Már több mint ezren írták alá a petíciót

2022.02.10. 13:31

Módosítható a régi városi strand szerződése: ez a baloldali városvezetésen múlik

Módosítható a régi városi strandra vonatkozó adásvételi szerződés annak érdekében, hogy lakások és üzletek helyett parkosított parkoló lehessen – egyebek között ez is kiderült dr. Károlyi Ákos jegyző szerkesztőségünknek adott válaszleveléből. Már több mint ezren írták alá az erre vonatkozó kezdeményezést.

Vas Népe

Forrás: Cseh Gábor

Fotó: Cseh Gábor

Számos találgatás látott napvilágot az elmúlt napokban arra vonatkozólag, miért nem élt a Magyar Állam az elővásárlási jogával az önkormányzati ingatlancsomag esetében. A felmerült kérdések tisztázása érdekében dr. Károlyi Ákos jegyzőhöz fordultunk, aki a válaszlevél mellett rendelkezésünkre bocsátotta azt a levelezést is, ami Nemény András polgármester és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) munkatársai között zajlott.

 

Megtudtuk, a csomagból hat ingatlan esetében élhetett volna az állam az elővásárlási jogával: a régi városi strand mellett egy a Szent László király utcában lévő telephely, egy Szily János utcai ház és több herényi telek esetében. Utóbbinál látszik: ott négyzetméterenként kevesebb, mint 2500 forint plusz áfa összegért kelt el egy csaknem 10 ezer négyzetméteres terület. A jegyzői válasz kitért arra is, hogy az állam egyes ingatlanok esetében is gyakorolhatta volna elővásárlási jogát.

 

Dr. Károlyi Ákos megerősítette: az állam a már megkötött szerződés feltételeit teljes egészében elfogadva léphetett volna a nyertes pályázó, a Vasi lngatlanfejlesztő Zrt. helyébe.

 

Nemény András két alkalommal írt levelet az MNV Zrt.-nek az ügyben: az értékesítésről szóló közgyűlési döntés után alig egy hónappal, 2021. november 25-én, majd 2021. december 14-én. Mindkét dokumentumban olvashatunk arról, hogy a közérdeket az szolgálná, ha ezen a területen közparkot és parkolót alakítanának ki, a területet a kórház rendelkezésére bocsátanák. Kérdés persze: ha ezt a polgármester így látta, akkor október végén miért szavazták meg a baloldali frakció tagjai az egyik legértékesebb önkormányzati terület eladását egy 2021 júliusában alakult ingatlanfejlesztő cég számára.

 

A jegyző rámutatott: megvan a lehetősége annak, hogy a megkötött adásvételi szerződést módosítsák annak érdekében, hogy a kórházzal szembeni területen lakások és üzletek helyett parkosított parkoló létesülhessen. Erről annak kapcsán írt, hogy ha a Magyar Állam gyakorolta volna elővásárlási jogát, azt az új felek között, kölcsönös egyetértéssel módosíthatták volna.

 

Rákérdeztünk arra, hogy az önkormányzat felajánlotta-e segítségét a Magyar Államnak annak érdekében, hogy a régi városi strand helyén közparkot és parkolót alakíthassanak ki. A részünkre megküldött dokumentumokból – amiket az önkormányzat nyilvánosságra hozott – az látszik: írásban nem ajánlotta fel Nemény András az MNV Zrt.-nek, hogy készek lennének módosítani a szerződést. Arra viszont felhívta az MNV Zrt. képviselőjének figyelmét, hogy ha az állam a szerződéskötés után 24 hónapon belül nem kezdi el a lakások, üzletek építését, köteles a bruttó vételár egy százalékának megfelelő összegű kötbért fizetni 30 napon át az önkormányzatnak.

 

Ismeretes, Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője azt javasolta: vegye vissza az önkormányzat a területet, adja át az államnak, és ő vállalja, hogy a kormánynál elintézi, hogy még az idén megépüljön a parkoló. Az országgyűlés alelnökének ajánlatára a baloldali városvezetés eddig nem reagált.

 

A kórházi szakszervezet és a mentőszolgálat vezetőinek nyílt levelét, amiben új lakások és üzletek építése helyett parkosított parkoló létesítése mellett emelték fel szavukat, petícióként már több mint ezren írták alá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!