Vasi foci

2014.09.30. 20:03

MEGYEI II. - Háromgólos hátrányból fordított az Ikervár, ám ez is kevés volt

A Megyei II. osztály Sárvári-csoportjában a listavezető Pecöl nagy csatában győzte le az Ikervárt, ám az őt közvetlenül üldöző Szeleste-Pósfa, Rum, Kenyeri és Gérce-Vásárosmiske válogatottja is begyűjtötte a győzelemért járó három pontot.

Kelemen Attila

 

Simaság–Jákfa 2-3 (1-1). Simaság, 60 néző, vezette: Vincze Gyula.

 

Gól: Kónya István (3.), Horváth Balázs (56.), illetve Böröndy Milán (13.), Szabó Dániel (85.), Vörös Attila (90.).

 

Simaság: TATÁR – Kiss, Puskás, Reseterics, Kónya – Varga B., Németh, Varga P., Mészáros – HORVÁTH, Szabó (Száraz). Játékos-edző: Szabó Sándor.

 

Jákfa: SEPER – BÖRÖNDY M., Böröndy T., Biró (Kulcsár), Gyürü – Fehér, Szabó D., Szabó A., Rövid (Vadász) – Balhási, VÖRÖS. Edző: horváth István.

 

Korrekt játékvezetés mellett zajlott a mérkőzés. A hazaiak mindkét félidőben vezetést szereztek, ám a Jákfa mindkétszer ki tudott egyenlíteni, mi több, a véghajrában a győzelmet is beállította. Ha 2-1-es állásnál a hazaiak ki tudják használni az ajtó-ablak helyzetüket, akkor fordított eredmény születhetett volna. A játék képe alapján a döntetlen reálisabb eredménynek tűnhet.

 

Szeleste-Pósfa–Püspökmolnári 1-0 (0-0). Szeleste, 120 néző, vezette: Horváth Patrik.

 

Gól: Rozmán Károly (53.).

 

Szeleste-Pósfa: Simon – Mersich, Németh (Barbalics Bence), Burkon, HORVÁTH – Kalányos, ROZMÁN, Szele, SÉFER – Barbalics Bálint, Péntek (Trittremmel). Szakosztályvezető: Rozmán Róbert.

 

Püspökmolnári: Tóth – Horváth Á., Kiss G., VARGA M., Amatics – Horváth Sz. I. (Kiss Z.), SZIFFER, HORVÁTH SZ. II. (Kiss Z. J.), Simon – Varga Á., Ország. Játékos-edző: Sziffer István.

 

A gól nélküli első félidőt követően egy átlövésből szép gólt szerzett a Szeleste, ami végül elegendő is volt a három pont begyűjtéséhez. Az eredmény tükrözi a játék képét: a tipikusan egygólos mérkőzésen inkább a mezőnyjátéké volt a főszerep.

Szergény–Kenyeri 1-2

 

(1-2). Szergény, 50 néző, vezette: Sándor Zoltán.

Gól: Nyári Norbert (35.), illetve Németh Andor János (5.), Szántó András (26.).

 

Szergény: Papp – VAJDA, PIRI, MÓROCZ, Mező M.- MÁRKUS, Verasztó, Böcskör Nagy, Mező K. – NYÁRI, Barabás. Edző: Buzás Imre, Szép Tamás.

 

Kenyeri: LAKOS – Szabó, Császár, Csiszár (Pungor), Varga – Németh A., SZÁNTÓ, Horváth, Németh M. (Rajki) – Gábor, Kóbor (Koronczai). Játékos-edző: Pungor István.

 

A kezdés után magához ragadta a kezdeményezést a jó játékosállománnyal rendelkező Kenyeri, a 24. percben már két góllal vezettek. Ezt követően a hazaiak domináltak, több helyzetet alakítottak ki, melyből egyet Nyári értékesített. A második félidőt elszántan kezdte a Szergény, többet birtokolta a labdát, de nem tudta áttörni a vendég védelmet. A helyzetek alapján a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna, de a vendég csapat jobban gazdálkodott a lehetőségeivel, és elvitte a három pontot.

 

Csénye–Mersevát 0-0. Csénye, 30 néző, vezette: Sály Károly.

 

Csénye: Simon – Vajda, Szabó K., Géczi, Pendli R. – Pankaczi (Szabó B.), Vass (Boros), Soós (Dénes), Pendli P. – Tóbiás, Birkás. Edző: Pankaczi Zoltán.

 

Mersevát: TÓTH – KÖVI, Pethő (Czigler), ORBÁN, Horváth G. – MOLNÁR, Nagy Sz. (Gáncs), Nagy B., HORVÁTH A. – Kocsis (Dénes), Nagy T. (Fűzfa). Edző: Nagy Csaba.

 

A hazaiak megérdemelték volna a győzelmet, mivel szinte 90 percen keresztül egykapuztak, ám a rengeteg helyzet közül egyet sem tudtak gólra váltani.

 

Ölbő–Rum 3-4 (2-3).

 

Ölbő, 50 néző, vezette: Finta Zsolt.

 

Gól: Czitkovics Lajos (41.), Sipos Tamás (43.), Szele Zoltán (55.), illetve Szele Gábor (öngól) (4.), Molnár Richárd (10.), Somogyi Gábor (40.), Szalai Gábor (57.).

 

Ölbő: Szentgyörgyvári – Szele G., Tóth Attila, Nardai, Szele Z. – SIPOS, Tóth Alex, SÁGI KISS (Lakner), Koksa – HORVÁTH, Czitkovics (KOVÁCS). Játékos-edző: Lakner Péter.

 

Rum: Busi – Horváth, KORONCZAI, Rosta, Kontics – Oláh, Szalay (Varga), SZALAI, Molnár – Székely, SOMOGYI. Edző: Somogyi Gábor, Pup András.

 

Az első harminc perc a Rumé volt, ez idő alatt három gólos előnyre tettek szert. Ám az Ölbő észbe kapott, és még a szünet előtt egygólosra csökkentette a hátrányát. Mi több, a második játékrészben az egyenlítés is sikerült, csakhogy a vendégek gyorsan válaszoltak a csapatkapitány révén, beállítva a végeredményt. A lefújásig végig nyílt volt a mérkőzés, mindkét kapu előtt jócskán adódtak helyzetek.

 

 

Gérce-Vásárosmiske–Rábahídvég 2-0 (0-0). Gérce, 80 néző, vezette: Figerl Zoltán.

 

Gól: Major Márkus (55.), Farkas Dániel (75.).

 

Gérce-Vásárosmiske: Komáromi Z. – KOMÁROMI A., TÓTH, Németh, FARKAS (Poós) – Horváth (Bagoly), MAJOR, Sali G. (Hompok), Kovács – Mórocz, SALI Z. Edző: Haraszti István.

 

Rábahídvég: Pap – Németh, NAGY, Vass P., Smolczer – Vass J., Borsos, Maraffai, Rózsás – BODA, Horváth N. (Horváth E.). Edző: Horváth Ernő.

 

Lényegében 9 fővel védekezett és kontrákra helyezkedett be a Rábahídvég, a gérceiek az első félidőben nem is tudták feltörni a masszív védelmet. Ez csaknem meg is bosszulta önmagát, hiszen két gyors kontrából két kapufát is lőtt a vendég együttes, ám a háló érintetlen maradt. A második félidőben végig irányította a mérkőzést a Gérce, aminek meg is jött az eredménye: kétgólos győzelemmel sikerült otthon tartani a három pontot. A hazaiak játékát dicséret illeti, hiszen győzniakarásból jelesre vizsgáztak.

 

Pecöl–Ikervár 6-5 (4-1). Pecöl, 170 néző, vezette: Hittaller Roland.

 

Gól: Nagy István (9., 25., 35., 43., 83.), Horváth Ádám (87.), illetve Pap István (4.), Fülöp Roland (55.), Vincze Tamás (59.), Fülöp Tamás (70.), Tóth Gábor (79.).

 

Kiállítva: Takács Krisztián (52.), illetve Naszádos Jácint (8.).

 

Pecöl: Takács – Szemes Z. (Horváth D.), Varga, Iszak, Pálfi – CZIBÓK (Nagy Sz.), HORVÁTH Á., Kovács (Szemes E.), NAGY I. –

 

Szemes D. (KOPÁCSI), Séfer. Edző: Radolics Norbert. Tudosított: Nagy István.

 

Ikervár: BIRÓ – NASZÁDOS, TÓTH L., KOVÁCS, FÜLÖP R. – KOVÁCS, VINCZE, TÓTH G., TOLDI (FÜLÖP T.) – BAUMGARTNER, PAP (KOSZTOLÁNCZI). Ideiglenes edző: Komáromi Szabolcs.

 

Ragyogó idő, valamint sok néző fogadta a csapatokat a szomszédvári rangadón. Gyors gólváltással kezdődött a mérkőzés, előbb a vendégek egy távoli lövés után, majd egy vendégkiállítást követően a hazaiak büntetőből voltak eredményesek. Az emberelőnybe került hazai csapat sorra alakította ki a helyzeteit, amiből szünet előtt hármat értékesítettek is, így 4-1-gyel fordultak a csapatok. A 2. félidőben a vendégek mindent egy lapra feltéve kezdtek el rohamozni, s ennek meg is lett az eredménye. A Pecöl kapusa az egyik esetnél utolsó emberként szabálytalankodott, aminek büntető és kiállítás lett a vége. A szépítés után még nagyobb fokozatra kapcsolt az Ikervár, és a 79. percben meg is fordította az állást: 4-5! Ekkor már nem hitt senki a hazaiakban, de volt még egy csavar a meccsben. A 83. percben Nagy István megszerezte a mérkőzésen saját és csapata 5. gólját, így a végjátéknak döntetlennel futottak neki a csapatok. Előbb a vendégek veszélyeztettek szabadrúgásból, amit Kopácsi cserekapus óriási bravúrral tornászott ki a léc alól, majd nem sokkal később egy mintaszerű kontra után Czibók átadásából Horváth Ádám lőtt óriási dugót a bal felsőbe. Az eső nélküli „vízilabdameccset” így a hazai gárda nyerte!

A Sitke szabadnapos volt.

A forduló válogatottja: Tóth Árpád (Mersevát) – Böröndy Milán (Jákfa), Kövi Gergő (Mersevát), Farkas Dániel (Gérce-Vásárosmiske), Orbán György (Mersevát) – Sipos Tamás (Ölbő), Szántó András (Kenyeri), Rozmán Károly (Szeleste-Pósfa), Szalai Gábor (Rum) – Pap István (Ikervár), Nagy István (Pecöl).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!