Vasi foci

2014.12.16. 14:30

Megyei foci: Különösebb meglepetés se a Szombathelyi-, se a Körmendi-csoportban nem történt

Már hetek óta befejeződött az őszi szezon a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Szombathelyi- és körmendi-csoportjában, téli pihenőjüket töltik a csapatok.

Tóth Gábor

Szombathely

Az történt az ősszel, amit a legtöbb csapatvezető a nyáron megjósolt: a Táplánszentkereszt és a Lukácsháza külön csatát vív a bajnoki címért. A két csapat az osztályhoz képest erős, bő kerettel rendelkezik, kiemelkedik a mezőnyből – és a háttér is rendezett. Egymással például nem bírtak a felek, a 10. fordulóban Táplánban ikszeltek (1-1) a csapatok. A Táplán egyébként az egyetlen olyan csapat a megyei II. osztály három csoportot, 47 együttest felvonultató mezőnyében, amely veretlenül tudta le az őszt.

Táplán–Spari derbi (2-1). A hazai támadó, Gergácz Róbert (balról) küzd a sparis Kelemen Győzővel.

– A célunkat, hogy szórakoztassunk, és minél jobban érezzük magunkat a mérkőzéseinken, valamint az azt követő harmadik félidőben, remek közösségünknek köszönhetően maximálisan teljesítettük – - fogalmazott a tavaly újoncként bronzéremig jutó, most a tabella élén álló Táplánszentkereszt trénere, ifj. Molnár Károly. – Veretlenségünk mellett a legtöbb gólt rúgtuk és mind otthon mind idegenben, szépszámú publikum kíváncsi a szereplésünkre. A kapustól a jobbszélsőig az elnöktől a szertárosig mindenki teljesítményével elégedettek vagyunk. Jól hangzik az első hely, sőt a tavalyi trend szerint akár a második is feljutást eredményezne, de nem görcsölünk érte, mivel a kötelező utánpótlás csapatok meglétének hiányában a magasabb osztálynak felettébb kicsi a valószínűsége számunkra. A jövő racionalitása a másik helyi csapattal való fúzió lenne, de ehhez viszont – sajnos – elég magas falakat kellene lebontani. Az esetleges távozóinkat a második helyen telelő ificsapatunk tehetségeivel próbáljuk pótolni.

A Lukácsháza évek óta az élmezőny tagja, de az igazán kiugró siker eddig elmaradt, a dobogóról is rendre lecsúszott a társaság. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy az idén komoly esély van – minimum – egy éremre.

– Összességében úgy ítélem meg, hogy jó őszt futottunk – vélekedett a Lukácsháza edzője, Sántha Szilárd. – Persze teljesen nem vagyunk elégedettek Szűcs Richárd kollégámmal, hiszen volt egy komoly kisiklásunk, hazai pályán kaptunk ki 4-0-ra a Jáktól, valamint Tanakajdon irreális körülmények között 3-3-ra végeztünk. Ugyanakkor különösen értékesnek ítélem meg a Táplánban elért döntetlent, ugyanis 70 percet emberhátrányban futballoztunk. A szezon előtt az 1–3. helyet jelöltük ki célként, most már nem titkoltam a bajnoki címre hajtunk. Ha lesz rá lehetőségünk, egyértelműen vállaljuk a megyei I. osztályt. Az utánpótlásunk fel van építve, a sporttelepünk is napról napra fejlődik. Nagyon szeretnénk együtt tartani a keretünket, bár néhány játékosunkat már megkörnyékezték. Amennyiben nem lesz távozó, úgy egy, maximum két futballistát igazolunk.

A Spari az elmúlt években az osztály meghatározó csapatává nőtt ki magát. A gárda magja évek óta együtt játszik, jó a rutinos és a fiatal játékosok aránya, a társaság évről évre fejlődik. A szombathelyi klubnál bizonyára csalódottak lennének, ha nem sikerülne legalább egy bronzérmet begyűjteni. A csoport egyik meglepetése a Ják kiegyensúlyozott teljesítménye: a csapat tavaly még a kiesés ellen küzdött, most viszont ott toporog közvetlenül a dobogó mögött.

– Nem történt semmi különös, nincs titka a jó szereplésünknek – árulta el a Jáki SE trénere, Dobos Péter. – Tavaly sem volt rossz csapatunk, csak akkor 14 döntetlent játszottunk. A tavalyi gárda együtt maradt, fejlődött, tanult a tavaly elkövetette hibákból. Mondhatnám azt is, hogy megtanultunk nyerni. Valamint sokkal fegyelmezettebbek vagyunk, az ősszel például egyetlen kiállításunk nem volt. A csapatunk fiatal, fejlődőképes, vevő a munkára – és nagyon tud küzdeni. És ezúttal a talán a szerencse is mellénk állt, olyan meccseket is meg tudtunk nyerni, amikor az ellenfél játszott jobban. Szeretnénk az elő ötben végezni, ez szerintem reális célkitűzés. Bizakodó vagyok a tavaszi folytatást illetően.

A Söpte sem panaszkodhat, mindössze kétszer kapott ki a szezonban, megyei II-es története eddigi legjobb őszét futotta. A Balogunyom nyögvenyelősen rajtolt, de aztán belelendült, olyannyira, hogy az utolsó nyolc meccsét hét győzelemmel, egy döntetlennel tudta le. Mindössze három pont a hátránya a dobogó harmadik fokától. A Gyöngyöshermán a tavalyi vesszőfutás után stabil középcsapattá nőttek ki magát. Olyan eredményeket ért el, amire a jövőben lehet építkezni. A Sé is nyugodtan futhat neki a tavasznak. Újperinten bizonyára elégedetlenek a 9. hellyel, hiszen a csapat nem is olyan régen még az osztály egyik legjobbjának számított. Szentpéterfán már tavasszal belefogtak a fiatalításba, a helyi játékosok csatasorba állításába. A gárda a bennmaradás reményében futott neki a szezonnak, úgy néz ki, hogy ezt a célt talán teljesíthető. A Sárvári-csoportból „hazatért" Tanakajdnak nagyon nem sikerült az ősz. A szezon hajrájában már egy szétesőnek tűnő gárda lépett hétről hétre pályára – ennek megfelelő eredményekkel. A Zanat újoncként még ismerkedik a mezőnnyel. Jól kezdte a szezont, aztán belefutott néhány kijózanító vereségbe. Izgalmas, érdekes lesz a tavasz. A Torony katasztrofálisan kezdte a szezont, aztán összeszedte megát, elmozdult az igazán veszélyes zónából. a csapatban sokkal több van, mint amit a tabella jelenleg sejtet. A Herény is a Sárvári-csoportban töltötte az előző szezont – ott lényegesen jobb eredményeket ért el. A Felsőcsatár tavaly is a kiesés ellen küzdött, és idén is ez a legfőbb feladata. A szezon negatív szenzációját a Vasszécseny szolgáltatta: a 2012/2013-as szezont még a megyei I-ben töltő, tavaly a dobogót ostromló csapat nagyon közel került az újabb osztályváltáshoz.

Körmend

A Körmendi-csoportban egyértelmű bajnokesélyessé nőtte ki magát az Egyházasrádóc – hiszen már most félidőben hét pont az előnye üldözője, a Szarvaskend előtt.

– Még 2011-ben estünk ki a megyei I. osztályból, azóta arra törekedtünk, hogy helyi, vagy rádóci kötödéssel bíró játékosok futballozzanak a csapatban. Úgy tűnik, kezd beérni az elmúlt évek munkája – fogalmazott elégedetten Bali László, az Egyházasrádóci SE „örökös" elnöke. – A nyáron Velekei Lászlót igazoltuk Vasszécsenyből, Molnár László sérülésből épült fel, és ismét számíthattunk a munkahelyi problémák miatt a tavaszt kihagyó Balogh Adriánra is. A váz már adott volt, a régi-új fiúk remekül illeszkedtek be – ebből pedig kisült egy jó eredmény. Elsősorban szervezettségben és támadójátékban nőttünk az ellenfeleink fölé. De az erőnlétünk is rendben volt, a fiúk ugyanis szorgalmasan látogatták az edzéseket, bizonyára ők is érezték, hogy összejöhet egy szép eredmény. Szeretnénk együtt tartani a csapatot, ha sikerül, akkor nem igazolunk. Örülünk az őszi eredménynek, büszkék vagyunk arra, hogy a tabella élén állunk, de még nem ünneplünk bajnoki címet. Van még 15 meccs a bajnokságból, nehéz a tavaszi sorsolásunk, sok közvetlen riválisunkkal idegenben kell megvívnunk. Ugyanakkor, ha mégis megnyerjük az aranyérmet, akkor komolyan el fogunk gondolkodni azon, hogy vállaljuk-e a magasabb osztályt.

Jelen pillanatban a Szarvaskend számít a Rádóc legfőbb üldözőjének, ami nem meglepő, hiszen a csapat már tavaly is bontogatta a szárnyait.

– Három éve kezdtem el foglalkozni a csapattal, folyamatosan fejlődtünk, most pedig már az eredmények is jönnek – mondta Nagy Sándor, a szarvaskendiek edzője. – Fiatal, hajtós, fejlődőképes csapatunk van, motivált a társaság. Ha a dobogóról lecsúsznánk, akkor nagyon csalódott lennék – én egyébként még az első helyről sem mondtam le. Szerencsére remek körülmények között dolgozhatunk, a falu és a klub vezetősége is minden segítséget megad a csapatnak. Nincs más dolgunk, mint dolgozni, focizni. A keretben nagy változás nem lesz, talán egy, két játékost igazolunk.

A Szakonyfalu tavaly a dobogó harmadik fokán végzett, és most is bronzérmes pozícióban telel. Minden bizonnyal bele fog szólni, bele akar szólni a dobogós helyek sorsába. A bajnoki címvédő Körmendi Téglagyár érdekes őszt futott: voltak váratlan vereségei, szép győzelmei. Ám a szezon végére felküzdötte magát a negyedik pozícióba, vagyis érmet az idén is szerezhet.

– Nehéz ősz van mögöttünk – sóhajtott nagyot Horváth Antal, a tavalyi bajnok Téglagyár trénere. – Kezdődött minden azzal, hogy a nyáron két meghatározó játékosunk távozott – akik ketten együtt 50 góllal járultak hozzá az aranyéremhez. Továbbá belekezdtünk a pályafelújításba, ezért mostoha körülmények között csináltuk végig a felkészülést, mérsékelt sikerrel. Hazai pályánk nem volt, mert egész ősszel a megyei I-es Körmend otthonában fogadtuk az ellenfeleinket. Ráadásul sok sérülés is nehezítette a dolgunkat. A felsoroltak tükrében az őszi 4. helyezéssel elégedett vagyok. Elérhető közelségben van a dobogó, márpedig mindenképpen szeretnénk éremmel zárni a 2014/2015-ös szezont is. Erre pedig képesnek tartom a csapatomat. Főleg azért, mert tavasszal végre visszatérhetünk a saját pályánkra.

A Magyarszecsőd tavaly még a megyei I. osztályban vitézkedett, értelemszerűen ebben a csoportban is meghatározó csapat lett. Annak ellenére is, hogy azért a nyáron alaposan átalakult a játékoskerete. A Rábagyarmat és a Körmend VSE stabil középcsapat, összességben jó őszt tudhat maga mögött, még mindkét gárda reménykedhet egy merészebb eredményben. A Rábatótfalu szereplése egyértelműen csalódás. Tavaly ezüstéremmel zárta a szezont, most pedig csupán a 9. pozícióban szerénykedik.

– A tavalyi csapatból két gólerős kulcsember távozott. Őket nem sikerült pótolni, ennek megfelelően az egész szezonban csatárproblémákkal küszködtünk – mutatott rá a felemás szereplés okaira Merkli József, a Rábatótfalu szakmai vezetője. – De szerencsénk sem volt, mert sok helyzetet alakítottunk, és hagytunk ki. A játék képe alapján előrébb kellen tartanunk. Igaz, voltak mentális problémáink is – ami nagyon nem tetszett. Szeretnék igazolni, erősíteni a télen. A tavaszt csapatépítésre szánom. Megpróbálok egy olyan csapatot, kollektívát kialakítani, amely a következő szezonban egységesebb, eredményesebb lehet.

A Viszák nyugodtan készülődhet a tavaszra. A Bajánsenye, Csörötnek duó bizonyára szebb, eredményesebb folytatásban bízik. A Csákánydoroszló készülhet a kiesés elleni harcra, mint ahogyan a széteső félben lévő Vasalja is. Az egykor szebb napokat látott Őriszentpéter csapatánál nagy változásra van szükség, ha jobb eredményekkel akarja megörvendeztetni szurkolóit. Az újonc, sereghajtó Ivánc annak azért örülhet, hogy begyűjtött egy győzelmet – valamint annak is, hogy néhány rivális azért látótávolságban maradt.

1. Egyházasrádóc 15 13 1 1 62 - 15 40

2. Szarvaskend 15 10 3 2 42 - 18 33

3. Szakonyfalu 15 10 2 3 41 - 29 32

4. Téglagyár 15 9 2 4 49 - 31 29

5. Magyarszecs. 15 8 4 3 46 - 19 28

6. Rábagyarmat 15 8 4 3 28 - 17 28

7. Körmend VSE 15 8 3 4 43 - 25 27

8. Nádasd 15 7 3 5 42 - 21 24

9. Rábatótfalu 15 7 1 7 48 - 29 22

10. Viszák 15 7 1 7 28 - 26 22

11. Bajánsenye 15 5 0 10 50 - 59 15

12. Csörötnek 15 5 0 10 19 - 37 15

13. Csákánydor. 15 4 0 11 22 - 57 12

14. Vasalja 15 3 2 10 15 - 55 7

15. Őriszentpéter 15 2 0 13 16 - 63 6

16. Ivánci 15 1 0 14 17 - 67 3

A Vasaljától 4 pont levonva

1. Táplánszentk. 15 11 4 0 54 - 10 37

2. Lukácsháza 15 11 3 1 45 - 17 36

3. Spari 15 9 3 3 43 - 14 30

4. Ják 15 9 2 4 39 - 17 29

5. Söpte 15 8 5 2 37 - 25 29

6. Balogunyom 15 8 3 4 42 - 23 27

7. Gyöngyösher. 15 8 2 5 28 - 30 26

8. Sé 15 6 3 6 26 - 30 21

9. Újperinti 15 6 2 7 25 - 17 20

10. Szentpéterfa 15 4 4 7 19 - 31 16

11. Tanakajd 15 4 2 9 19 - 45 14

12. Zanat 15 4 2 9 21 - 51 14

13. Torony 15 3 3 9 14 - 33 12

14. Herény 15 2 3 10 18 - 41 9

15. Felsőcsatár 15 2 2 11 22 - 46 8

16. Vasszécseny 15 1 5 9 17 - 39 8

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!