Ismeretlen tettesek

2021.11.12. 17:30

Elloptak három tuját Szombathelyen, amiket gyerekes családok ültették a környezetvédelmi napon

Szombat éjszaka ismeretlen tettesek kiástak és eltulajdonítottak három tuját a Family Center elől. A bevásárlóközpont igazgatója mély felháborodásáról tájékoztatta lapunkat, hiszen a leyland- ciprusokat gyermekes családok ültették a környezetvédelmi napjukon.

VN

Farkas Richárd a leyland-ciprusoknak már csak a helyét tudta megmutatni

Fotó: Unger Tamás

Korábban lapunk is beszámolt róla: a Family Center Fogadj örökbe egy fát! címmel hirdetett közösségi programot, amelynek fő célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezet- és klímavédelemre. Október 2-án 45 fát ültettek el, ezek közül három szombat reggelre eltűnt.

Farkas Richárd a leyland-ciprusoknak már csak a helyét tudta megmutatni
Fotó: Unger Tamás

– A kamerák által nehezen belátható helyen voltak ezek a növények, és a sötétség is megnehezíti a beazonosítást, de megtettük a szükséges intézkedéseket, és ismeretlen tettes ellen feljelentést teszünk – mondta el Farkas Richárd, a bevásárlóközpont igazgatója. Hozzátette: a leyland- ciprusokat gyermekes, a környezetükért tenni akaró családok ültették, ezért különösen felháborító az eset. A növényeket örökbe is fogadták, ezért a veszteség többeket is érint.

Cikkünk hatására, jelentkezett egy olvasónk üzenetben, aki már szombat délelőtt meg is vásárolt három darab tuját, hogy pótolni lehessen az ellopottakat. Az Örökzöld Kertészet vállalta, hogy el is ülteti őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában