Vasi foci

2015.04.19. 14:19

NB III.: akadt helyzet, de gólt nem rúgott, kikapott a Sárvár

Sárvár - Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában a Sárvár a papírformának megfelelően kikapott a remek erőt képviselő Dorogtól.

Tóth Gábor

Sárvár FC – Dorogi FC 0-2 (0-1)

Sárvár, 180 néző, NB III-as labdarúgó-mérkőzés, vezette: Berényi.

Sárvár: Osvald – Csákvári, Rózsa, RAJOS, Ambrus – Tancsics (Nagy A., 75.) – Mavolo (Szemes, 82.), Devecsery, MÁTHÉ, Klauzer (Koronczai, 62.) – TÓTH L. Edző: Takács Gábor.

Gólszerzők: Máruska (5.), Sitku (82.)

Rajos Gábor jól vezényelte a védelmet, de ez is kevés volt. Fotó: Sárvár FC

A Dorog rögtön az első támadását góllal zárta. De a házigazda gyorsan talpra állt, rendezte sorait. Az első félidőben jobbára mezőnyben gyűrték egymást a felek, igazán nagy helyzet egyik kapunál sem alakult ki. Fordulás után egyből nekiesett ellenfelének a Sárvár, átvette az irányítást. Támadott gőzerővel, sorra dolgozta ki helyzeteit a házigazda, ám a dorogi kapus mindent fogott. Ahogy múltak a percek, már vezetett egy-két veszélyes kontrát a vendég. De a hajrában nem kontrából, hanem egy szabadrúgás után került ismét a hazai kapuba a labda – ezzel eldőlt a mérkőzés. Helyzetei alapján a Sárvár a döntetlent megérdemelte volna – és két 11-es gyanús szituáció is borzolta a hazai szurkolók idegeit.

Takács Gábor: – Becsülettel tettük a dolgunkat, helyenként jól is fociztunk, de ez egy olyan meccs volt, hogy ha reggelig játszunk, akkor sem rúgunk gólt – az ellenfél kapusa remek napot fogott ki. Egy pontot azért megérdemeltünk volna. Megyünk, dolgozunk tovább.

További eredmények: Mosonmagyaróvár–Nagyatád 3-0, Diósd–Újbuda 1-0, Budaörs–Tatabánya 1-1, Balatonfüred–III. Kerület 0-1, Csepel–Tököl 0-0, Győri ETO II.–BKV Előre 2-0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!