Egyszerűsített kiírás is várható

2019.01.23. 21:50

Pályázati lehetőségekről civileknek – tájékoztató a Berzsenyi-könyvtárban

Más a kiíró, van már egyszerűsített pályázati lehetőség, és külön figyelmet kap az adatkezelés: pályázati tájékoztatót hallhattak tegnap civil szervezetek képviselői a Berzsenyi könyvtárban.

Bakos Ágnes

Nagy Kriszta, a Civil Információs Centrum munkatársa számolt be a BDK-ban tegnap délután a pályázati újdonságokról Fotó: Unger Tamás

A Nemzeti Együttműködési Alap pályázati forrásait idén a Bethlen Gábor Alapkezelő koordinálja, így változott a bankszámlaszám, amelyre a kétezer forintos pályázati díjat utalni kell – ez az egyik legfontosabb változás a pályázati rendszerben, mutatta be Nagy Kriszta, a Vas Megyei Civil Információs Centrum munkatársa. Az összevont támogatásoknál 3 millió, illetve 4 millió forint a felső korlát, néhány kivétellel. Pályázatot benyújtani csak elektronikus úton lehet, és továbbra is kollégiumokhoz kell címezni az igényeket – érdemes alaposan megnézni, mire jogosult egy-egy civil szervezet. Például egy nemzetiségi kulturális programot megvalósító szervezet, mondjuk egy német nemzetiségi kórus a „nemzeti összetartozás” címén pályázzon.

Nagy Kriszta, a Civil Információs Centrum munkatársa számolt be a BDK-ban tegnap délután a pályázati újdonságokról Fotó: Unger Tamás

Több nemzetközi lehetőséggel is élhetnek a szervezetek, határon túli partnerszervezetekkel együttműködve is lehetőségük van pályázni, de ne felejtsék el az együttműködési nyilatkozatot csatolni. Sőt a határon túli partnerszervezetek önállóan is pályázhatnak az összevont támogatások között.

Szükséges továbbra is a regisztrációs nyilatkozat, adatváltozás esetén újra kell küldeni. Újdonság az adatkezelési nyilatkozat: azt a hivatalos képviselők és a kapcsolattartó nevére kell kitölteni, nem a pályázó szervezet nevére. Formai kizárást von maga után, ha az adatlapon nem szerepel. Az összevont keretre február 21-én jár le a beadási határidő, utána nyílik meg az egyszerűsített keret – ez új lehetőség. Összesen 199 millió forintot osztanak szét, leg­alább 100 ezer, legfeljebb 200 ezer forint a pályázható összeg. Tartalmi bírálat nincs, aki a leggyorsabb, az nyer, ha megfelel a formai követelményeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában