Vép

2015.05.01. 19:23

Jótékonysági lovas majális a világ közepén

Vép - Bár az eső időnként szemerkélt, nem lankadt a lelkesedés Vépen, ahol jótékonysági lovas majálist rendeztek.

Cseszkó Tamás

– Immáron második alkalommal találkozunk, az a célunk, hogy tudjuk támogatni a Markusovszky kórház legújabb eszközbeszerzését – mondta el a szervezők nevében Rába András. Hozzátette: a vasi lovasok szeretnek segíteni, ebben az évben egy szívultrahang-készülékre gyűjtenek.

– Mint tudjuk, a lovasterápia világhírű – kezdte köszöntőjét Ágh Péter országgyűlési képviselő, aki maga is támogatta a rendezvényt. Mint mondta, Vépen közös összefogásnak köszönhetően másfajta terápia valósul meg. A képviselő örömét fejezte ki, hogy a jó ügy mellé egyre többen csatlakoztak. Prof. dr. Oroszlán György, a Markusovszky kórház osztályvezető főorvosa köszönetet mondott mindazoknak, akik segítik a gyermekosztályt.

Kovács Péter, Vép polgármestere szerint nem hiába hívják Vépet a világ közepének, a tegnapi nap is bizonyította, hogy jó dolgok történnek a városban. Az egész napos programkavalkádban gyermekügyességi verseny, díjugratás, Pintér Tibor és a Nemzeti Lovas Színház bemutatója, lovas ugró show, valamint fogathajtás várta a látogatókat, de nagy sikert aratott a malacfogó verseny, a légvár és a kézműveskedés is a gyermekek körében. A rendezvény bevételét a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Gyermek és Csecsemőosztályának javára ajánlották fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!