Kevesebb az önkéntes

2021.04.17. 07:00

A pandémia megmutatta: a tartós támogatás jelenti a túlélést

Nehéz elérni az adományozókat a koronavírus-járvány kitörése óta és kevesebb az önkéntes segítség is az SOS Gyermekfalvak legfrissebb felmérése szerint.

Vas Népe

Nevelőszülők támogatása, 20201203, ut, Kőszeg, Vas Népe / Unger Tamás

Fotó: VN-archív

Februárban az SOS Gyermekfalvak online felmérést végzett az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének tagjai körében arról, hogy miképpen befolyásolja a Covid-járvány az adománygyűjtési, adományozási szokásokat.

A járvány a szervezetek 70 százalékánál okozott valamilyen nehézséget. A legnagyobb probléma az, hogy nehezebb elérniük a potenciális támogatókat. A szervezetek 40 százaléka szerint több, 35 százaléka szerint kevesebb pénzbeli adomány érkezett a járvány kezdete óta. Tízből négy szervezet eleve nem szívesen fogad tárgyi adományt. Ha mégis, akkor a legnagyobb segítséget minden második szervezetnek a digitális eszközök jelentik.

– Az SOS is nehéz helyzetbe került a járvány miatt. Több száz, szülők nélkül élő gyerekről kell gondoskodnunk, tehát ugyanazt a pénzügyi forrást kell előteremtenünk, mint a járvány előtt. Mindezt úgy, hogy vannak időszakok, amikor csak az online térben tudunk partnereket keresni, több korábbi támogatónk is beleroppant a válságba. A legnagyobb és leghatékonyabb segítség a rendszeres, tartós pénzbeli adomány – tette hozzá Romet-Balla Ágnes, az SOS Gyermekfalvak adománygyűjtési igazgatója.

Kiemelt képünkön: Az SOS Gyermekfalvak életét is megnehezíti a járvány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában