Vasi foci

2014.12.04. 11:00

Remek ősz volt - A biztos bentmaradás a Sárvár célja

Sárvár - Egy év megyei I-es tagság után tért vissza az NB III-ba a Sárvár labdarúgócsapata. A biztos bentmaradást megcélzó újonc elég jól teljesített az ősszel, a középmezőnyből várja a tavaszi folytatást.

Tóth Gábor

A nyáron jelentősen átalakult a Sárvár FC kerete, és a kispadon is történt változás, Takács Gábor ült le trénerként Németh József mellé a kispadra. Az edzőkettős (akiket kapusedzőként Hegedüs Péter segített) és az újjáalakult csapat jól dolgozott az ősszel, a 9. helyen, a középmezőnyben zárta a szezont.

– A biztos bentmaradást tűztük ki célként, újoncként a középmezőnyben vagyunk, vagyis nem lehetek elégedetlen az őszi szezonnal – fogalmazott Takács Gábor, a Sárvár FC vezetőedzője. – A nyáron sok új játékos érkezett, szerencsere a beilleszkedéssel nem volt gond, gyorsan jó csapattá, jó közösséggé formálódott a társaság. Sokat dolgoztunk a felkészülési időszakban, és szezon közben sem vettünk vissza a munkából, végig heti négyszer, ötszöt tréningeztünk. Ennek megfelelően az erőnléttel nem volt gondunk, a legtöbb csapatot legyőztük kondiban. Jó a fiatal és az idősebb játékosok aránya. A társaság motivált, vagyis a hozzállással, a küzdőszellemmel egyetlen edzésen, egyetlen meccsen nem volt probléma. Mint mondtam, összességében elégedett vagyok, de azért van bennem hiányérzet – folytatta Takács Gábor. – Ugyanis a csapat nagyon kétarcú. Hazai pályán jól, eredményesen teljesítettünk, egy kivételével az összes meccsünket megnyertük. Idegenben azonban csupán egy döntetlenre futotta. Az is zavar, hogy sok gól kapunk. Ez elsősorban nem a védelem hibája, csapatszinten kell javulnunk védekezésben. Vagyis sokat kell még dolgoznunk, hogy kihozzuk a csapatban rejlő maximumot. Szinte az összes játékosomat dicséret illeti. De nagyon elégedett voltam például Kovács Zsolttal, aki a védelem tengelyében stabil, megbízható teljesítményt nyújtott. A csapatkapitányunk, Máthé András is remek őszt futott, mind játékban, mind mentálisan vezére volt a csapatnak, szerintem magasabb osztályban is megállná a helyét – de sajnos az utolsó meccsekre sérülés miatt elveszítettük. A maga rutinjával Koronczai Roland is kulcsjátékosunk volt. Nagy András bár kevesebb lehetőséget kapott, amikor pályára lépett, mindig felpörgette a meccset. Amíg játszott, Osvald Márió is a legjobbak közé tartozott, de sajnos szezon második felében munkahelyi problémák miatt nélkülöznünk kellett. Most adtunk egy kis pihenőt a srácoknak, év végéig részt vehetnek különböző teremtornákon, aztán január 12-én elkezdjük a felkészülést a tavaszra. A keretbe nagyon nem szeretnénk belenyúlni, a legnagyobb erősítés az lenne, ha sikerülne együtt tartani a társaságot – zárta szavait Takács Gábor.

Máthé Andrást, a sárváriak kapitányát még visszahúzni is nehéz. Fotó: Makrai Tamás

– Csapatban dolgoztunk, gondolkodtunk, és mint azt az eredmények is bizonyítják, a munkamegosztás remekül működött – árulta el Németh József edző. – Gabi fiatalos hévvel vetette bele magát a munkába, én a pedig a rutinommal, a higgadtságommal próbáltam segíteni. És persze kapusedzőnk, Hegedűs Peti is beletette a maga tudását a közösbe. Természetesen az is fontos volt, hogy a szakmai stábnak, a csapatnak csak a munkára, a futballra kellett figyelnie, hiszen az önkormányzat, a klubvezetés profi körülményeket teremtett. Bizakodó vagyok a folytatást illetően is! A célkitűzésen nem változtatunk, továbbra is biztos bentmaradás a legfőbb feladatunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!