Vakvagány - A megszokott a normális?

Legtöbbször a glutént is igyekszem mellőzni az étrendemből. A szemek ilyenkor elkerekednek, majd a furcsálló tekintetek elnéző mosollyá torzulnak: „Minden divatnak vége szakad egyszer.”

Az egészséges életmód valóban csak egy trend? Mert ha igen, akkor roppant szomorú vagyok, de beletörődök abba, hogy életemben először „divatdiktátor” lehetek. A szarkazmust félretéve, nem tartom magamat arra alkalmasnak, hogy mások táplálkozási szokásait megváltoztassam. Őszintén szólva nem gondolom, hogy jogom lenne felülbírálni bárkinek a döntését. Miattam mindenki annyi csokit, cukrot, süteményt eszik, amennyit csak szeretne. A töpörtyűt sem fogom kiverni senki kezéből, ahogy a péksütemények földbe taposója sem én leszek. Ha kérdeznek, felelek. Ha az első sokk után esetleg az a téma is felmerül, hogy miért követek egy ennyire elvakult diétát, akkor elmesélem, hogy számomra csak pozitív hozadékkal járt az, hogy ezeket – a véleményem szerint káros – anyagokat elhagytam az étkezésemből.

Hogy okoz-e ez nehézséget? Természetesen igen. Abban a világban, ahol minden sarkon fagylalttól, süteménytől roskadozó boltok polcai integetnek, ahol a kenyér, lángos fogyasztásának kultusza van, ahol az ünnepekhez „kötelező” fogások tartoznak, ott határozottan nehéz egészségtudatosan gondolkodni. Nemegyszer futottam bele abba, hogy a nekem felkínált ételről kiderült, tele van számomra nemkívánatos anyagokkal. Nemegyszer neveztek hisztisnek azért, mert nem nyűgöznek le azok a feliratok, amelyek „csökkentett cukortartalom”- ról árulkodnak.

Persze nem panaszkodom, mert ezt a keresztet önként emeltem a vállaimra. Nem vagyok sem cukorbeteg, sem ételallergiás. Abba pedig próbálok nem belegondolni, milyen nehéz azoknak, akik komoly, fizikai tünetek, betegségek elkerülése miatt kényszerülnek erre az útra. Ott, ahol az rendszeres mondás, hogy „nincs benne sok, csak egy pici, ezt még megeheted”, bizony nehéz egyről a kettőre jutni.

De a fő kérdés, hogy vajon a megszokott-e a normális? Azon miért nem akad ki senki, hogy egyesek egy-egy dőzs alkalmával szinte belefulladnak hol a lángos tésztájába, hol a krémes krémjébe, s az miért vált ki megvetést, ha egy szelet süteményre az a felelet, hogy „köszönöm, nem”?