Információk elsőkézből

2022.03.20. 15:30

Csúnya véget ért a szalagavató az egyik szombathelyi gimnáziumban 65 évvel ezelőtt

Pufajkások avatkoztak be az 1957. márciusi szalagavatón a Nagy Lajos Gimnáziumban – tudjuk meg a 82 éves Kóta Ferenctől, aki harmadévesként vett részt három végzős évfolyam búcsúztatóján.

Merklin Tímea

Korabeli újságcikkeket, tablófotókat mutatott szerkesztőségünkben Kóta Ferenc

Forrás: Szendi Péter

Szerkesztőségünkbe egy korabeli újságcikkel érkezett, aminek állításait – melyek szerint mindenki jól érezte magát – cáfolni kívánta. Kóta Ferenc viszszaemlékezése szerint a szalagavató szétverésére azért került sor, mert Pesten szervezkedés kezdődött az ’56-os események után „Márciusban újra kezdjük!” (MUK) jelszóval. Ráadásul a zenekar is Pestről érkezett. Az államnak egyébként is tüske volt a szemében a Nagy Lajos Gimnázium ’56-os forradalom melletti kiállása. A karhatalom, félve a MUK-szervezkedéstől, minden rendezvény után oszlatást rendelt el. 

 

Kóta Ferenc felidézi: március 7-én volt a gépiparisok szalagavatója is, valószínűleg nem vették jó néven, hogy a Nagy Lajos Gimnázium is ugyanarra a napra tette. Sokan voltak vidékiek, akik az éjfél utáni kijárási tilalom miatt még a mulatság befejezése előtt igyekeztek volna a tíz-tizenegy órakor induló, utolsó busz- és vonatjáratokhoz, egyszerre többen szerették volna a rendezvény helyszínét elhagyni. Éppen a kijárati ajtóhoz értek, amikor eléjük léptek a pufajkások, és megállították őket. 

 

– Elöl voltam, mondtam nekik jóhiszeműen, hogy a buszhoz, vonathoz megyünk, hazaigyekszünk. A hátam mögött a lépcsőn jött a sok ember, nyomultak volna kifelé. Ekkor azt mondta az egyik pufajkás, hogy „Álljon meg, mert keresztüllövöm!”, és rám fogta a pisztolyát. Elkezdtek gumibottal ütni-verni mindenkit, akit értek – idézi fel Kóta Ferenc. – Akkora ütést kaptam a fejemre, hogy összeestem, a társaim mesélték, akik kivittek, hogy elájultam egy kis időre. Ökölnyi púppal a fejemen utaztam haza. Ami ezután történt, azt csak elbeszélésekből ismerem. 

 

Egészen 1990-ig nem lehetett beszélni róla még családi körben sem, mert még a gyerekeink jövőjét is kockáztattuk volna. Az idén az ominózus szalagavatónak 65. évfordulója van. 

 

Kóta Ferencnek már 2006-ban is eszébe jutott – az ’56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján történt hazai eseményekkel kapcsolatosan –, hogy ezzel a történettel elő kellene hozakodni; a célja akkor is az lett volna, ami most, hogy felhívja a fiatalok figyelmét: a baloldal módszerei nem változtak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!