Életmód

2015.06.23. 11:48

Horváth Nikoletta: Lili feláldozta a sorsát, „ebségét” azért, hogy nekem új reményt adhasson!

Liliről, a vakvezető kutyámról már sokszor, sok fórumon írtam. Mondhatnám úgy is, hogy ódákat zengtem egy kutyáról, egy kutyának, aki korántsem csak „ennyi”. Nem csak egy eb, hanem annál elmondhatatlanul több: a lelkem másik fele.

Nekem van a legszebb szemem a világon. Ez biztos. Természetesen nem a saját, írisztelen golyóbisaimra, hanem Lili csodálatos, szeretetben felolvadt csokoládébarna tekintetére gondolok. 2006 őszén jött a világra: vakon, süketen, mit sem sejtve a jövőjéről. Elmondások szerint félénk, visszahúzódó volt, amit pár hónappal később kicsit nehezen akartunk elhinni, amikor kamasz kópém éppen egy kaspóval a szájában vadul rohangált keresztszüleim kertjében, miközben arcán az üdvözültek mosolya ült. Nézze el nekem a kedves olvasó, hogy így fogalmazok, de szerintem Lilinek nem pofája, hanem arca van, sőt néha azzal a lehetetlen biológiai állítással dobálózom, hogy segítőm megfogott valamit a kezeivel... Igen, tudom, hogy mancsai vannak, de ő nekem olyan, mint egy ember – csak rá egy, a kétlábúakra oly jellemző negatív tulajdonság sem igaz.

Szóval virgoncka kiskutyám egykoron az Érzés nyilvántartási nevet kapta a csepeli kutyaiskola dolgozóitól. Valamit ők már akkor tudtak, éreztek.

2008 áprilisa óta közlekedünk együtt. Lili visszaadta az életemet.. Általa teret nyertem, s lehetőséget kaptam mindent újrakezdeni. A hét év alatt egyszer sem estem el, és ha mégis megbotlottam, azt csak a saját figyelmetlenségemnek köszönhettem. Ő önmagánál is jobban szeret, óv, véd engem. Én pedig szintúgy őt. Életem nagy horderejű eseményeinél mindig jelen volt, erőt, reményt adott nekem. Ha rosszul éreztem magam, támogatott, ha boldogság öntött el, velem örült. Mancs a kézben rójuk együtt az utcákat, koptatjuk a flasztert – nem csak a város, hanem az élet rögös ösvényein.

Lelki társ, barát, a másik felem, a mindenem. Lili feláldozta a sorsát, „ebségét" azért, hogy nekem új reményt adhasson! Félretette a velős csontokat, a bokorban szaglászásokat, és a nagy, holdig érő vonyításokat csak azért, hogy szabadságom teljes legyen. Meghálálni ezt sohasem tudom neki, ez biztos, de igyekszem ebképesztően jó programokat szervezni (túrák, kirándulások, séták), ahol ő is kiélvezheti elnyomott ösztöneinek minden vágyát. Másnap reggel pedig újra felölti vezető glóriáját, hogy őrangyali lépteivel segítsen, óvjon tovább.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!