radikálisan csökkentik a képzési jegyzékben szereplő szakmákat

2019.10.15. 11:30

Nem szűnik meg az OKJ, csak jövőre sok tekintetben átalakul

Átalakul az OKJ-s képzési rendszer jövőre. A felnőttoktatással foglalkozó cégek 2020-ban indíthatnak utoljára a régi OKJ szerinti képzéseket.

Budai Dávid

Sok a szakma, az uniós átlag többszöröse

Fotó: shutterstock

A karrierváltásnál az úgynevezett OKJ-s képzések mindig is nagyon népszerűek voltak, most azonban komoly átalakulás előtt áll a rendszer. Jelenleg az Országos Képzési Rendszerben keverednek a szakmai és tanfolyamjellegű képzések, amelyekből összesen mintegy 770 van, ami indokolatlanul sok.

Németországban például ez a szám 300 alatti, és amíg a német képzési jegyzék például csak egy asztalos képesítést tartalmaz, addig a magyar OKJ-ben asztalos, műbútorasztalos és asztalosipari szerelő is szerepel. A cél az, hogy csökkenjen a szakmaszám, de a szakmai képzések száma a konkrét vállalati igényekhez igazodva növekedhet, s abban a vállalatok is aktívan részt vehetnek – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében. Éppen ezért az ITM – válaszul a negyedik ipari forradalom kihívásaira – alapjaiban alakítja át ezt a képzési rendszert jövőre.

A felnőttképzésben nem mennyiségi, hanem minőségi probléma van, ugyanis az ilyen jellegű képzésből kikerülők esetén igen gyakori kritika a különféle kompetenciák hiánya. Az OKJ-s szakmák esetében a magyarországi jegyzékben szereplő szakmák száma többszöröse az uniós átlagnak, aminek révén a magyar képzési rendszert a széttagoltság, specializáltság jellemzi, illetve az, hogy sok olyan területen jelenik meg OKJ-s képesítés, ami Európában más országokban nem önálló szakképesítés (például: emelőgép-kezelő). Ezért az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmák radikális csökkentése javasolt azzal a céllal, hogy az oktatott képzések rendszere legyen átlátható, a képzések tartalma igazodjon a jelenkor kihívásaihoz.

Sok a szakma, az uniós átlag többszöröse
Fotó: shutterstock

Az OKJ széttagoltsága ráadásul nem csak itthon okoz gondot, mivel jelentősen megnehezíti a más országok képesítéseinek való megfeleltetést is, ami a munkaerőpiacon már ma is számos problémát okoz. A felnőttképzések legnagyobb része pedig nem OKJ-s, hanem például nyelvtanfolyamok, informatikai tanfolyamok, mely képzések fontosak, de önmagukban nem jelentenek választ a gazdaság igényeire.

2020. szeptember 1-jétől a legtöbb OKJ-s szakmát csak iskolai rendszerű képzésben, azon belül pedig csak nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni, minimum két év alatt. 196 ilyen szakképesítés – alapszakma – illetve szakképesítés-ráépülés szerepel az OKJ módosításáról szóló kormányrendeletben, amely a Magyar Közlöny szeptember 30-ai, 162. számában jelent meg.

A részszakképesítéseket – ebből 73 van – viszont csak iskolarendszeren kívüli, fizetős tanfolyamokon lehet majd elsajátítani. A felnőttoktatással foglalkozó cégek 2020. december 31-ig indíthatnak a régi OKJ szerinti képzéseket, ezek szakmai vizsgáját pedig 2022. december 31-ig kell lebonyolítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában