Vasi foci

2015.05.03. 19:33

MEGYEI I.: A listavezető Kőszegen győzött, négy gólt szerzett a lendületes Vasvár Táplánban

Megyei körkép - Megverte a Rábapaty a Répcelakot, kiütötte a Jánosházát a Körmend a 25. fordulóban.

Török Tibor

Kőszeg- Celldömölk 1-3 (0-0). Kőszeg, 200 néző, vezette: Bazsó.

Gól: Pongrácz 71. illetve Németh J. 2 (49., 58.), Piri 78.

Kőszeg: Táncsics Bigner, FEHÉR, BRIEBER, PONGRÁCZ ZS. Szűcs, KOROKNAI, Marti Ch. (Marti R.), Korényi, RÉTI Györe. Játékos-edző: Táncsics András.

Celldömölk: Heiner Vajda, Varga J., Bodor, Györkös Enyingi Marcell (Virág), Manganelli Zs. (Lendvai), Szuh, Enyingi Márk Németh J. (Piri B.), Pungor (Boda). Edző: Koman Vladimir.

Különböző okok miatt nyolc futballistáját kellett nélkülöznie a hazai csapatnak, összesen 11 mezőnyjátékos állt Táncsics András edző rendelkezésére. A találkozóra sokan voltak kíváncsiak, a kőszegi fúvósok pedig a nézőtéren játszva biztatták az ifjúsági, majd pedig a felnőtt csapatot. A jórészt fiatalokból álló Kőszeg fegyelmezetten futballozott és jól állta a sarat az első félidőben, a vendégek lövésekkel, szabadrúgásokkal igyekeztek veszélyt teremteni a hazai kapu előtt, azonban komoly lehetőségeik nem akadtak igaz, két esetben is büntetőt reklamáltak a játékvezetőnél. A második játékrészben aztán felőrölte a hazai játékosok erejét a Celldömölk, egy ellentámadásnál eltolódott a kőszegi védelem, és a középre játszott labdát Németh J. lőtte a kapuba. Aztán ugyanő növelte is az előnyt, újabb lövése a lábak között talált utat a hálóba. A Kőszeg nem adta fel, egy szabadrúgás után Pongrácz fejelt szépségdíjas gólt. A vendégek a hajrában biztosították be a győzelmüket, 1-3 után még fehér kapufát fejelt. Sportszerű mérkőzésen a megfogyatkozott kőszegiek megnehezítették a listavezető dolgát, a lehetőséget kapó játékosok becsülettel helyálltak a listavezető ellen.

Király-Tabak1 -Szentgotthárd 3-0 (1-0). Király Sportlétesítmény, 100 néző, vezette: Derdák.

Gól: Pálfi 3 (25., 81, 90.).

Kiállítva: Tóth A. 75. szövegért.

Király: Neczpál (Nagy G.) KISS B., KONCZ GY. , BAGÓ, Kovács R. (Hajmási) Sásdi, LÁSZLÓ (Németh M.) Barcza, Rácz (Simon), TÓTH MILÁN Pálfi (Kovács Laczi). Edző: Hrováth Levente.

Szentgotthárd: Tóth A. BALÁZS, BELLOVICS, Horváth Gy., Támis (Fábián) Kocsis V. (Nyári), KOVÁCS G., Horváth R. (Muszka) DÜH (Csákvári), Kovács T. (Bugán), Vass G. Edző: Heiter László.

Nem igazán koncentrált rá a meccsre a Király, a hazaiak zavarodottan kezdtek, a vendégek pedig éltek a lehetőséggel, és majdnem vezetést is szereztek: Neczpál tessékelt a kapufára egy veszélyes lövést. Negyedóra után aztán átvette a kezdeményezést a házigazda, és hamarosan
előnybe került. A jobbösszekötő helyén befele cselező Pálfi ballal a rövid sarokba lőtte a labdát.

A második félidőben a Gotthárd ment előre az egyenlítésért, a Király pedig szervezetten védekezett. A vendégek pontrúgásokkal veszélyeztettek, egy ilyen végén Pálfi lépett ki és a kapu mellé gurított Tóth kapus egy elmaradt ítéletet kért számon az asszisztensen túl vehemensen, mire a játékvezető kiállította. Az emberelőnyben játszó hazaiak a hajrára átvették az irányítást, és Pálfi két újabb góljával biztossá tették a győzelmüket. A szervezetten és jól futballozó Szentgotthárd ellen a hazai siker megérdemelt, de nem volt három gól különbség a két csapat között.

Büki TK - Uraiújfalu 1-2 (0-2). Bük,100 néző, vezette: Boda.

Gól: Bogdán 54. illetve Döbrönte 32, Vánkos 42.

Bük: Berényi Kovács D., Németh T., Wágner, Kiss D. Szőke (Kovács R.), HORVÁTH M., Tóth B. (Szepesi), Bogdán Horváth F. (Sárközi), Ligeti (Plajszer). Edző: Kiss István.

Uraiújfalu: Bakos CSISZLÉR, Verasztó, Gönczöl, Princzes Páli, Gallen I., DÖBRÖNTE, Kiss T. (Gallen A.) VÁNKOS (Tóth Zs.), BARANOV (Lónai). Játékos-edző: Dobány Gábor.

A kiesési rangadón a vendégeket támogatta a szél az első félidőben, és az Uraiújfalu ki is használta a lehetőséget, a lehető legtöbbször próbálták veszélyeztetni a hazai kaput. Egy előre vágott indítás után Döbrönte talált be, a találat rendesen megfogta a büki csapatot. Aztán egy felívelt labda után a menteni igyekvő kapus Vánkosba bombázott, a csatár pedig a róla lepattanó labdát a kapuba helyezte.

A második félidőben aztán hamar magára talált a Bük: Bogdán vette be a vendégek kapuját egy jó ütemű passz után. A hazaiaknak akadtak még lehetőségeik, azonban csak kapufáig jutottak. Az Uraiújfalu életveszélyesen kontrázott, ám újabb gól már nem esett egyik oldalon sem, így a bükiek elbukták az alsóházi találkozót. A házigazda a második félidei teljesítményével rászolgált a döntetlenre és az egy pontra, azonban örök igazság, hogy a futballt gólra játsszák.

Körmend- Jánosháza 5-1 (5-0). Körmend, 100 néző, vezette: Takács R.

Gól: Sipos 3 (10., 31., 43.), Takács Á. (4.), Tóth L. (öngól, 40.), ill. Vágusz (48.).

Körmend: Berke (Szukics) BURKA, BALIKÓ, Cser, HORVÁTH D. Osvald (Födő), MAKAI, TÖRÖK, Kondor (László) TAKÁCS Á., SIPOS. Edző: ifjabb Molnár Károly.

Jánosháza: Tóth A. Tóth L., Molnár (Szép), Megyesi, Szabó M. Velencei, Orosz, Pintér (Süle) Horváth A., Fenyő (Balhási), Vágusz A. (Vágusz P.) Edző: Kelemen Kornél.

A hazaiak két gyors gólja döntően alakította a mérkőzés képét. A fiatal körmendi csapat gyors játékát nem tudták lereagálni a vendégek, így már az első félidőben ötgólos hazai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A második játékrészben hamar szépítettek a vendégek, és mivel a körmendiek elszórakozták lehetőségeiket, kialakult a végeredmény. A négy kezdőjátékosát nélkülöző körmendiek meglepően könnyen nyertek a rutinos, jó játékerőt képviselő Jánosháza ellen.

Csepreg- Kemenesalja 3-1 (1-1). Csepreg, 100 néző, vezette: Hittaller.

Gól: Pócza 22., Széles 60., Horváth G. 80. illetve Kovács Krisztián 4.

Csepreg: Csontos HORVÁTH G., Sass, Illés, KINCSE (Büki) SZÉLES, Kis-Nemes Máté (Kovács B.), MOLNÁR, KIS-NEMES MILÁN Oláh (Ravadich), Pócza (Varga Zs.). Edző: Sass Dezső.

Kemenesalja: Szíjártó Iker (Károly), Erdélyi, Hudák, Németh P. Horváth Zs. (Németh R.), KOVÁCS KRISZTIÁN, Kóbor, Kiszlinger Ruzsa (Kovács Kristóf), Baranyai (Sebestyén Sz.). Edző: Haraszti Zsolt.

A hagyományaihoz híven rosszul kezdte a meccset a Csepreg, egy oldalról belőtt szabadrúgás után Kovács Krisztián juttatta a hálóba a labdát. A hazaiak bő negyedóra után egyenlítettek, Kis-Nemes Milán passzával Pócza ugrott ki, és szépen helyezett a kapuba. A hajtós, küzdelmes meccsen több helyzet már nem akadt a szünetig. Fordulás után a vendégek pontrúgásokból próbálkoztak, a hazaiak pedig megszerezték a vezetést: egy középre adott labda után kavarodás alakult ki a Kemenesalja kapuja előtt, Széles pedig okosan gurított a hálóba. A hajrában aztán bebiztosította a győzelmét a Csepreg, egy felívelt labda átszállt az egymással csatázó védőn és csatáron, az érkező Horváth pedig belőtte a harmadik gólt. A közepes mérkőzésen a játék összképe alapján a hazaiak megérdemelték a győzelmet.

Tápláni KSK- Vasvár 1-4 (1-2). Táplánszentkereszt, 200 néző, vezette: Gaál Á.

Gól: Schindler 27. illetve Tausz 39., Horváth B. 42., Schermann 73., Hajas 91.

Kiállítva: Varga 84. második sárga lap után.

Tápláni KSK: Matyi Varga, BADICS, Bene, Baranyai Balázs (Czirók), SCHIMMER, Borbás (Muzsai), Schindler Rajzinger (Fürdős), Németh B. Játékos-edző: Borbás János.

Vasvár: Smolczer Osvald, HAJAS, BÍRÓ, Molnár B. Réfi, SCHERMANN Tausz, Zsigmond (Czövek), ROBÁN (Unger) Horváth B. (Birkás). Játékos-edző: Smolczer Róbert.

Egyik csapat sem állt be védekezni, így mindkét oldalon felváltva alakultak ki a helyzetek. A 27. percben a felfutó Varga emelt Schindler elé, aki a kapuba lőtt. Továbbra is fordulatos volt a mérkőzés, egy szöglet után a védők Tausz elé fejelték a labdát, aki elemi erővel vágta azt a bal felső sarokba. Három perc múlva újabb vasvári ellentámadás következett, ennek végén Horváth B. eredményes, így a vendégek fordulhattak előnnyel.

A második játékrészben a Táplán támadgatott, egy vitatott szituáción kívül (Rajzingert könyökölték le a tizenhatoson) nem igazán akadt lehetősége. A látogatók taktikusan kontráztak, és újabb gólt szereztek, majd pedig a lefújás előtt egy fejessel minden vitás kérdést lezártak. A gyenge támadójátékot produkáló hazai csapat ellen ha túlzott gólkülönbséggel is megérdemelten nyert a Vasvár.

Rábapaty -Répcelak 2-1 (1-0). Rábapaty, 150 néző, vezette: Baán.

Gól: Fehér 2 (38. 11-esből , 53.), illetve Németh G. (73.).

Rábapaty: Varga Dovánszki, Kovács, Tőke, Enzsöl Király Zs. (Király L.), Toldi, Vadász, Gosztolya (Bíró O.) Dugovics (Németh), Fehér M. (Baksay). Játékos-edző: Enzsöl Gábor

Répcelak: Marton Dombi (Varga D.), Baranyai, Németh G., Balogh Tamási (Takács), Tóth Dominik, Horváth, Tóth Dávid (Nyári) Bordás, Pungor. Edző: Balassa Péter.

Az első húsz perc vendégfölénnyel, többek között egy üres kapus, ajtó-ablak ziccerrel telt. Ezután lábra kaptak a hazaiak, akik egy fejessel és egy lövéssel veszélyeztettek. Majd egy kezezés utáni tizenegyesből vezetést szerzett a Rábapaty. A második félidő is nagy répcelaki fölénnyel indult, ám egy szép kontrából Fehér megszerezte a második találatot. Küzdelmes játék folyt, nagy mezőnyharccal, egy szöglet után egy fejesgóllal szépített a Répcelak. A vendégek mindent megtettek az egyenlítésért, de a hazaiak óriási lelkesedéssel, a répcelaki kaput is veszélyeztetve, megőrizték előnyüket. Egy jó csapat ellen bravúros hazai győzelem született. A rábapatyi gárdában mindenki jó teljesítményt nyújtott.

 

Magyar Kupa, 4. forduló: A hétközben lejátszott meccsek eredményei: Rábatótfalu- Csepreg 1-0 (1-0). Gól: Huszár 16. Balogunyom -Körmend VSE 4-2 (2-2). Gól: Szén 5., Szép 2 (23, 90), Dávid 76. illetve Horváth D. 7., Nagy 26. Újperint -Szarvaskend 3-0 (2-0). Gól: Rozmán 24., Hegedűs 45., Szabó 67. Nádasd -Vasvár 1-4 (1-1). Gól: Csenterics 17. illetve Tausz 2 (32., 54.), Robán 49., Osvald 68. Csörötnek- Szentgotthárd 1-2 ( 1-0). Gól: Horváth Márió 8. illetve Düh 81., Kovács T. 90. Rum -Répcelaki 2-5 (1-2). Gól: Somogyi 43., Szücs 70. illetve Pungor P. 2 (5., 62.), Tamási 20., Fazekas 60., Marton 92.

A Király-meccsről Horváth Levente és Heiter László, Bükről Eső János, Táplánszentkeresztről Borbás János, Rábapatyról Dani Lajos, Körmendről Szabó Tibor, Csepregről Sass Dezső és Haraszti Zsolt, Kőszegről Táncics András tudósították lapunkat.

1. Celldömölk 23 19 3 1 98 - 15 60

2. Vép 22 14 4 4 47 - 26 46

3. Répcelak 22 14 3 5 63 - 23 45

4. Király SZE. 22 13 6 3 49 - 18 45

5. Körmend 22 13 4 5 88 - 23 43

6. Szentgotth. 23 11 2 10 33 - 34 35

7. Vasvár 23 10 3 10 54 - 45 33

8. Jánosháza 22 9 2 11 49 - 39 29

9. Kőszeg 22 7 4 11 22 - 33 25

10. Csepreg 22 7 4 11 28 - 43 25

11. Tápláni KSK 22 7 2 13 36 - 57 23

12. Rábapaty. 22 6 5 11 34 - 52 23

13. Kemenesa. 23 5 3 15 31 - 59 18

14. Uraiújfalu 23 5 4 14 31 - 72 15

15. Büki Tk 23 3 1 19 17 - 141 10

16. Kemenesmagasi Se.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!