvár elleni mérkőzésre a répcelaki nézők egyértelmű hazai győzelmet és gólokat vártak. Az erőviszonyoknak megfelelően a házigazda sorra vezette támadásait, a vendégek pedig védekezésre rendezkedtek be, próbálták lezárni a területeket. Ez a 18. percig sikerült is, ekkor a szélen bontotta meg a hazai csapat a vasvári védelmet: egy szép bal oldali támadás után egy középre labdára a remekül játszó Tamási érkezett és igazítás nélkül lőtt a jobb alsó sarokba. A gól után kissé kiegyenlítődött a játék, mindkét csapatnak akadt lehetősége, aztán a félidő végén ismét a Répcelak szerzett gólt. A második játékrészben nem változott a játék képet, a vendégek védekeztek, a hazaiak játékába viszont rengeteg hiba csúszott. Ahogy telt az idő, a vendégek figyelme többször kihagyott így vége sima lett a Répcelak a múlt heti haloványabb teljesítménnyel is hozta a győzelmet.

Tabak1 Szentgotthárd - Rábapaty 1-1 (1-0). Szentgotthárd, 100 néző, vezette: Boda.

Gól: Vass G. 29. illetve Király L. 50.

Szentgotthárd: Tóth A. Csákvári, Balázs, Bellovics, HERCZEG Bugán (Polly), Kovács G., Sipos, Nyári Vass Düh (Bouti). Edző: Kovács Csaba.

Rábapaty: VARGA Dovánszki, CSUPOR, TŐKE, ENZSÖL KIRÁLY ZS, (Ádám E.), Németh Á., DUGOVICS (Pethő), KIRÁLY L. Fehér, Bíró. Edző: Ádám Endre.

Kiegyenlített játékot hozott az első félidő, a hazaiak támadtak többet, és egy kontrából vezetést is szereztek. Egy kirúgás után Vass elég csúsztatták le a labdát, a csatár rávezette a kapusra és a hálóba lőtt. A játékrészből megmaradt idő mezőnyjátékkal telt, említésre érdemes esemény nélkül.

A második 45 percet borzasztóan kezdte a Szentgotthárd, a vendégek akár három góllal is elhúzhattak volna, de végül csak egyenlíteni tudtak. A hazai csapat a mérkőzés végén eldönthette volna a találkozót, ekkor egy elmaradt tizenegyest kértek számon a játékvezetőn: Herczeg végigvitte a pályán a labdát, a büntetőterületen belül rossz ütemű becsúszással állították meg, de a játékvezető nem ítélt büntetőt, így maradt a reálisnak mondható döntetlen.

Bük - Kőszeg 0-6 (0-1). Bük, 50 néző, vezette: Bazsó.

Gól: Kovács A., 37., Sándor T. 49., Molnár Cs. 3 (51., 63., 79.), Molnár Z. 85.

Kiállítva: Ligeti 15. .

Bük: Ligeti Kocsis (Bogdán), Kondor G., Karvalits, (Horváth T.), B. Szabó SOMOGYI, Sárközi, Tóth A, Kovács R. BÁRDOSI, Kondor B. (Versegi). Edző: Stieber József.

Kőszeg: Táncsics Toldi, MOLNÁR Z., Őri, Pongrácz Zs. Keresztes (Pónácz), Horváth (Tompek), SÁNDOR (Réti), Pongrácz E. MOLNÁR CS., Kovács. Játékos-edzők: Őri Gábor, Táncsics András.

Az ezer sebből vérző hazaiak majdnem vezetést szereztek az első negyedóra végén, Bárdosi ziccerét Táncsics fogta. A kirúgásból kontrázott a Kőszeg, a támadót szabálytalanul akadályozó Ligeti kapust a játékvezető kiállította és büntetőt ítélt. A kapuba beálló B. Szabó azonban kivédte a tizenegyest. A megfogyatkozott hazaiak ellen az első félidő végén szerezte meg a vezetést a Kőszeg.

A második játékrészben már nem volt kérdés, ki nyeri a mérkőzést, a nagyobb játékerőt képviselő, jobb erőnléttel rendelkező vendégek az újabb gólokkal fokozatosan felőrölték a lelkesen játszó hazai csapatot.

Celldömölk - Csepreg 5-1 (3-1). Celldömölk 200 néző, vezette: Derdák

Gól: Virág 21., Németh J. 2 (25., 34.), Györkös 46., Horváth D. 80. illetve Györe 17.

CVSE: Heiner Lendvai (Lőrincz) , Varga J., Györkös , Virág Enyingi Márk (Vajda), Manganelli, Szuh, Enyingi Marcell (Horváth D.) ) Németh J.(Piri) , Pungor (Baranya ). Edző: Koman Vladimir

Csepreg: Kocsis Gönczöl , Sass G., Kiss-Nemes Máté, Kincse Büki ( Kiss-Nemes Milán), Varga, Molnár (Kovács R.) , Farkas (Ravadich ) Györe (Kovács B.), Pócza. Edző: Sass Dezső.

Már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést a Cell, a hazaik sorra rúgták a szögleteket , levegőben lógott a gól, ám mégis a vendégek szereztek vezetést egy kontratámadás végén. Utána hazaiak azonnal próbáltak egyenlíteni, aminek négy perc múlva meg is lett az eredménye, újabb négy minutumot követően a felgyorsult játéknak köszönhetően már vezetett is a házigazda . A lendületesen futballozó celliek a félidő vége előtt még egy góllal megtoldották az előnyüket.

A második félidőben hamar növelte előnyét a Cell, ezután lelassult a játék, csendben csordogált a mérkőzés.

A Csepregnek támadásra már nem igen maradt energiája, a hazaiak pedig úgy gondolták, hogy szereznek még gólt, így biztos hazai győzelemmel zárult a mérkőzés.

Vép-Király 0-0 félbeszakadt. Vép, 50 néző, vezette: Kovács B.

Vép: Bezdi Kányási, Joó, Balikó, Vermes Szalai, Dancs, Szemes, Illés Versegi , Kiricsi. Edző: Garics György

Király: Nagy G. Kiss K., Kiss B., Sásdi, Kovács R. Rácz, Németh B. Barcza, Vad, Tóth M. Pálfi. Edző: Horváth Levente

A kezdés előtt negyedórával hatalmas eső zúdult Vépre, ennek ellenére a csapatok bemelegítettek a felhőszakadásban. A kezdő sípszóra a pályán már hatalmas tócsákban állt a víz, azonban a mérkőzés elkezdődött.

Húsz percig küzdöttek a futballisták a játékra teljesen alkalmatlan talajjal, a labda hol elakadt a vízben, hol pedig követhetetlenül felgyorsult. A viszonyokra jellemző, hogy egyik csapat sem jutott helyzetig, aztán a játékvezető véget vetett az elemekkel folytatott kilátástalan küzdelemnek. A mérkőzés ügyében a fegyelmi bizottság hoz majd határozatot.

Uraiújfalu - Tápláni KSK 2-4 (2-1). Uraiújfalu, 100 néző, vezette: Szabó II. Z.

Gól: Tóth Zs. 2 (10., 13.) illetve Rajzinger 3 (8., 79., 83.), Németh B. 91.

Kiállítva: Molnár I. 52.p.

Uraiújfalu: Csontos Nagy, Sándor, Gallen, Balhási I. Kiss, Sarang (Szabó P.), Széles, Molnár I. Lónai, TÓTH ZS. (Varga Pál). Edző: Csákvári Zsolt.

Tápláni KSK: Somogyi Zséder, Badics, Schimmer, Balázs Muzsai (KORONCZAI), Schindler, Szilágyi, Jobbágyi Németh B. RAJZINGER. Edző: Borbás János.

13 perc alatt több minden történt, mint máskor egész meccsen: előbb a vendégek szereztek vezetést, aztán a hazai csapat két gyors góllal megfordította a mérkőzés állását. Aztán mintha megijedtek volna a csapatok a gyors cselekménytől, szünetig maradt a 2-1.

A második félidőben a létszámgondokkal küzdő Uraiújfalu problémái tovább gyarapodtak: Molnár második sárga lap után leküldte a játékvezető.

A házigazda majdnem kihúzta a meccs végéig, azonban a nagyobb akaraterővel játszó vendégek végül megnyerték a találkozót.

Kemenesmagasi - Körmendi FC 1-3 (0-2). Kemenesmagasi 50 néző, vezette: Hittaller.

Gól: Kovács illetve Sipos 2, Kondor.

Kemenesmagasi: Bíró T. Belegrai, VERASZTÓ, OROVECZ, Csiszlér (Molnár Zs.) Páli M., Kalmár Zs., Kovács B., Princzes DÖBRÖNTE, Velencei. Játékos-edző: Dobány Gábor

Körmend: Berke Kurucz, TAKÁCS M., Kósik, Cser Balikó, Makai, TÖRÖK, Kondor M. (Balogh) Wágner Osvald), SIPOS. Edző: ifj. Molnár Károly

A mérkőzés előtt villámlással kísért eső szakadt Kemenesmagasira, ezért a játékvezető úgy döntött, hogy fél órával később kezdik el a találkozót.

A hazai csapat védekezésre rendezkedett be, a vendégek pedig a széleken vezetett támadásokkal igyekeztek megbontani a Kemenesmagasi hátsó alakzatát. Ez kétszer sikerült is a jól játszó, látogatóknak, így biztos körmendi előnnyel tértek pihenőre az együttesek.

A második félidőben aztán felzárkózott a házigazda, többet is birtokolta a labdát, azonban nem tudta áttörni a körmendi vonalakat, ezért lövésekkel kísérletezett. Az egyik ilyen szituációnál lepattanó labdából meglódult a vendégcsapat és a kontrával végleg eldöntötte a három pont sorsát.

Jánosháza–Kemenesalja 1-3 (1-1). Jánosháza, 200 néző, vezette: Németh T.

Gól: Vánkos 7. illetve Németh R. 17., Kovács Kristóf 72., Károly M. 75.

Jánosháza: Tóth A. – Mészáros, Megyesi, Smidéliusz (Fenyő), Szabó M. – Horváth A., Süle (Balhási Sz.), OROSZ, Balhási Á. (Simon) – VÁNKOS (Ruzsa), Vágusz A. Edző: Kelemen Kornél.

Kemenesalja: SZÍJÁRTÓ – NÉMETH P. (DOBSON), ERDÉLYI, VESZPRÉMI., KÁROLY – KÓBOR, KOVÁCS KRISTÓF (PALOTAI), KOVÁCS KRISZTIÁN, HORVÁTH ZS. – NÉMETH R. , KISZLINGER. Edző: Haraszti Zsolt.

Már a kezdés után magához ragadta az irányítást a Jánosháza, és a második helyzetét Vánkos révén értékesítette is. Továbbra is a hazaiak támadtak, amikor egy szöglet után kifejelt labdát a vendégek azonnal középre lőttek, Németh R. pedig közelről a kapuba gyömöszölte az egyenlítő gólt. A találat megfogta a hazaiakat, a lendületük alább hagyott, de ennek ellenére többet támadtak,.A második félidőt megint elszántan kezdte a Jánosháza, több gólhelyzetet is kidolgoztak a házigazdák, azonban még az ötösről sem sikerült a kapuba találni. A vendégek higgadtabbnak bizonyultak, egy eladott labda után Kovács Kristóf lépett ki és kifutó kapus fölött a hálóba emelt. A vendéglátó újabb helyzeteire a Kemenesalja góllal válaszolt, egy lecsorgó labdát ezúttal Károly helyezett a kapuba. A Jánosháza akár egyenlített is volna, hiszen a támadók kétszer is egyedül vitték a kapusra labdát, ám ezen a napon a hazai csapat kihagyott mindent.Nem játszott jól a találkozón a Jánosháza, a helyzetei alapján még így is nyerhetett volna, azonban a Kemenesalja jobban gazdálkodott a kevesebb lehetőségével, és elvitte a három pontot.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!