Vasi foci

2015.05.31. 20:56

Megyei I.: A két dobogós helyre még négy jelentkező van - Nem kegyelmezett a Cell

Szombathely - Az utolsó előtti fordulót játszották a megyei I. osztályban, a csapatok nem spóroltak a gólokkal. A dobogós gárdák rangadóján a Király utolsó percekben szerzett találattal legyőzte a Répcelakot, a Körmendnek pedig Vönöckön sikerült pontot mentenie a lefújás előtt.

Török Tibor

Vép–Jánosháza 2-2 (1-2)

Vép, 250 néző, vezette: Tóth R.

Gól: Kiricsi (33.), Őri (48.), illetve Orosz (11.), Tóth L. (16.).

Vép: PAJOR – WÁGNER, Balikó (Beke), Joó, Vermes – DANCS, Takács Cs. (Vajda), ŐRI, SZEMES (Egyed) – Illés (Hóbor), KIRICSI. Edző: Garics György

Jánosháza: Tóth A. – Simon M. (Fenyő), Tóth L., Szabó M., Molnár Zs. – Orosz, Pintér (Balhási), Mészáros (Megyesi), Horváth A. – Vágusz A. (Szép), Süle. Edző: Kelemen Kornél

Nagyon gyorsan kétgólos vezetést szerzett a Jánosháza, a Vép erősen bealudt az első húsz percben. Ezt követően a vendégeknek még volt egy nagy ziccerük, amit Pajor hárított. Ezt követően átvette az irányítást a vépi csapat, gólt szerzett és kapufát lőtt.

Szünet után Őri szenzációs góljával kiegyenlített a Vép. Ezt követően a hazaiak irányítottak, voltak lehetőségeik is, ám ezek kimaradtak. Az utolsó pillanatokban viszont Pajor óriásit védett. A döntetlen reális.

Dovánszki (balról) és Badics csatája a Tápláni KSK–Rábapaty (1-3) mérkőzésen: a vendégcsapat a második félidőben fordított. Fotó: Szendi Péter

Uraiújfalu–Celldömölk 0-4 (0-2)

Uraiújfalu, 100 néző, vezette: Krasznai

Gól: Németh J. (33.), Bodor (45.), Piri (50.), Pungor (74.).

Uraiújfalu: Bakos – Belegrai, Verasztó, Kiszler, Princes (Gönczöl) – Gallen A., Gallen I., Döbrönte, Páli (Kiss) – Vánkos (Tóth), Baranov (Nagyobb). Edző: Dobány Gábor

Celldömölk: Heiner – VAJDA, BODOR (Szakál), Györkös, LENDVAI – ENYINGI MARCELL, Manganelli (Heim), ENYINGI MÁRK, Virág (Szép) – NÉMETH J. (Piri), Boda (Pungor). Edző: Koman Vladimir.

Az uraiújfalui csapat az első percben óriási ziccert puskázott el. Ezt követően viszont végig kézben tartotta a mérkőzést a Celldömölk.

Sportszerű találkozón megérdemelten nyert a vendéggárda.

Kemenesalja–Körmend 3-3 (2-1)

Vönöck, 100 néző, vezette: Magyar

Gól: Horváth A. 2 (36., 85.), Kovács K. (22.), illetve Kondor 2 (42., 66.), Osvald (90.). Kiállítva: Németh R. (75.).

Kemenesalja: Szíjártó – Németh P., HUDÁK, Erdélyi, Veszprémi – HORVÁTH D., Kóbor (Károly), KOVÁCS K., SEBESTYÉN (Iker) – Baranyai (Németh R.), KISZLINGER (Ruzsa). Edző: Haraszti Zsolt

Körmend: Szukics – Kurucz, BALIKÓ, Kósik, Cser – Burka (Födő), Török, Osvald, Horváth D. (László) – Toldi, KONDOR. Edző: ifjabb Molnár Károly

A hazaiak az első perctől kezdve bátran, támadó szellemben futballoztak, és elhitték, hogy lehet keresnivalójuk az ezüstéremre pályázó Körmend ellen. A 22. percben egy megpattanó távoli lövésből megszerezték a vezetést, majd egy kapu előtti kavarodás után növelték előnyüket. A második félidőben fölényben futballoztak a körmendiek, helyzeteket dolgoztak ki és ki is egyenlítettek. A 85. percben egy szabadrúgásból ismét vezetést szereztek a vönöckiek, amit a vendégek a hosszabbításban kiegyenlítettek. Az igazsághoz tartozik, hogy a találat előtt a hazaiak nem kaptak meg egy tizenegyest, a kontrából egalizáltak a Rába-partiak.

Vasvár–Büki TK 5-2

(2-1). Vasvár, 100 néző, vezette: Gaál Á.

Gól: Tausz 3 (19., 76., 78.), Horváth B. 26., Osvald 75. illetve Ligeti 18., Németh T. 81.

Vasvár: Smolczer Róbert – Vincze (Unger), BÍRÓ, Schermann, Molnár B., – Robán, Rumi – Czövek, OSVALD, TAUSZ – Horváth B. (Birkás). Játékos-edző: Smolczer Róbert.

Büki Tk: Berényi (Bogdán) – Plajszer, NÉMETH T., Kocsis, Somlai (Tóth B.) – Szőke, Wágner, Kovács D., Kovács R. (Horváth) – Sárközi (Horváth F.), Ligeti. Edző: Kiss István.

A hazai csapat ismét csak rengeteg hiányzóval számolhatott a találkozón, sérülések és eltiltások miatt több játékos sem léphetett pályára. Az első félidőben nem alakult folyamatos játék, a felek időnként átvonultak a másik csapat kapuja elé. A Bük kezdte a gólgyártást Ligeti révén, de hamar érkezett a hazai válasz, Horváth B. több védőt kicselezve és a kapust is leültetve lőtt a kapuba. Utána Tausz átlövésével pedig már a hazai csapat vezetett.

A második félidőben sem javult igazán a színvonal, viszont a hazaiak három perc alatt minden vitás kérdést lerendeztek. Előbb Osvald szerzett gólt egy szöglet után, majd jött Tausz és két távoli találatára már csak Németh tudott válaszolni egy hazai labdavesztés után.

A Vasvár az idény leggyengébb játékát nyújtotta, a büki gárda becsülettel küzdött, végig hajtott a találkozón, azonban a hazai csapat remekül használta ki az adódó lehetőséget.

Tápláni KSK–Rábapaty 1-3 (1-0)

Táplánszentkereszt, 100 néző, vezette: Szabó II.

Gól: Koronczai 6. illetve Tőke 2 (62, 93.), Németh K. 76.

Tápláni Ksk: Molnár – Varga, Bene, Schimmer, – Badics Muzsai (Balázs) – KORONCZAI, Borbás (Baranyai), Schindler – Rajzinger, Németh B. Játékos-edző: Borbás János.

Rábapaty: VARGA – Dovánszki , Csupor, KOVÁCS T., TOLDI – Király Zs. (Bíró), Tőke, FEHÉR M. (Németh Á.), Dugovics – Király L. (Gosztolya), Vadász (Németh K.). Játékos-edző: Enzsöl Gábor.

Bekezdett az első húsz percben a hazai csapat, több helyzetet is kialakított, ezek közül egyet értékesített, Koronczai kapásból szétlőtte a felső sarkot. A lendület aztán alábbhagyott, a Táplán kényelmesen és öregurasan futballozott, a vendégek pedig rájöttek, van keresnivalójuk. Az első játékrészben aztán csendesen csordogált a játék, és így folytatódott a második félidő is. Egészen addig, amíg egy szöglet utáni fejessel ki nem egyenlített a Rábapaty, a gól felrázta a hazaiakat, össze is hoztak két ziccert, ezek azonban kimaradtak. A látogatók aztán egy szabadrúgás kisakkoztak egy helyzetet és máris náluk volt az előny. A hazaiak igyekeztek támadni, a vendégcsapat azonban tördelte a játékot és húzta az időt, majd a ráadásban egy előre vágott labda nyomán a harmadik gólt is megszerezte, eldöntve a három pont sorsát.

A Táplán csak a meccs elején játszott jól, utána az egyéni játékot erőltették a hazaiak, ennek pedig csak vereség lehetett a vége. A házigazda teljesítmény látszott, hogy már korábban biztosította megyei I-es tagságát.

Csepreg–Kőszeg 4-3 (2-1)

Csepreg, 120 néző, vezette. Hittaller.

Gól: Oláh 13., Pócza 2 (41., 90), Kis-Nemes Máté 48 illetve Őry 31., Marti 53., Sándor 55.

Kiállítva: Sándor T. 77. – durvaságért

Csepregi Se: Csontos – Kincse, Ravadich, Illés, SASS G.– Széles, Molnár, Kis-Nemes Máté, Büki (Németh M.) – OLÁH, PÓCZA. Edző: Sass Dezső.

Kőszegi: Bán – Toldi, Őry, Pongrácz (Bigner), BRIEBER (Szűcs) – MARTI CH., Molnár Cs., SÁNDOR , Molnár Z. Weltler (Györe) – Kovács A. (Korényi). Játékos-edző: Táncsics András.

A találkozó elején a Kőszeg kezdeményezett többet, de aztán a Csepreg szerezte meg a vezetést, egy beadás végén Oláh volt eredményes. A vendégek rendezték a soraikat és szöglet után egyenlítettek, a védők röviden szabadítottak fel, és Őry bombázott a kapuba. A házigazdának 10 perc kellett a válaszra, Oláh szerzett labdát, önzetlenül passzolt a kifutó kapus mellett Pócza elé, aki a kapuba gurított.

A második félidő elején minden eldőlni látszott, egy beadás után Kis-Nemes Máté elé került a labda, a középpályás lövése utat talált a kapuba. A Kőszeg két perc alatt visszatért a meccsbe: előbb Marti fejelt a kapuba Csontos felett, aztán Sándor T. lőtt bombagólt. Utóbbi kiállítása aztán átrendezte az erőviszonyokat, az utolsó tíz percet megnyomta a Csepreg, végül Pócza eldöntötte a mérkőzés sorsát: négy védő között kapura húzott, majd éles szögből a hosszú sarokba lőtt. A tétnélküli találkozóból a két csapat igaz presztízsmeccset varázsolt, a slusszpoént a Csepreg megtartotta magának.

Király SZE -Répcelak 4-3 (2-1).

Király Sportlétesítmény, 150 néző, vezette: Kovács B.

Gól: Pálfi 3 (17., 28., 63.), Kiss K.88. illetve Csordás 44., Pungor 62., Tóth Dominik 78

Király SZE: NECZPÁL KISS K. (JANZSÓ), KISS B., SÁSDI, BARCZA LÁSZLÓ, KOVÁCS R. RÁCZ, TÓTH MILÁN, NÉMETH M. (SIMON) PÁLFI (KOVÁCS LACZI). Edző: Horváth Levente.

Répcelak: Marton Baranyai, Balassa, Németh G. (Varga), Fazekas Balogh, Tóth Dominik, HORVÁTH T., Dombi (Pungor N.) Csordás, Nyári (Takács). Játékos-edző: Balassa Péter.

A hazai csapat ragadta magához a kezdeményezést, a vendégek pontrúgásokból igyekezett veszélyt teremteni a Király kapuja előtt, sorra érkeztek a büntetőterületre a szögletek és szabadrúgások belőtt labdák . A házigazda fölénye félóra alatt két gólt eredményezett, mindkétszer Pálfi villant. A csatár előbb Kiss K. passzát emelte Marton felett a hálóba, majd egy szép hazai támadás végén Kovács R. passzára beívelésére érkezett a hosszú oldalon és bal alsó sarokba fejelt. Az előny birtokában a Király visszaállt és kontrákra játszott, a Répcelak pedig feljebb lépett. A lefújás előtt aztán Csordán mesterien csavart a rövid sarokba egy szabadrúgás után, visszahozva a répcelaki reményeket.

A fordulást követően támadásban maradt a Répcelak, hajtott az egyenlítésért, ami sikerült is, Pungort hagyták magára a védők, aki élt is a lehetőséggel. A Király azonnal válaszolt, Kiss K. küzdötte le magát az alapvonalig, bepasszolt labdájára Pálfi érkezett, és a hálóba lőtt. Utána a hazai csapatnak meccslabdája volt, de Tóth Milán középről leadott lövését Marton hárította. A Répcelak ment előre, nyomta a hazaiakat, egy bal oldali akció végén Tóth Dominik kiegyenlített. A döntetlen megfelelt a Répcelaknak, a Királynak viszont nem volt jó, így a hazaiaknak maradt 12 percük a döntésre. Végül összejött a győztes gól: Tóth Milán ugratta ki Kiss Kornélt, aki magabiztosan lőtt a vendégek kapujába.

Magas színvonalú, az osztály átlagát messze meghaladó találkozón hét találat született, a gólváltásból a hazai csapat jött ki jobban.

1. Celldömölk 28 22 4 2 111 - 20 70

2. Körmend 27 16 6 5 97 - 28 54

3. Király Sze. 27 15 7 5 58 - 29 52

4. Répcelak 27 16 3 8 71 - 32 51

5. Vép 27 15 5 7 56 - 38 50

6. Vasvár 27 14 3 10 65 - 49 45

7. Szentgotthárd 27 13 4 10 47 - 41 43

8. Jánosháza 27 10 5 12 60 - 50 35

9. Csepreg 27 10 4 13 39 - 51 34

10. Rábapaty 27 7 7 13 40 - 61 28

11. Tápláni Ksk 27 8 2 17 42 - 70 26

12. Kőszeg 27 7 5 15 26 - 42 26

13. Kemenesalja 27 7 5 15 43 - 67 26

14. Uraiújfalu 27 5 6 16 38 - 87 17

15. Büki Tk 27 4 2 21 22 - 150 14

16. Kemenesmagasi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!