Vaskeresztes

2015.03.27. 10:04

Két keréken tekertek a konferenciára - Osztrák-magyar kapcsolat, határtalan kerékpáros élmény

Vaskeresztes - A kialakított túraútvonalak minden hétvégén megtölthetők lesznek programokkal, az infrastruktúra is kialakulhat, és így minden kerékpározó megelégedését szolgálhatja a projekt . mondta Koczka Tibor, Szombathely alpolgármestere.

A csütörtöki vaskeresztesi eseményen az is elhangzott, hogy eredményes volt a stájer Thermenland, Dél-Burgenland és Vas megye között már évek óta folytatott egyeztetés a kerékpárutak összekapcsolásáról, illetve a határon átnyúló kínálat hozzáadott értékének kihasználásáról.

Negyvenöt kilométer kerékpározás után érkeztek meg a vaskeresztesi helyszínre a projektzáró résztvevői. Vörös-Borsody Csilla, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője lapunk kérdésére elmondta, hogy bízik a projekt folytatásában, hiszen már Szombathelyen is működnek olyan partnerek, akik kerékpáros csomagokkal várják vendégeiket. Hozzátette: A marketinget még erősíteni kell, hiszen a lényeg a határon átnyúló kerékpáros turizmus fejlesztése. Az ügyvezető fontosnak nevezte, hogy a kialakított szolgáltatói lánc tartalmazzon szálláshelyet, attrakciót és transzfert is.

Fotók: Szombathelyi Médiaközpont

A zárórendezvény résztvevőit a szombathelyi alpolgármester és Glavanics Krisztina nardai polgármester mellett az oberwarti régió turizmus-szövetség vezetése részéről Josef Kappel és Hans Peter Neun is köszöntötte.

Az esemény lehetőséget adott arra, is hogy az osztrák-magyar szakértők a határtérség kerékpáros turizmusának jelenéről, jövőbeli stratégiai fejlesztési irányairól; az európai kerékpáros turizmus trendjéről is eszmét cseréljenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!