Vasvár és a béke nagyon inspiratív: óriáskép a téren

Idén kilenc festőművész – Hekkel Aranka, Szilágyi Jéger Teréz, Németh Ida, Galambos Rita, Nádler László, Pósa Ede, Jávorka Csaba, Huber Vili, Czanik Ferenc – fogadták el a művelődési központ meghívását. A művészeti vezetőtől, Nádler Lászlótól megtudtuk: másfél napi kísérletezés után döntötték el, hogyan oldják meg a feladatot, ki mit vállal a munkából. A vasbolttal szemben elhelyezett óriáskép bal feléről indul egy forrongó világ, amelyből a béke angyala vezet át a jobb oldali derűs, békés zöldbe, kékbe. Nádler László a saját alkotásain tavakból indult ki, de a tavalyi tengerélményei is előjöttek. A csornai Szilágyi Jéger Teréz egész nyáron meghívásos telepekre jár, a „nagyon inspiratív Vasváron” pedig otthon érzi magát.

– Gergye Rezső találja ki a feladatokat úgy, hogy ötvöződjenek a művészi késztetések a város igényeivel. A vöröses-narancsos zaklatott érzéseket kékes-fehéres, kiegyensúlyozott felületbe vittük át. A molinó elkészítésének nehézsége az volt, hogy mind mások vagyunk, máshogy gondolkodunk, más technikákat használunk. Nagy kihívás volt, hogy egymás gondolatait tiszteletben tartva alkossunk – fogalmazta meg Szilágyi Jéger Teréz, aki az önálló művein vasvári épületrészeket dolgozott ki, a Szentkút-kápolnát, a város sziluettjét a két toronnyal, az 56-os emlékművet. Idén minden művésztelepen a vízfelületek tükröződését festette, ezért Vasváron is kiment a tóhoz, hogy megragadja a fény-árnyékokat, mozgásokat.

Ellátogattunk az alkotótábor műhelyébe is. Jávorka Csaba a Baranya megyei Újpetréről érkezett, pszichedelikus festészetét hozta, amelynek nincs előzetes koncepciója. A művész nem tudja, mit fog festeni, csak elkezd egy foltot, és azt folytatja. Kicsit szürrealista, kicsit absztrakt, érdekes szimbólumrendszert használ, a képein semmi nem kötődik konkrétumhoz, látványhoz. A kapuvári Czanik Ferenc arról beszélt, hogy a vasvári alkotótáborokban sok barátságot is lehet kötni, és mindig külföldről is jönnek. Volt már vendégük Indiából, Törökországból és Erdélyből is. Őt leginkább a belváros fogja meg, tetszenek neki a dimbes-dombos utcák, mert ő síkvidéki ember, a Rába-köz közepén lakik, ahol szinte vakondtúrás sincs. Lefényképezi a pillanatot, a képek alapján vázlatokat készít. Ami az írónak a jegyzet, az neki az akvarell, profin műveli a nem könnyű műfajt. Ezek alapján később olajfestményeket készít.

Huber Vilmos Sopronból érkezett, figuratív, absztrakt, expresszionista világát adta hozzá a tábor sokféleségéhez. Önmegvalósító festő, aki anyagi kényszer nélkül dolgozik. Egyébként akt- és portréfestészetet művel, de ebből itt egyet láttunk, most a templomajtót, a művelődési ház melletti szobrot és az 56-os emlékművet tette rá a fára a maga gesztusaival: hosszú, magas csíkszerű lemezekre dolgozik, amiket maga keretez. Megtudtuk: Csáfordjánosfán van a „festőháza”, ahol sokszor a felesége a modell. Az idei (félig) külföldi táborlakó, Galambos Rita Ausztriából jött most, de haza, mert eredetileg vasvári – sok kiállítása is volt már itt –, csak nyolc éve kint él a férjével és a gyerekeivel. Formatervező művész, kint grafikát is tanult, arculattervezéssel foglalkozik, mellette hobbiból fest. Családi programnak indult a folyatásos technika, ebből alakította ki a maga alkotásmódját.

Az egyhetes tábort lezáró kiállítás képei két napig lesznek láthatók, a művészek hazaviszik az alkotásaikat. A közös molinó itt marad.