A meccs hőse: Ugrai Roland

2016. február 27., 22:24 szerző: Pum András fotós: Unger Tamás
komment
A Szombathelyi Swietelsky-Haladás csereként beálló támadója, Ugrai Roland döntötte el a Diósgyőri VTK (2-1) elleni bajnokit.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 1
G->reklam_mentes: 1

A 41. percben, Halmosi Pétert sérülése miatt váltó Ugrai Roland volt a meccs hőse Sopronban. A támadó nem volt könnyű helyzetben, hiszen egyik pillanatról a másikra kellett beállnia, felvennie a mérkőzés ritmusát. A 23 éves csatárnak nem szegte kedvét, hogy a gólját megelőző néhány megoldása nem igazán sikerült, a 92. percben elvállalta a lövést, amely három fontos pontot hozott csapata számára. A támadó az idei bajnokságban második gólját szerezte.

- Nehéz a padról beállni, egy percem sem volt bemelegíteni, csak a sípcsontvédőmet tudtam felkapni - mondta a mérkőzés után Ugrai Roland. - Mindkét oldalon voltak helyzetek, a végén bármelyik csapat nyerhetett volna - örülök, hogy mi voltunk azok. A diósgyőrieknek akadtak veszélyes kontrái és nekünk is voltak helyzeteink. Mindkét csapat akarta a győzelmet, a vendégek sem álltak be. A gólom? Kicsit ugyan megpattant a lövésem, de azt gondolom amúgy is bement volna. Ezúttal talán kicsivel több szerencsénk volt ellenfelünknél. Ami a stadiont illeti, eddig csak ellenfélként játszottam Sopronban, a pálya minősége az NB I-hez képest sokkal jobb volt, ilyen téren remek volt itt futballozni. Sokan elkísértek bennünk, ez is sokat számított. Azt mondom, még be kell laknunk a stadiont és a pályát , de jó lesz ez, meg fogjuk szokni.

A győztes gólt szerző Ugrai csapattársai ölelésében

Pum András

hozzászólás
2016. február 27., 22:24 szerző: Pum András fotós: Unger Tamás

Facebook

Hozzászólások