Vélemény

2017.05.23. 15:30

A te örömöd az én örömöm is - Horváth Nikoletta jegyzete

Van egy mondat, amelyet időről-időre felidézek, elismételgetek, mert szinte gyógyírként hat, a világ lelketlenségébe belesajduló szívemre.

Horváth Nikoletta

A lenti gondolat megmutatta nekem, hogy vannak még emberek, akik örülnek a többiek sikereinek, akik nem a saját nyomorukat panaszolják, hanem keresik az utat, a sztrádát, ami a kiteljesedéshez vezet. A körülményekről annyit, hogy éppen olyan házak között vezetett az utunk, amelyek bár karnyújtásnyira voltak tőlünk, számunkra mégis megközelíthetetlenek maradtak. „Olyan jó nézni ezeket a házakat tudva, hogy igaz, nekem ilyen soha nem lehet, de másnak legalább örömet szerez, boldogságot okoz!”

A szavam is elállt, ahogy ezt hallgattam, és azt éreztem, legszívesebben keblemre ölelnék mindenkit. El- és feltöltött az az érzés, amely nagyjából mindig vezérli életemet: a szeretet tisztelettel fűszerezett elegye. Örültem a kerítéseknek, a hatalmas, formára vágott sövényeknek, a kertekben terpeszkedő medencéknek, az autóbeállókon várakozó terepjáróknak.

Ahogy hagytam, hogy ezek az érzések tengerként áthullámozzanak rajtam, hirtelen megtorpantam. Egy kérdés ötlött fel bennem. Vajon az emberek többsége miért nem cselekszik így? Mi az oka a mérhetetlen irigységnek, ami megkeseríti a kapcsolatainkat? Vajon akkor több lesz bárkinek, ha a másiktól sajnálja azt, amije van?

Sosem értettem a rosszindulatú megjegyzéseket és a féltékenységet. Nem egyszer találtam szembe magamat ezekkel a negatív falakkal.

Nem is olyan régen, életemben talán másodszor, igazán minőségi, bőr cipőt húzhattam a lábamra, ami kényelmével, lábbarát kialakításával elvarázsolt. A lábbelit ajándékba kaptam egy kedves barátomnak hála, aki örül, ha segíthet, ha adhat, ha tehet bármit, másokért. Az első utamon majdnem kibújtam a bőrömből örömömben. Minden egyes lépést megfontoltam, csámpás járásomat megpróbáltam kordában tartani, vigyáztam a cipellő minden egyes részére. Az egyik sarkon befordulva összefutottam egy ismerősömmel. Végignézett rajtam, majd ezt a megjegyzést tette: „Milyen szép a csukád, bőrnek néz ki, na mi van, csak nem feltörtél, mint a talajvíz?”

Már gyermekként is örömtáncot jártam, ha kaptam valamit, de ugyanilyen jókedvvel ugráltam körbe barátaimat is, ha valami szerencse érte őket. Miért ne tehetne minket boldoggá mások boldogsága? Csak rajtunk áll, hogy az irigység sárga, lelketlen útját, vagy a hála rózsaszirmokkal szórt sztrádáját választjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!