Terka-sztorik: Természet pedellus

Vannak persze tisztaságmániások, akik minden szöszmöszért lehajolnak a szőnyegre, porszívózzák az asztalterítőt és söprik a pázsitot folyamatosan, és vannak olyan trehányok is, akiknek még a tavaszi zsongás sem szent.

De a többség, a nagy átlag akkor eszmél, amikor a hótakaró alól előkerül a tavaly kint felejtett homoklapát meg a gumicsizma, és a virágcserepekben már teljesen elszáradtak a fagyhalált szenvedett muskátlik. Van ilyenkor egy pár nap, amikor a vegetáció még nem kap észbe, hogy jótékony zöld fátylat borítson a szemétre. Ilyenkor előkerülnek a gereblyék, a munkáskesztyűk és az irdatlan méretű szemeteszsákok.

A kerttulajdonosok kicsattanó örömmel fedezik fel újra szomszédaikat és gyermeki örömmel beszélgetnek az épp aktuális időjárási jelenségekről.

A valamire való önkormányzatok szemétszedést szerveznek, a nagyobb városok lomtalanítást, melynek végén néhány ártalmas hulladék mindig szomorúan állapíthatja meg magának a járda szélén sunnyogva, hogy ő még a kukásoknak sem kell. Aztán minden megy a maga útján tovább egy éven át.

Milyen ügyesen megoldja ezt a természet, hogy legalább egy pár napig tart a még kopár, de már napos időszak, amikor felszínre kerülnek a disznóságok. Ugye, jobb bele sem gondolni, hogy mi lenne, ha ez a tisztógatósdi az élet minden területén működne?