2011.12.03. 13:59
Disznóvágás gyerekeknek, horvát módra a Reguly iskolában
„Miből lesz a kolbász?” - címmel mutatták be a Reguly Antal Általános Iskolában a disznóvágás hagyományát. A mulatság péntek délután kezdődött, s estig tartott.
Tavaly határozták el, hogy a városi gyerekeknek is bemutatják, miből is lesz a hurka és a kolbász. Akkor a Váci Mihály általános iskolában gyűltek össze, hogy végignézzék a feldolgozás folyamatát, idén a német nemzetiségi oktatásért felelős Reguly iskola látta vendégül a gyerekeket és a horvát kisebbségi önkormányzat tagjait. A rendezvényen dr. Puskás Tivadar polgármester is tiszteletét tette, s elmondta, a rendezvény arra hivatott, hogy a gyerekek saját szemükkel lássák, hogy egy 200 kilós állatból körülbelül 90-95 kiló színhús lesz. Hozzátette, dicséretes, hogy Szombathelyen összefogott a horvát és német kisebbség, s együtt őrzik a hagyományokat.
A megjelenteket Zielbauer György igazgató is köszöntötte, s ő is az összefogás fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy a megyeszékhelyen a német és horvát nemzetiségűek egymás kultúráját építve, segítve nőttek fel erre a szintre. Azt is megtudhattuk, hogy különleges állat hever az iskola udvarán: a disznó szülei ugyanis magyarok voltak, a németek nevelték fel, s most majd a horvátok eszik meg.
A köszöntők és a fogópálinka után aztán kezdődhetett a disznóvágás horvát módra: a malacot a teknőbe fektették, majd gyantás vízzel mosták le. Ezt követte a szőr-és körömeltávolítás, majd a perzselés és bontás. A gyerekek közben tisztes távolságról szemlélték a vágás minden mozzanatát, néha elszörnyülködve, néha nevetve kommentálták az eseményeket. A hidegben fagyoskodókat később meleg teával, valamint jófajta zsíros kenyérrel kínálták.