Vasi foci

2015.01.20. 17:35

Több távozó Kemenesmagasiból

Kemenesmagasi - Több játékos és az edző is elhagyja megyei I. osztályban az őszi szezont a hatodik záró csapatot.

Török Tibor

A Kemenesmagasi 23 pontot (hármat az MLSZ megyei igazgatósága levont tőlük az ifjúságiak ki nem állása miatt) gyűjtött össze, azonban már a záróforduló után érkeztek olyan hírek, hogy veszélybe került a folytatás.

Ezt ugyan két héttel ezelőtt egyesület elnöke (és a település korábbi polgármestere), Kovács Károly a Vas Népe érdeklődésére cáfolta. A csapat játékos-edzője, Dobány Gábor elmondta, hogy nem tudott egyeztetni a klubvezetővel, így a felkészülésről, az esetleges igazolásokról sem esett szó. A játékosok a trénerrel együtt kivárták, aztán amikor nem történt semmi, tárgyalásba kezdtek az utolsó előtti helyen álló Uraiújfaluval.

- Hat játékos már megegyezett Újfaluval - tájékoztatta a Vas Népét kedden Dobány Gábor, a Kemenesmagasi volt trénere - , a három pápai futballistával (Páli, Baranov, Orovecz) még folynak a tárgyalások. Magam is Uraiújfaluban folytatom edzőként, erről megállapodás is született. Sajnos, Kemenesmagasiban hiába próbáltam egyeztetni az elnökkel, csak a fián keresztül tudtam elérni, így fogalmam sem volt, milyen feltételekkel kezdhettük volna a tavaszt, illetve mi igaz a különböző híresztelésekből. Így aztán, ha nehéz szívvel is, de a távozás mellett döntöttünk, és kedden az első edzéssel meg is kezdtük felkészülést a tavaszi szezonra az új csapatban.

Kivonulás: a Kemenesmagasi csapata Bíró Tibor (jobbra) kapussal
Fotó: Szendi Péter

Megtudtuk azt is, a kapus Bíró Tibor, továbbá Kovács Balázs és Rosta Szabolcs maradt Magasiban, illetve akadt, aki még döntött, vagy más csapatban folytatja.

Vörös László, az Uraiújfalu elnöke megerősítette Dobány Gábor szavait: már az átigazolási szezon megkezdése előtt megállapodás született a hat futballistával és az edzővel. Még három, szintén Magasinban szereplő futballistával tárgyalnak, illetve két érkezőt várnak Répcelakról is.

A távozók névsora egyelőre rövidebb, Széles és Csontos Csepregen, Németh Máték pedig Répcelakon folytatja, így Uraiújfalunak így nincsen kapusa.

- Erős keretet szeretnénk kialakítani - mondta a Vas Népének Vörös László - , ha a másik három futballistát is le tudjuk igazolni, akkor joggal reménykedhetünk abban, hogy teljesíteni tudjuk a tavaszra kitűzött célunkat, a biztos bent maradást. Ha mégsem sikerülne, akkor eggyel lejjebb is együtt tartanánk a csapatot, hogy ismét megyei I-es gárdánk legyen. Az ifjúsági csapatunkat is megerősítjük, oda is érkeznek labdarúgók.

Megkérdeztük Kovács Károlyt, a Kemenesmagasi elnökét, hogy mit szól a fejleményekhez.

- Nem tudok új hírekkel szolgálni - jelentette ki -, az önkormányzat még mindig nem döntött a csapat támogatásáról. Remélem, erre rövid időn belül sor kerül. Nekem egyetlen játékos sem jelezte hivatalosan vagy informálisan, hogy máshol folytatná. Ha tényleg eligazolnak, akkor is lesz futball Kemenesmagasiban, csak éppen más futballistákkal. A szituáció nem ismeretlen, voltunk már hasonló helyzetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!