Vép

2017.02.17. 16:36

A helyi értékeket bemutató kiállítás nyílt Vépen

Vép - A település helyi értékeit bemutató kiállítást szerveztek. Szerdán este tartották a megnyitót a helytörténeti kiállítótérben.

Tóth Kata

2013-ban alapította az önkormányzat a települési értéktárat. Háromfős bizottság - Dömötör Gábor amatőr helytörténész, elnök, Szalai Gabriella történelemtanár és Iszakné Koszorús Judit, a művelődési ház igazgatója - vállalta, hogy rendszerezi és nyilvántartja az egyre bővülő helyi értékeket, amelyek az épített örökséget, a helyi imádságokat, énekeket, néphagyományokat és a város szülötteinek munkásságát, szellemi örökségét mutatják be.

Az Erdődy-várkastély és park és a római katolikus templom az épített örökség részeként; az Erdődy családhoz kapcsolódó szellemi hagyaték, a Vépi kántorkönyv, a Vépi Mária-ima (Örvendezz Mária), Hatos Csaba festőművész, Holdosi József író és Hatos Ferenc iskolaigazgató szellemi öröksége a kulturális örökség részeként került a listára. Ezenkívül a Czestochowai Mária-képet és a 135 éves önkéntes tűzoltó egyesületet is felvették a listára, ugyancsak a szellemi örökség részeként. A felsoroltak közül kettő - a kastély és a kántorkönyv - bekerült a megyei értékek közé.

A bizottság feladata az is, hogy a beérkezett javaslatokat elbírálja - a felsorolt értékek többségét ők jelölték meg, Vépen élőktől eddig nem érkezett ajánlás, de kaptak sok fényképet és régi használati tárgyat, amiket felhasználhatnak a város tízéves évfordulójára tervezett monográfiában és az állandó helytörténeti kiállításon. Kovács Péter polgármester a megnyitóra összegyűlt népes közönségnek azt hangsúlyozta: a 24. órában vagyunk, hogy az értékeinket megmentsük - ezek a településen maradást, a kötődést erősíthetik. Dömötör Gábor örömét fejezte ki, hogy a tíz felsorolt értéket - amelyekről néhány mondatban külön is beszélt - a közönség számára közelebb hozhatták.

Kiemelte: nemcsak épített örökségről van szó, hanem szellemi hagyatékról is. Beszélt egyebek mellett a kastélyról, amelyik történelmi múltja és az Erdődy család Vas megyei szerepéhez kötődően beleillett a megyei értéktárba. Illetve a Vépi kántorkönyvről, ami a Berzsenyi könyvtár egyik legnagyobb kincse - azóta digitalizálták, restaurálták. Szólt a vépi imáról, amit az esti úrangyala imádság után imádkoznak a helyi hívek, és arról is, hogy a kiállítótérben a templom írásos és tárgyi emlékei is láthatóak.

Iszakné Koszorús Judit és Dömötör Gábor, a helyi értéktár bizottság tagjai, kezükben a várkápolnában használt, latin nyelvű misekönyvvel, amely az 1800-as évek második feléből való. Háttérben a kastély kápolnájából való oltárdíszítő szobrok Fotó: Unger Tamás

Említette Hatos Ferencet, aki híresen jó tanárember, igazgató és ezermester volt, és akinek a szellemi örökségét mindenképpen szerették volna meg-őrizni. Ugyanígy az Erdődy családét is: mecénás tevékenységük, a cselédiskola, amit létrehoztak - egyedülállóak. Fontos a Vépen élő és élt művészek élete - például Hatos Csaba életpályáját elsőként vették fel az értékek közé. A művész jelen volt a megnyitón.

Dömötör Gábor elmondta: kuriózumokat vittek a kiállításra: 1663-ból egy miseruhát, a kastély kápolnájából való oltárdíszítő szobrokat, egy húsvéti gyertyatartót, ami egyidős a templom főoltárával. A vépi egyesületek zászlaját és mások mellett a Czestochowai Mária-képet, amelyet Lengyelországban festettek, és amelyről azt tudják, hogy egy pálos szerzetes utolsó munkája volt.

Az önkéntes tűzoltó egyesület támogatással újította fel és alakította kiállítótérré a tűzoltószertár mögötti régi gázcseretelep épületét - itt kapott helyet a tárlat. A meglévő anyagot a továbbiakban információs rendszerben szeretnék megjeleníteni, a városi honlapon bárki számára elérhetővé tenni. Cél az, hogy a többi kategóriában is - sport, egészség és életmód, ipari és műszaki megoldások stb - minél több értéket találjanak. Ezek felkutatásában, bemutatásában a hozzájuk kapcsolódó szervezetek, egyesületek támogatását akarják igénybe venni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!