Egy gombostűfej méretű meteorit bevilágítja az égboltot

Egy hét a csillagok alatt címmel rendeznek csillagnézős programokat a héten.

Az eseménysorozat egyik szervezője, dr. Barna Barnabás asztrofizikus, a prágai csillagászati kutatóintézet munkatársa elárulta, a csillagászattal foglalkozó egyesületek által szervezett több tucat esemény ezreket mozgatott meg és mozgat meg jelenleg is, hiszen például szombaton 20.30-kor a hegyhátsáli Hegyháti Csillagvizsgálóban is előadással egybekötött távcsöves estet tartanak, amelyen előzetes bejelentkezés után bárki részt vehet.

Szerdán is volt egy hasonló alkalom, arra elmentünk mi is. A különleges élményt az tette még különlegesebbé, hogy akkor volt a Perseida-maximum, vagyis korunk leghíresebb meteorraja, a Perseidák aznap mutatta meg magát csak igazán, de nincs miért aggódni: aki a héten az eget kémleli, jó eséllyel kívánhat majd valamit.

A szerda éjjel abban is különleges volt, hogy éjfélig egyszerre lehetett látni az égbolton a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt is.

Mindebben pedig sokat segített, hogy a Hold viszont ezúttal nem volt az égen, így fénye nem zavarta a látványt. Arról hogy fejünket a helyes irányba fordítsuk, Horváth Tibor, arról pedig, hogy a csillagokat felkészülten bámulhassuk, Hegyi Norbert gondoskodott. Mesélt az alapítvány, a csillagvizsgáló és Emese, a távcső történetéről, de a mintegy másfél tucat érdeklődő azt is megtudhatta, milyen hatalmas és izgalmas a körülöttünk lévő világegyetem.

Galaxisunk, a Tejútrendszer például olyan hatalmas, hogy a fény az egyik végéből a másikba 100-120 ezer év alatt jut el.

Napunk a Tejút középpontjától 27 ezer fényévre van, és csupán egy a 200–400 milliárd csillag közül. Az, hogy a Hold kering a Föld, a Föld pedig a Nap körül, mindenki számára ismert, ám a Nap is kering a Tejútrendszer középpontja körül. Másodpercenként 220 kilométeres sebességgel száguld bolygóival, így a Földdel, vagyis velünk együtt. A Napnak egy év 220 millió év, az őrült sebesség ellenére ennyi idő kell, míg egyszer körbeér a középpont körül.

Amikor idegen civilizációt keresünk, mindig a rádióhullámokat figyeljük, de eddig minden igyekezetünk kudarcot vallott, ahogyan bizonyítottan minket sem talált még meg senki. Ennek egyik oka a jel gyengesége lehet, amely pár fényévnyi távolságról egyszerűen már nem észlelhető, ahogyan a hatalmas világűrben a Föld gyenge fénye sem tűnik fel

senkinek.

Szóba került természetesen a Mars, mint az este egyik főszereplője is.

Légköre ritka, nekünk, embereknek olyan, mintha vákuumban lennénk, a Földön 30 kilométeres magasságban vannak olyan viszonyok, mint a Marson a felszínen, és ha elég sűrű lenne a légkör, akkor sem mennénk vele sokra, hiszen jórészt szén-dioxidból áll. Hiába mértek már plusz 35 fokot is a bolygó felszínén, ha egy űrhajós a Mars-felszínre lépne, talpa hiába lenne plusz 35 fokban, a térdénél már csak plusz 15, míg a fejénél már csak 0 fokot mérhetne, a ritka légkör nehezen melegszik, ráadásul gyakori a mínusz 135 fokos hideg is. A marsi szelek sem túl kellemesek, néha a homokviharok az egész bolygót beborítják.

Szó esett a Jupiterről is, amely egy nagyon gyorsan forgó hatalmas gázbolygó, átmérője az egyenlítőjénél 143 ezer km körül mozog, vagyis csaknem tizenkétszer akkora, mint a Földé. Akárcsak a Szaturnusznak, a Jupiternek is van gyűrűje, csak éppen nem látszik, olyan apró por alkotja.

És ha már por, csillaghulláskor bizony nem történik más, mint hogy az űrben száguldó porszemek nagy sebességgel (40 km/s) elérik a Föld légkörét. Ha egy érkező meteoritdarabocska gombostűfej nagyságú vagy nagyobb, akkor az égés fénye már jóformán az egész égboltot bevilágítja. Ezt már Horváth Tibortól tudhatták meg az érdeklődők, aki az előadás után elsőként a Jupitert és három holdját mutatta meg Emese segítségével, hatvanszoros nagyításban.

Mindegy mennyi az érdeklődő, a távcsőre mindig sokat kell várni, a világűr csodái gyorsan lenyűgöznek mindenkit. Unatkozni persze nincs idő, a csillagvizsgáló nem véletlenül van Hegyhátsálon, itt az ég, ha nincsenek felhők, valószerűtlenül csillagos.

Ha az ember sokáig néz fölfelé, úgy érzi, mintha rászakadna az a milliónyi pont, ami mind-mind egy-egy elérhetetlen csillag, fényük évek óta utazik azért, hogy mi, emberek a Tejút széléről időnként jól rájuk csodálkozhassunk.