Szelíd motoros: Végh Tibor 40 éve robog két keréken

A világ felfedezése két keréken egy soha el nem múló érzést konzervál: a szabadságét, amely megélhető a nyugodt, körültekintő, „panoráma motorozásban". Ez nem vad gyorshajtás, hanem az „Ismerd meg hazádat!" jegyében igazi kirándulás, kikapcsolódás. Azt mondják: felülnek a motorra, és elfelejtik a gondokat. Általában a feleségeiket is viszik, aki mégsem, az a lányát, így családias. Sok nagymotoros lakik a városban, baráti társaságokba szerveződve járják elsősorban a hazai tájakat. Közülük az egyik Végh Tibor (58), aki 1974 óta motorozik.

– Mi nem hajtunk gyorsan, mint a sportmotorosok, akik rágubbasztanak a motorra, és mennek, mint a golyó. Nekünk az a lényeg, hogy minél többet lássunk, élvezzük az akác- és a repceillatot. Felülünk a motorra, és elfelejtünk mindent, megyünk a világba – meséli Végh Tibor. – Nem vadul, hanem nyugodtan és körültekintően, 80-90 kilométer/órás sebességgel, és főleg nem autópályán. Nekünk ez a kirándulás, kikapcsolódás, mi nem akarunk feltétlenül külföldön nyaralni. Inkább benzinre költünk az „Ismerd meg hazádat!" jegyében, olyan sok szép táj van itthon is, fedezzük fel. A motorozás nekünk nem a száguldozásról szól. Nekem azért van chopperom, mert ez egy kényelmes kiránduló motor, ráadásul magamhoz is alakítottam: alacsonyabb, szélesebb a kormány, nyújtott lábbal ülök rajta...

Végh Tibor géplakatos a 70-es évek közepén vette az első nagy motorját. A mostani 12 éve van nála, egy 1991-es gyártású chopper, amit a „saját képére" formált, alakítgatott szabadidejében. Fotó: Vincze Kornél

Szép-szép, de mit szólnak ehhez a motorosok asszonyai?

– Ők is jönnek. Amelyik haverom felesége nem jön, az a lányát hozza. Az én feleségem is velem jön, ha teheti. Mikor az első motoromat megvettem, egy hónapig nem beszélt velem, mert nem értette, miért motorra költünk. De aztán rájött, ez jó dolog. A lányom is motorozik, a barátja is. Ők 12 ezer kilométert mennek egy évben. Én csak évi 1200 kilométert megyek.

Most vasárnap is „kerített egyet" Végh Tibor a nejével: átmentek Zala megyébe, majd Őriszentpéterre, Szentgotthárdra, Szombathelyre és vissza Vasvárra, szépen sütött a nap. Azt mondja, ha barátokkal vannak, beülnek egy vendéglőbe ebédelni vagy vacsorázni, de ha csak ketten, akkor szeretik elővenni a táskából a rántott húst, és az árokparton megeszegetni.

– Ha társaság van együtt, figyelembe vesszük, kinek mi az óhaja. Valaki azt mondja, hogy ugorjunk le a Balatonra, leugrunk. Szoktunk menni Berénybe vagy Badacsonyba egy jó harcsapaprikásra. Eljárunk hazai motoros találkozókra, voltunk túrázni Erdélyben. Szeretjük, hogy nincs kötöttség, ha akarunk, megállunk, ha akarunk, megyünk.