2022.06.25. 21:03
Ettek-ittak, jót mulattak a Büki Roma Gasztro Fesztiválon
A VI. Roma Gasztro Fesztivált rendezték meg szombaton a kultúrház udvarán, ahol jótékonyság is volt: az ételekért ki-ki szabad árat fizetett, a szervezők az összeget az Együtt Ábel Egészségéért Alapítványnak adták.
Dr. Németh Sándor polgármester, Pukler Krisztián fő szervező, Székely Petra képviselő, Darvas Vili zenész
Forrás: Szendi Péter
A légvárak már kora délután álltak, az érdeklődők lassan szállingóztak a helyszínre a verőfényes napsütésben, de ahogy Darvas Vili a billentyűk közé csapott, már látszott, hogy óriási buli lesz. Dr. Németh Sándor polgármester köszöntötte a megjelenteket, akik a Covid előtt megkezdett hagyományt folytatják azzal, hogy programokat állítanak össze egy napra, jókat főznek, és közben jótékonykodnak, mint a megelőző években. A város idén 750 ezer forinttal támogatta ezt a rendezvényt, mert a két kisebbségi önkormányzatuk – a roma és a horvát - aktív a helyi közösségi életben, és a polgármester álláspontja az, hogy ezt a csoportformáló erőt meg kell tartani. A programra nem csak a Bükön élő romák látogatnak el, hanem jönnek Szombathelyről és a környékről is, így Szakonyból, Csepregről is.
Pukler Krisztián fő szervező, a büki Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a fesztiválon a cigányok meg akarják mutatni, hogyan tudnak főzni. Idén is elkészült a szokásos káposzta húsokkal, egy fantasztikus vaddisznópörkölt és a romák nagy kedvence, a pacal. Az ételeket a Kóczán-ház udvarán főzték bográcsokban, majd idehozták a művelődési ház udvarára, kitöltötték melegen tartó edényekbe, az emberek sorba állhattak egy-egy tányér finomságért, és annyi pénzt adtak érte, amivel támogatni gondolták Ábelt. Amint kiderült, a beteg kisfiú, akinek gyűjtöttek, Pukler Krisztián apai unokatestvérének a fia, vagyis a kezdetek óta figyelemmel kíséri a gyermek állapotait. A gasztro-fesztivál fő szervezőjeként ez a második éve, és igyekszik a fiúcska segítségére lenni a roma közösség által is. Sokba kerülnek a gyermek kezelései, Szlovákiába hordják a szülei, és magas összegeket kell fizetni a speciális fizikoterápiás tornákért. A délután folyamán az édesanyja kihozta Ábelt a rendezvényre, hogy belekóstolhasson fesztivál ízeibe, zenei élményeibe.
A programot mindig úgy állítják össze, hogy a környéken élő zenészek muzsikálhassanak, tavaly fellépett a Pannon Cigányzenekar, az idei kínálatban szerepelt a szombathelyi Darvas Vili, a toronyi Standi Pityu és az oroszlányi Kale Lulugyi is.