Vasvár

2017.07.17. 16:44

Túl hangos szórakozóhely?

VASVÁR Az elmúlt fél évben kétszer is napirendre került az üzletek éjszakai nyitva tartásának módosítása a képviselő-testület ülésein.

Pogács Mónika

A kérdéssel azért foglalkoztak, mert korábban néhány lakó panasszal fordult az önkormányzathoz, hogy zavarják őket az éjszakai szórakozók, hangoskodók. Azóta tőlük újabb panasz nem érkezett. Legutóbb egy szálláshely jelzett ilyen problémát. Felvetődött rendeleti javaslatként, hogy az üzletek vasárnaptól csütörtökig éjszaka 11 és hajnali öt óra között, hétvégente pedig éjjel kettő és hajnali öt óra között legyenek zárva. A kérdésben azonban megoszlik a képviselők véleménye. Egyesek egyetértenének a szabályozással. De nem a szórakozó embereket akarják ezzel akadályozni, hanem a pihenőket, a munkába indulókat védeni. Véleményként elhangzott az is, hogy a városból a korábbi, egyszeri eset óta lakók nem jeleztek problémát, ezért nem is indokolt a mostani nyitvatartási rend átgondolása, módosítása. Nem utolsó szempont, hogy a vállalkozók érdekeit is védeni kell.

Szó volt arról is: ha valakinek problémája van egy üzlet működésével, ennek jelzésére van megfelelő fórum, például a fogyasztóvédelmi hatóság. Egy önkormányzatnak az egész várost érintő, korlátozó intézkedéssel nem biztos, hogy be kellene avatkoznia az ilyen egyedi esetekbe. A vállalkozások feladata a kulturált szórakozás fenntartása. Ehhez jó eszköz és megoldás lehet a jövőben a zajvédelem is. Elhangzott: az, hogy az üzletek éjszakai nyitvatartása mindenkinek megfeleljen, kivitelezhetetlen.

A képviselőket tehát foglalkoztatja a téma, a lehető legjobb megoldást keresik. De a jelenleg még eltérő vélemények, az egységes álláspont hiánya miatt döntés a helyi szabályozás módosításáról egyelőre nem született.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!