Vasi foci

2014.08.31. 19:10

Megye I.: Vépi villámkezdés Körmenden

A Vép körmendi győzelme jelentette a 3. forduló meglepetését, három csapat továbbra is hibátlan.

Celldömölki VSE–Vasvár VSE 3-0 ( 1-0)

Celldömölk 200 néző, vezette: Szabó II Z.

Gól: Virág 23., Pungor 2 (64., 69.)

CVSE: Heiner – Vajda (Lendvai) , Bodor , VARGA J. , Györkös – SZUH , MANGANELLI, Piri ( Németh J.) – Enyingi Marcell (Baranyai) , Boda ( PUNGOR ), VIRÁG (Szakál ). Edző: Koman Vladimír.

Vasvár: SMOLCZER – DANKA , Kaposi (Varga D.), HAJAS , Robán – Rumi, Schermann, Réfi , HORVÁTH B. – Bertók , Pasics (Bősze). Edző: Konrád Péter

Szép nyárvégi, ideális labdarúgó időben kezdődött a mérkőzés. A kezdés után a hazai csapat azonnal beszorította ellenfelét a kapuja elé. Nagy mezőnyfölényben játszott a Celldömölk, a vendégek nem nagyon tudtak átjutni a vendéglátók térfelére.

A nagy nyomás aztán a 23. percben góllá is érett. Nem állt le a Cell, sorra alakította ki a gólhelyzeteket, de azok az első félidőben még kimaradtak.

A második félidő ott folytatódott ahol az első abbamaradt: a hazaiak nagyon iparkodtak előre, a vasváriak pedig igyekeztek kibekkelni a rohamokat. A vendégek a 64. percig bírták tartani az állásaikat, ekkor aztán hat perc alatt két gólt lőtt a Celldömölk. Nagyon úgy nézett ki, hogy kiütés lesz a találkozó vége, de a celldömölkiek a kínálkozó lehetőségeket rendre elhibázták. Összességében könnyed játékkal megérdemelt győzelmet aratott a hazai csapat.

Körmendi FC–Vép 2-3 (0-3)

Körmend, 100 néző, vezette: Tóth R.

Gól: Sipos 48. Wágner 68. illetve Vajda 3. Versegi 2 (16., 27.)

Körmend: Berke – Cser, Takács, KÓSIK, BALIKÓ – Osvald (Burka), Makai, Balogh (TÖRÖK), Kondor – Sipos, Wágner (Horváth D.). Edző: ifj. Molnár Károly

Vép: BEZDI – Mester (Czeglédi), JOÓ, WÁGNER, Vermes – Kányási, DANCS, Szalai (Szemes), Vajda (Illés) – KIRICSI (Balikó), VERSEGI (Beke P.). Edző: Garics György.

A múlt heti mérkőzés durva, agresszív stílusa miatt a körmendi játékosok hétközben többet jártak orvoshoz, mint edzésre, ami nem volt előjel a találkozó előtt. A bajokat csak tetézte, hogy a vépiek a találkozó elején egy szabadrúgásból rögtön vezetést szereztek, a körmendiek pedig csak nehezen lendültek játékba. Ráadásul a folytatás sem sikeredett túl jól hazai szempontból, a vendégek szinte minden kapura rúgása gólt eredményezett, így 3-0-val fordultak a csapatok.

A második játékrészben aztán nekidurálta magát a Körmend, a pálya szinte felbillent, a hazaiak végig nyomták az ellenfelüket. A fölényben játszó vendéglátóknak megvoltak a lehetőségeik a fordításra is, azonban végül csak az eredmény kozmetikázása sikerült nekik, így a Vép elvitte a három pontot.

Jánosháza–Tabak1 Szentgotthárd 1-0 (0-0)

Jánosháza, 150 néző, vezette: Boda.

Gól: Vágusz A. 86.

Jánosháza: Tóth A, – MÉSZÁROS D., Tóth L., Megyesi, Szabó M. – HORVÁTH A. (Ruzsa), OROSZ, Pintér (Süle), Simon (Balhási Á.) – Vánkos (Vágusz P.), VÁGUSZ A. (Smidéliusz). Edző: Kelemen Kornél.

Tabak1 Szentgotthárd: Tóth A. – Csákvári, HORVÁTH GY., Kovács T., Hercegh – Kovács G., BALÁZS – HORVÁTH R., Sipos, Nyári – Düh. Edző: Kovács Csaba.

A vendégcsapat a kezdés után azonnal védekezésre és kontrákra rendezkedett be, a hazaiak pedig megkezdték a masszív, gotthárdi védelem feltörését. Nem volt könnyű dolguk, a látogatók keményen védekeztek, minden egyes méterért, labdáért meg kellett harcolni a Jánosházának. Főleg a mezőnyben gyűrték tisztességgel egymás a felek, emiatt aztán csak kevés helyzet alakult ki, azok is kimaradtak, így aztán a második játékrészben kezdődhetett minden elölről.

A hazaiak ekkor nagyobb sebességre kapcsoltak, be is szorították a Szentgotthárdot, és többször is közel jártak a gólhoz: a kapufát is eltalálták, egyszer pedig a gólvonalról mentettek a vendégek. Ami nem ment közelharcból, az végül sikerült ellentámadásból: egy gotthárdi szabadrúgás után labdát szereztek a hazaiak, szépen ugratták ki Váguszt, aki a kapuba helyezett. A vezetés után vendégeknek is akadt lehetőségük az egyenlítésre, a helyzet azonban kimaradt, a házigazda pedig a harcos, küzdelmes mérkőzésen begyűjtötte a három pontot a főleg pontrúgásokból veszélyes, jól védekező gotthárdi vendégek ellen.

Rábapaty–Bük 6-1 (2-0)

Rábapaty, 110 néző, néző, vezette: Kóbor.

Gól: Németh K. 2 (19., 64.), Király Zs. (29.), Enzsöl (48.), Dugovics (50.), Bíró (4.), illetve Horváth T. (76.).

Rábapaty: Varga Dániel – DOVÁNSZKI, Csupor, HORVÁTH, Enzsöl (Németh Á.) – Fehér M. (Fehér Z.), Tőke (Sipos), Dugovics, NÉMETH K. – Likaj (BÍRÓ), KIRÁLY Zs. (KIRÁLY L.). Edző: Ádám Endre.

Bük: Bogdán – Kocsis, Molnár, Somogyi, Karvalics – Simon. Peresznyák, Kondor, Kovács – Bárdosi, Horváth T. Edző: Stieber József.

A mérkőzés kezdetétől fogva a hazaiak irányították a játékot, ám egy darabig még kimaradtak a helyzetek. A 19. percben aztán megszerezték a vezetést a rábapatyiak, ezt még a félidő végéig megtoldották eggyel. A második félidő is nyomasztó hazai mezőnyfölénnyel és gólokkal telt. A jól játszó rábapatyiak ellen a vendégek lelkes játéka egy szépítő gólt eredményezett. Példásan sportszerű találkozóm jelenleg ennyi különbség van a két csapat között.

Kemenesalja–Kőszeg 1-0 0-0)

Vönöck, 120 néző, vezette: Németh T.

Gól: Kiss

Kemenesalja: SZÍJÁRTÓ – Németh P. (Kiss), ERDÉLYI, VESZPRÉMI, Horváth (Dobson) – Kovács Krisztián, Kovács Kristóf, Kóbor, Dénes – Németh R. (Regős), Kiszlinger (Károly). Edző: Haraszti Zsolt.

Kőszeg: Táncsics – Toldi, Pongrácz Zs,, Őry (Tompek), Pónácz – Molnár, Pongrácz E., Keresztes, Kovács (Szűcs) – Sárdy, Sándor. Játékos-edző: Horváth Ákos.

Az első játékrészben jobbára a két tizenhatos között folyt a játék, mindkét csapat távoli lövésekkel próbálta átlőni a jól záró védelmeket. A második 45 percben a kapuja elé szorította a hazai csapat a Kőszeget, a vendégek pedig kontrákkal próbálkoztak. A Kemenesalja erőfeszítéseit végül siker koronázta, egy szélről belőtt labdát Kiss szépen vett át, és a hosszú sarokba lőtt. A minimális hazai siker mindenképpen megérdemelt.

Répcelak–Kemenesmagasi 6-2 (2-1)

Répcelak, 200 néző, vezette: Juhász.

Gól: Nyári 27., Csordás 2 (45., 89.), Pungor P. 2 (53., 58.), Balogh T. 79. illetve Velencei 4., Princzes 62.

Répcelak: Farkas Németh G., Balassa, Fazekas – Tóth Dávid (Baranyai), Horváth T., TÓTH DOMINIK, Csordás, BALOGH T. – NYÁRI B., PUNGOR P. (Horváth M.). Játékos-edző: Balassa Péter.

Kemenesmagasi: Bíró T. – Dobány, Verasztó, PRINCZES, Csiszlér – BELEGRAI, DÖBRÖNTE, Kovács B. (Kalmár), Páli – Velencei (Molnár), BARANOV. Játékos-edző: Dobány Gábor.

Nem éppen a hazai elképzelések szerint alakult a találkozó, a vendégek hamar vezetést szereztek, és megszállták a térfelüket. Harcos, kellemetlen stílusokkal jó húsz percig nem tudott mit kezdeni a Répcelak, aztán Balogh vitte a szélen a labdát, a védők Nyári elé tálalt, aki kiegyenlített. A félidő végén aztán Csordás góljával már a hazaiak vezettek.

A szünet után Pungor P. öt perc alatt duplázott, ezzel eldőlni látszott a találkozó, azonban Princzes jó 25 méterről bombagóllal visszahozta a vendégek reményeit. A Répcelak aztán a végén berámolt még kettőt, ezzel simára hozta a találkozó végeredményét, viszont a jól harcoló vendégek minden dicséretet megérdemelnek a helytállásért.

Csepreg–Uraiújfalu 1-1 (0-0)

Csepreg, 100 néző, vezette: Bazsó.

Gól: Molnár B. 83. illetve Széles 62.

Csepreg: Pikács – ILLÉS, SASS D., Kis-Nemes, Kincse – Gyöer (Büki), VARGA ZS., MOLNÁR B. , Farkas (Kovács R.) – KOVÁCS B. (Ravadich), Pócza. Edző: Sass Dezső.

Uraiújfalu: CSONTOS – Nagy T., Sándor, GÖNCZÖL, Balhási Á. – MOLNÁR I., Gallen A., SZÉLES, Keszei (Kiss T.) – Lónai (Varga P.), Tóth Zs. (Pető). Edző: Csákvári Zsolt.

Az első félidőt óvatos játékot hozott, a csapatok nem igazán vállaltak kockázatot, így kevés helyzet alakult ki. A második 45 percre a hazai együttes feljebb tolta állásait, azonban egy védelmi hiba után az Uraiújfalu vezetést szerzett.

A Csepreg cserékkel frissített és mindent egy lapra téve támadott, és sikerült is egyenlítenie. Az utolsó percek is tartogattak izgalmakat, akadtak hazai lehetőségek is, ám a vendégkontrák veszélyesnek bizonyultak, gól azonban már nem esett a jó iramú meccsen.

Tápláni KSK–Király SZE 0-3 (0-2)

– Táplánszentkereszt, 150 néző, vezette: Derdák.Gól: Vad 2 (30., 44.), Kiss K. (70.). Kiállítva: Fördős (36., Táplán, a kispadról).Táplán: Somogyi – Zséder, BADICS, Schimmer, Balázs – Szabó, Schindler, Muzsai (Jobbágyi) , Szilágyi – Németh B., Rajzinger. Edző: Borbás János.Király SZE: Nagy G. – KISS K., KISS B., Sásdi, NÉMETH B. – TÓTH MARTIN, Hajmási (Barcza) – Rácz, VAD (Simon), TÓTH MILÁN – Pálfi (Nyul). Edző: Horváth Levente.Az első percben a Király SZE hátul elpasszolt egy labdát, Németh Balázs ajtó-ablak helyzetben fölé emelt. Támadásban maradtak a táplániak, akadt egy-két ígéretes lehetőségük is. A 20. perctől átvette a játék irányítását a Király, és kihasználva a hazai védelem szavashibát, a szünetig kétgólos előnyre tett szert. Szünet után a vendéglátók kezdtek jobban, többet kezdeményeztek ellenfelüknél,, mindent egy lapra feltéve támadtak. Komoly helyzetig is eljutottak, ám ezeket elhibázták. Első kontrájukból azonban betaláltak a szombathelyiek – ezzel el is dőlt a mérkőzés. A játék képe alapján nem volt ekkora különbség a csapatok között. A hazaiaknak durvaságban nem sikerült felvenniük a versenyt vendégeikkel. Mint a lefújás után kiderült, az első félidő közepén Badics egy – megtorlatlan – könyöklést követően súlyos arcsérülést szenvedett, ám végigjátszotta a találkozót. Borbás János: – Mint a meccs is mutatta, férfiasabban kellett volna játszanunk harcos ellenfelünkkel szemben. Horváth Levente: – Nem tudtuk megismételni az első két fordulóban mutatott játékunkat, de Vad vezérletével és jó hozzállással ilyen arányban is megérdemelten nyertünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!