Viszák

2016.07.24. 13:30

Dózsa is itt járt Viszákon - Idén sem engedett gazdagságából a pajtanapok programsora

Viszák - Abban nincs újdonság, hogy varázslatosak a viszáki pajtaszínházi esték. Sebestyén Aba viszont rendkívülit hozott, Szántó István munkáival a „háttérben”. És volt még sok színes, pajtára hangolt előadás.

Bakos Ágnes

A Képzelt riport egy átlagos hétköznapról című előadást a Derecskei Táltos Dráma és Musical Társulat hozta Viszákra. A Déryné hadművelet, avagy a tészta nem étel, a sör nem ital, a medve nem játék! című produkciót a Kékcsei Amatőr Színjátszó Társulat mutatta be.

Fotó: Simon Attila

Helyből itt volt a körmendi Béri Balogh Ádám Tánc-együttes és a bajánsenyei Kerkabarka Színjátszó Csoport is. Őket követte szombat este Sebestyén Aba színművész, a marosvásárhelyi Yorick Stúdióból. Elementáris erőt hozott Székely János, Dózsa című produkciójával. Természetesen telt ház volt, tele pajta. A nézőtér „állóhelyeit", az ajtót, a zongorát is kihasználták az érdeklődők.


A (sok között) a viszáki pajtanapok egyik csúcspontja volt Sebestyén Aba, illetve Dózsa monológja. Egy különleges „történelmi" kitekintés szem- és fültanúi lehettek a nézők: dátumok és leírások helyett, Dózsa maga fogalmazta meg személyes, emberi kérdéseit. A pajtaszínház nézőterén választ kereshettek Dózsával együtt arra, hogy miért lesz valakiből vezér? Félelemről, bátorságról, okokról, igazságról és igazságtalanságról, harcokról és legtöbbet a felelősségről töprengett a darab előadója. Róla érdemes tudni, hogy a marosvásárhelyi Nemzeti Színház színművésze és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió magyar vezetője - és nem utolsó sorban, visszatérő viszáki pajtaelőadó.


A Dózsa-monológhoz a „hátteret" (persze csak fizikailag, nem dramaturgiában) Szántó István szombathelyi képzőművész munkái adták. A „Formába kerekedett világ" sorozatot már több tárlaton is láthattuk, megismerhettük. Itt azért egy kicsit máshogy „mutatta magát", pajtába valóvá váltak a sorozat darabjai. Egyébként vasárnapra, a Pajtanapok (egyik) záró programjára maradt a kiállítás megnyitója, és nemcsak Szántó Istváné, hanem Albert Attila fazekasmester is a Pajtaszínház és Galéria vendége.


Vasárnapra a Galgahévizi Csikótolyás Amatőr Társulat hozta a Rátóti csikótolyás című előadást és Szarvas Dávid zeneművész is fellépett. A vasárnap azért csak az egyik zárónap, mert négynapos sort fejez be, de lesz még egy eleme az idei sorozatnak: Berecz András érkezik majd július utolsó péntekén a Kemencekápolnához. Egyelőre ennyit tudni a pajtanapok idei folytatásáról. Nem maradt ki az idei kínálatból a házigazda, büszke „gazda", Szarvas József költői estje. A Versek a Tündérkertben gyakorlatilag egy beszámoló. Ahogy a színművész ajánlotta magát, illetve a produkciót: „Versekről. Színházról. Pajtaszínházról. Gyümölcsfákról. Tündérkertről. Katinkáról. De hiszen mi másról, mint magamról!"


Az említett Katinka, Szarvas József lánya szombat este is ott volt a pajtánál sok apróság között. (Volt sokat bíró kutyus is: vele múlatták az időt a gyerekek, ide értve a fülhúzogatást és a szoros nyakölelgetést.)

Katinka, a gyönyörű szőke kislány a pajta mellett varázsolt nemcsak mosolyával, hanem puszikkal is: amerre fordult, mutatta, hogyan kell cuppanós kedvességgel borítani mindent! A pajtát, Viszákot, a világot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!