Vasi foci

2015.10.15. 16:09

Körmend–Jánosháza a megyei I-ben – Ikervár–Uraiújfalu rangadó a Sárvári-csoportban

Körkép - A hétvégén nem csupán a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban folytatódnak a küzdelmek, hanem a megyei II. osztály Szombathelyi-, Körmendi- és Sárvári-csoportjában is.

Török Tibor

Megyei I.

A 10. fordulóban a Körmend–Jánosháza rangadó mellett inkább a középmezőny és az alsóház csapatainak meccsei lesznek érdekesek. Az újonc Lukácsháza múlt héten szerezte meg első győzelmét (4-0 a Kemenesalja ellen), most a Királynál vendégeskedik a gárda.

– Nagyjából azzal találkoztunk a megyei I-ben, amire számítottunk – válaszolta érdeklődésünkre Bezdi István edző –, kiváló csapatok ellen játszunk jó pályákon. A megyei II-ben mi domináltunk, de ez egy másik kávéház, bár az biztató, hogy a játékunkkal nem volt gond. A helyzetkihasználással inkább, ráadásul az ellenfelek könyörtelenül kihasználják a hibáinkat. A sorsolásunk kedvező, bízom abban, hogy az első győzelem után tényleg elhisszük, hogy tudunk nyerni, még akkor is, ha most azért komolyabb sorozat előtt állunk, de próbálunk jól kijönni belőle. Szeretnénk megragadni a megyei I-ben, a körülmények adottak ehhez, és úgy igazolunk, hogy a helyi kötődésű fiatalok mellett a máshonnét érkezők hosszabb időre kötelezzék el magukat hozzánk.

10. forduló: szombat, 15:00: Kőszeg–Kemenesalja (Bazsó), Celldömölk–Tápláni KSK (Tóth R.), Körmend–Jánosháza (Derdák), Király–Schott Lukácsháza (Szabó II.), Vasárnap 15:00: Rábapaty–Vép (Takács R.), Rum–Kiswire Szentgotthárd (Héra), Egyházasrádóc–Répcelak (Szvorda), Vasvár–Csepreg (Boda).

A Megyei I. osztály legutóbbi fordulójában a fenti játékosok nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. Grafika: Kelemen Attila

Megyei II.

A Szombathelyi-csoportban Vasszécseny–Söpte rangadót rendeznek, a második fogadja a harmadikat. Amelyik csapat nyer, az megerősíti helyét a dobogón. Érdekes csatára van kilátás, hiszen két roppant gólerős együttes csap össze. Az éllovas Jákra egy kellemetlen séi kirándulás vár. A Táplánszentkereszt–Tanakajd szomszédvári derbinek is van tétje, a párharc győztese csatlakozhat az élmezőnyhöz.

Szombathelyi-csoport, 10. forduló, szombat, 15.00: Gyöngyöshermán-Szentkirály–Zanat (Németh T.). Vasárnap, 15.00: Elektromol-Spari–Torony (Finta Zs.), Felsőcsatár–Újperint (Sipos Zs.), Vasszécseny–Söpte (Kedves R.), Bozsok–Szentpéterfa (Újházi Zs.), Honvéd-Sé–Ják (Molnár T.), Táplánszentkereszt–Tanakajd (Szabó I. Z.), Arborétum-Herény–Balogunyom (Zsirai J.).

A Körmendi-csoportban a játéknap csemegéjét a körmendi rangadója, a Körmend–Téglagyár derbi jelenti. Mindkét csapat képes remek teljesítményre, és vélhetően mindkét együttes a dobogót célozta meg a szezon előtt. A győztes lépéselőnybe kerül majd riválisával szemben. Az éllovas Szarvaskend ezúttal szabadnapos lesz, így a remek formában lévő Rábatótfalu beelőzheti. A harmadik helyen álló Nádasdra – elvileg – kötelező feladat vár.

Körmendi-csoport, 10. forduló, vasárnap, 15.00: Ivánc–Bajánsenye (Bereczky Cs.), Magyarszecsőd–Csörötnek (Horváth Á.), Őriszentpéter–Szakonyfalu (Gaál Á.), Rábagyarmat–Viszák (Fülöp Z.), Rábatótfalu–Csákánydoroszló (Bagoly G.), Rábahídvég–Nádasd (Nagy B.), Tuti Textil Körmend VSE–Körmendi Téglagyár Sport36 (Horváth Z.).

A Sárvári-csoportban a hétvége slágermérkőzése minden bizonnyal az Ikervár-Uraiújfalu találkozó lesz. A bajnoki negyedik helyezett otthonába látogat a listavezető. Ez a két alakulat rendelkezik a legkevesebb kapott góllal: az Újfalu kapusának az eddigi kilenc mérkőzésen négyszer, az Ikervárénak pedig hétszer kellett kiemelnie a hálóból a labdát. A hazaiak egy esetleges győzelemmel felzárkóznának az éllovas mögé, vendéggyőzelem esetén pedig alaposan meglépne üldözőitől az Újfalu. A Püspökmolnári–Sitke mérkőzésnek is jócskán lesz tétje, csakúgy, mint a Gérce-Vásárosmiske–Szeleste-Pósfa rangadónak. Mindkét esetben égető szükségük lesz a pályaválasztóknak a három pontra ahhoz, hogy tudják tartani a lépést az éllovassal. A Bük–Mersevát, Pecöl–Csénye és a Jákfa–Simaság mérkőzések pedig hatpontos mérkőzésnek számítanak: rendre a tabellán egymás mögött-előtt álló csapatok csapnak össze az értékes pontokért.

Sárvári-csoport, vasárnap, 15 óra: Püspökmolnári–Sitke (Sály Károly), Jákfa–Simaság (Kiss Patrik), Pecöl–Csénye (Makai István), Gérce-Vásárosmiske–Szeleste-Pósfa (Mónos János), Bük–Mersevát (Kovács Zsolt), Ölbő–Kenyeri (Németh Lajos), Ikervár–Uraiújfalu (Horváth Patrik).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!