2021.06.27. 07:07
Adria, Balaton, Eb – Így telik a nyár az ismert Vas megyei személyeknek – fotók
Kíváncsiak voltunk, ők hol és hogyan töltötték a nyár első hónapját, ezért körbenéztünk a közösségi oldalakon.
Hőség, tófürdó, Jencibá versenyek, Kirchknopf Gergő,20210620, ut, Szombathely, Vas Népe / Unger Tamás
Fotó: Unger Tamás
Az időjárás az elmúlt időszakban egy új, érdekes arcát mutatja: ha ad, akkor nagyon ad, ha elvesz, akkor pedig tényleg elvesz. Elég csak a májusra gondolni, ahol jóformán nem sütött a nap, viszont hetekig esett az eső. Aztán elérkezett a június, és mintha szóltak volna, hogy ez már a nyár, beköszöntött a napsütés, és a heteken át tartó kánikula. Aki az elmúlt időszakra időzítette a nyaralását, nagyon jól járt, ugyanis ezt a forróságot kis túlzással csak vízpart mellett lehet elviselni.
Körbenéztünk az ismert Vas megyei személyek közösségi oldalain, kíváncsiak voltunk, ők hogyan töltötték a nyár első hónapját. A legkülönbfélébb időtöltéseket választották, élményeiket pedig szorgosan dokumentálták követőik legnagyobb örömére. Ezekből a bejegyzésekből szemezgettünk.
Focilázban ég az egész ország, ami nem is csoda, hiszen a magyar válogatott fantasztikus eredményeket ért el a torna előtt jóval magasabb polcra helyezett nemzeti csapatok ellen. Az már csak hab azon a bizonyos tortán, hogy két meccset Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban, hazai közönség előtt játszhattak. A 2016-os Európa-bajnokság egyik hőse, a 108-szoros válogatott kapus, Király Gábor sem szeretett volna kimaradni az idei csodából, ám ezúttal nem a pályán óvta a magyar kaput, hanem a lelátóról szorított Marco Rossi legénységének. Király mind a három csoportmeccsen ott volt, és a képekből kiderül, hogy családi program volt a szurkolás. Több bejegyzést is közzétett, legutóbbi posztjában ezeket összegezte. Természetesen ő is büszke a válogatott helytállására.
A népszerű szombathelyi műsorvezető, influenszer, vlogger, Aryee Claudia Dedei, vagy ahogyan sokan ismerik Tücsi az anyaság örömeit élvezi, de azt a kevés időt, amikor nem kislányával foglalkozik is igyekszik tartalmasan kihasználni. Válogatott jégkorongozó párjával, Sofron Istvánnal legutóbb a Balatonon vitorlásoztak. Tücsi az Európa-bajnokságot sem hagyta ki, ugyanis a Portugália elleni mérkőzésen a stadionban szurkolt a magyar csapatnak. A mögötte ülő szurkolók pedig asszisztáltak, hogy a lehető legjobban sikerüljön az a szelfi.
Kocsis Korinna a szomszédos Horvátországban, azon belül is Hvar szigetén tölti nyaralását. A Jákfáról indult modell, a Tündérszépek verseny háziasszonya rendszeresen posztolt nyaralásáról, hol biciklizni volt, hol vitárlozni, vagy éppen motorcsónakozni. Az biztos, hogy igyekszik tartalmasan kihasználni a nyaralás minden pillanatát. Az időjárásra mindenesetre nem lehetett panasza.
A Vas megyei zenekarok a koronavírus miatti kényszerpihenő után gőzerővel vetették bele magukat a munkába. Az Ocho Macho folyamatosan posztol a koncertjeiről, vagy ahogy ők hívják, az újrakezdésről. A körmendi kötődésű Soulwave is már túl van egy nagyszabású koncerten a Budapest Parkban, amiről töltöttek fel egy fotót a zenekar hivatalos oldalára. Úgy tűnik, hogy a hangulatra nem lehetett panasz.
Az Ocho Macho frontembere, Kirchknopf Gergő azért a pihenésre is megtalálja az időt, legutóbb a Tófürdőn kaptuk lencsevégre, ahol elrajtolt a strandsportszezon. Az énekes is részt vett a játékokon, nem is akármilyen eredménnyel, az első helyet szerezte meg.
A szombathelyi kötődésű magyar válogatott röplabdázó, Bodovics Hanna Spanyolország déli részén található Malaga impozáns tengerpartján lazít. A képeket látva sokan cserélnének a csinos sportolóval.
Frissen Vasból
- Jézuska-váró programok Vas megyében: Amíg az angyalok szorgoskodnak
- Győzött a Haladás Szombathelyen
- Mikulásvonat indult Szombathelyről Celldömölkre
- Többfelé megmaradt a hó az országban és néhol újabb havazás várható
- Félreértés miatt többször a nő életének kioltásával fenyegetőzött egy férfi egy Jánosháza közeli településen