A komótos lyuggatás már a múlté

Nekem még játékom is volt hozzá, vállra akasztható táska, jegytömb, síp, talán egy tárcsa is, na meg a lyukasztó, ami minden pénzt megért, mert lyuggatni lehetett vele a jegyeket vég nélkül, jó nagy szemetet csinálva. Néha elgondolkodom, hogy aki annak idején a lyuggatás miatt választotta a vasutas szakmát, annak mára jócskán elmehetett a kedve tőle.

Az első látványos változás a vasúti jegyek formátumában az volt, amikor szép lassan kikoptak az apró, színes, kemény kartonból készült menetjegyek, s velük együtt a hatalmas csattogással járó pecsételés. Idővel mindenhol számítógép kezdte köpködni az előre nyomtatott, nehezen beazonosítható jegyeket. Sokszor a pótjegyekkel kettőt, hármat is kap belőlük az ember, nem beszélve arról, ha oda-vissza utazik. Eltűntek a lyukasztók, átadva helyüket a reptében aláírásnak.

Ám mindez csak a kezdete volt egy folyamatnak. Rohamosan teret hódít az internetes jegyvásárlás, ami biztonságos, kényelmes, és ma már olcsóbb is, mint a pénztárnál sorban állni. Van, aki kinyomtatja, a többség telefonon mutatja meg a kalauznak – aki egyébként már régen nem kalauz, hanem jegyvizsgáló. Ő pedig leolvassa egy speciális kütyüvel. Ehhez társul, hogy egy csomó állomáson nem kapni jegyet, ilyenkor azt is a kalauznál lehet vásárolni, méghozzá készpénzért.

Őszintén megsajnáltam azt a kalauzt, aki a Balaton déli partján a személyvonaton igyekezett eleget tenni minden kötelezettségének. Egy német családnak próbált jegyet eladni, de nem volt náluk apró. Egy távolabb ülő másik utashoz fordult váltópénzért, miközben a vonat a váltókon zötykölődött, és minduntalan újabb állomáshoz ért. Ekkor mindig le kellett szállnia és továbbindítani a vonatot. Hiába rohangált, mire a németeknél sikerrel járt volna, leszálltak. És akkor hol volt még a többi utas?