Rukkola: Az idő, amelyet a rózsádra vesztegettél...

Gyakran akad dolga a belvárosban, olyankor gyalog, nyitott szemmel, füllel és szívvel jár. A kirakatokra is rá-rápillant, de nem a babákra aggatott ruhákon és nem az üvegre ragasztott plakátokon, akciós ajánlatokon akad meg a szeme. Ő az ajtók elé vagy éppen a kirakatba, a tűző napra kitett és sorsukra hagyott virágokat nézi. Van egy belvárosi iroda, ahol már visszajáró vendégnek számít. Nem törzsvásárló: csak mindig akad ott tennivalója.

Télen például engedélyt kért a pult mögött ülő kisasszonyoktól, hogy átültethesse az irodában lévő zöldeket, mert azok olyanok voltak, mint a nagy gyerekek a kinőtt cipőben. A nyugdíjából megvette a virágföldet és a cserepeket, és igen, egy kicsit furcsállta, hogy amíg ő guggolva dolgozott, a kisasszonyok egy ismerősükkel nevetgéltek. Aztán amikor finoman megjegyezte, hogy ezt ők is megtehették volna, a hölgyek azt felelték, ők földmunkát nem végeznek...

Többdiplomás, doktorált ismerősöm megértette, hogy esélye sincs - sem neki, sem a virágoknak, így utána még inkább figyelt a zöldekre. Örült, amikor látta, hogy a megnyomorodott kis fenyő az átültetés után kezd életre kelni, és megkönnyezte, amikor a nyár eleji szabadságáról hazatérve meglátta, hogy elszáradt. A kisasszonyok szeme láttára - persze, tudjuk: ők nem végeznek földmunkát. És a kirakatban szép lassan fogyatkoztak a zöldek.

A bejárat előtt maradt egy tuja, amelyet rendszeresen tudott öntözni, mert kint volt, ma már az sincs meg. Bent akadt egy túlélő: a félig megsült, kiszáradt földű növényt is ő húzta el a kirakatüveg elől. A minap pedig egy palack vízzel tért be, és engedélyt kért, hogy megöntözhesse. Az egyik kisasszonyban akkor már megmozdulhatott valami, mert hozott egy kancsó vizet és megöntözte a virágot. Ki tudja, talán eszébe jutott egy könyv, a borítóján egy kék köpenyes figurával, benne több, azóta is gyakorta emlegetett mondattal. Meg egy rókával, aki a rózsára vesztegetett időről beszélt...