Lelket s tudatot mérgez a sziszegő gyűlölet

Témaként ezúttal a környezetünkben és mindennapjainkban sajnos egyre többször tapasztalható viselkedési formát, az agressziót, a dühkitörést választotta: vannak olyan emberek, akik nem tudják, vagy nem akarják fékezni indulataikat és agresszív viselkedésükkel megalázzák, veszélybe sodorják embertársaikat.

Beszélgetés kezdésként felolvasta Tóth Krisztinának, napjaink egyik kiváló novellistájának „Szólánc” című tárcanovelláját, amely a szerző „Hazaviszlek, jó?” című, 2009-ben megjelent kötetében, remek publicisztikáival együtt olvasható.

A megrázó történetben a hosszú nyári szoknyát viselő, törökországi nyaralásból nemrég visszatért anya a kisfiával (a napozástól mindketten szép barnán) a fülledt vonaton pár napos balatoni kikapcsolódásra utazik. A fiatal nő meztelen lábát gyanútlanul felteszi a szemközti ülésre, a látvány először a kalauznőt készteti sértő megjegyzésre, majd a kocsiban utazó egyik férfit agresszivitásra hergeli. Ahelyett, hogy megkérné utastársát, vegye le a lábát, közönséges, mocskos szavakkal illeti a leszálláshoz készülő anyát, sőt a helyzet tettlegességig fajul. Eközben a többi utas félrenéz, közönnyel veszi tudomásul a történteket.

Nagyon átélhető és példamutató egyszerűséggel megírt novella, elképzelhető, hogy valós, életközeli, megtörtént eseményen alapul. Az írónő művészi módon, szinte észrevétlenül vált át a könnyed, csevegő stílusból a megengedhetetlen kategóriájába, ahol egy primitív férfi embertelen módon megalázza a cigánynak vagy bevándorlónak vélt nőt és gyerekét.

A megdöbbentő történet ismertetése után előadó és hallgatósága váltottak gondolatot a többi között arról, hogy milyen érzést keltett bennük a jelenetsor, mi lehetett az oka a dühkitörésnek, miért viselkedtek közönyösen és közömbösen a szem- fültanúk, és ami a lényeg: mit tehetünk, mit kell tennünk hasonló, agresszív helyzetben. A szereplők viselkedésének elemzése közös gondolkodásra, őszinte véleménynyilvánításra sarkallta a hallgatóságot. Végül elhangzott az egyöntetű következtetés: nem jó, nem szabad félelemben élni, tűrhetetlen az agresszivitás, az erőszak, mások megfélemlítése, megszégyenítése. Igenis: meg kell védeni magunkat és lehetőség szerint embertársainkat is – függetlenül vélt vagy valódi származásuktól. Az emberiség fennmaradását a szolidaritás is segítette/segíti, miközben nagyon fontos az önbecsülés és a hiedelemre épülő, sziszegő előítélet leküzdése.

Toldi Márta – és valamennyiünk tapasztalata szerint – az agresszió jelen van életünk számos területén, iskolában, utcán, munkahelyeken, sportpályán, egyre változatosabb formában jelenik meg és sajnos egyre fiatalabb korosztályok lelkét s tudatát mérgezi. Beszélni kell róla a családban, az iskolákban, baráti, ismerősi körben, és meg kell tanulni, tanítani a legtöbbször oktalanul fölhorkanó harag, düh, indulatok megfékezését. És persze azt is, hogy miként lehet és kell védekeznünk, ha a másik agressziója ellenünk, embertársunk ellen irányul. Senki se feledje: az ember az egyedüli élőlény, akinél az agresszió kontroll alatt tartható, agyunk képes rá, hogy megtanuljuk az önfegyelmet és megtaláljuk a kellő és hatásos eszközt, érvet az erőszak leküzdésére.

Tóth Krisztina szavai, sorai mellbevágóak, ütnek, megrázóan őszinték, hívta fel a hallgatóság figyelmét Toldi Márta, miközben Illyés Gyula Bartók című verséből idézett egy szép gondolatot: „Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja / a rettenetet azzal föl is oldja”. Az író feladata, hogy az irodalom által megnemesítve tükröt tartson elénk, mi pedig sorait olvasva elgondolkodjunk: milyen emberek is vagyunk, és milyenné szeretnénk válni.

Tátrainé Kulcsár Irén