Vélemény

2017.07.19. 19:38

Terka-sztorik

Amikor összetartó népnek látszunk és amikor nem.

Tersztyánszky Krisztina

Meghatóan segítőkész tud lenni a magyar ember sorstársaival a bajban. Ha a kempingben lemerült az aksi, és nem indul az autó, mindjárt jelentkeznek páran töltővel vagy bikázásra készen. Egy kórházi szobában, csak egy napra is összezárva, máris összemelegszenek a kiszolgáltatott embertársak, megosztva egymással a vécépapírtól a fogkrémen át az olvasnivalóig minden földi ingóságot. Nem egyszer a parkolóban a túl hosszú időre vett parkolójegyet a távozó autós átruházza a később érkezett idegenre, csak hogy a kifizetett órák ne vesszenek kárba.

Szép ez az összetartás, és ha történelmi példákat keresünk, akkor is megvan az analógia hamar. A magyar összefogott, ha kellett, tatár ellen, török ellen, az elnyomott az elnyomóval szemben. Ha jól emlékszem, legutoljára a szovjet segítő alakulatokkal szemben volt egy véleményen ez a nemzet. De össze tudunk tartani akkor is, ha árvíz sújtja a Tisza mentét vagy gyerekekkel a fedélzetén porig ég egy kirándulóbusz. Nincs baj az önzetlenséggel, ha van egy közös ellenség, egy mumus, ha az nem is más, „csak” egy természeti erő vagy egy katasztrófa.

De azt, hogy összetartó nép vagyunk, mégsem mondanám. Mert elég, ha valaki egy kicsit feljebb araszol anyagiakban vagy a hatalmi létrán, és máris levegőnek nézi a másikat. Vagy, ami még rosszabb, lépcsőfoknak, akinek a hátán még magasabbra mászhat. Eddig tartott a szolidaritás. Vannak persze kivételek, de a tendencia sajnos ez. Pedig aki most fönt van, ő is volt valamikor, és lehet, egyszer ő is lesz még lent. Jól mutatna itt egy olyan közhely, hogy a szerencse forgandó? Csakhogy a közhelyek – mindig igazak. Nem lenne jobb, ha nem várnánk meg a következő vészhelyzetet, hanem boldog békeidőkben is emberszámba vennénk egymást?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!