Írónő

2021.12.28. 07:00

Hat év, hét cím: ezreket hódított meg a Mira Sabo világa

Éppen hat éve beszélgettünk először Mira Saboval. Az első könyve volt az apropó, azóta kétszeres trilógia kerekedett a történetből és nincs megállás: saját kiadásban jelennek meg a magukkal ragadó, szenvedélyes történetek. A legújabb megjelenés kapcsán a koronavírus-járvány hatásairól és az ötletdobozról is szót ejtettünk.

Bakos Ágnes

Fotó: Unger Tamás

– Hat év és hat cím, ami most jelenik meg, az a hetedik – mutatta Mira Sabo saját köteteit az irodája napfényes, virágos nyugalmában. 2015-ben jelent meg az Amíg kinyílik a szemünk, pár hónappal később annak újabb kiadása, idén még újabb köntöst kapott az első könyv, immár a szerző saját gondozásában. És közben trilógia lett a történetből, majd a Dr. Farkas bárányai című regény után előzménytörténetet kapott, az is trilógia, Fehér gallér sorozatként jelent meg. Annak harmadik kötete, a Hatalom címmel kerül boltokba november végén. Még néhány napja is az utolsó oldalakat írta, kérdés volt Mira számára, hogy mennyire maradjon nyitva a történet. – Nem mindegy, hiszen mindent ennek köszönhetek. Ez a könyv szerzett nekem 20 ezer olvasót – forgatta az első kötetet. Bár, mint mondja, bármilyen történetet meg lehet fordítani, ezt is tanulta a bestsellerekből. Érdekes tapasztalatnak említette, hogy az olvasói mennyire megszerették a Tamássy testvéreket.

– Nem tudok olyan szituációt írni, hogy utálják őket. Pedig sok mindent tettek, megtettek már, még embert is öltek – mondta a családregénynek is beillő sorozat főszereplőiről. Nem szakad el teljesen a következő könyvben sem a szereplőitől, de olyat ír, ami nem kapcsolódik a Fehér gallér sorozathoz – ezt ígéri.

„Én, kis naiv… Azt hittem, hogy Mira Sabo nem csinálja meg még egyszer ezt velem. Tévedtem. Ugyanúgy kikészített, dühített, felpörgetett, mint a Birtoklás-trilógia könyveivel. És pont ezért imádtam minden sorát!” – Ez egy vélemény a sok közül, amely a második sorozatára érkezett a könyves közösségi portálon. Negatív kritika annyiban éri a szerzőt, hogy „nem elég belőle”…

És vannak, akik mostanában fedezik fel maguknak az írónőt: „Elég régóta szemezek már Mira Sabo könyveivel, ugyanis a fülszövegük alapján igen ígéretes olvasmánynak bizonyulnak, viszont amit a valóságban kaptam, arra egyáltalán nem voltam felkészülve, de imádtam.”

 

Mintegy mellékesen említette, hogy idén elnyerte a tavaly alapított Dugonics András Irodalmi Díjat, ami azért is jelentős, mert saját tapasztalatai szerint is egyre többen olvasnak – a koronavírus-járvány, a karantén-hetek hatásának tudja be. A színház, a mozi helyett sokan kerestek olvasmányokat, a webshopján hónapokig tartott a „karácsonyi roham”. A vírushelyzet, a bezártság másik hozadéka a másféle inspiráció volt: az utazás, a társasági élet tölti fel, ennek híján „munkásabb” lett a történetmesélés. 

 

– Ha az ember él, akkor tud írni – summázta. A könyvpiaci tapasztalata, hogy gazdaságilag évente kettő megjelenés már megtérül, de persze ehhez élni, olvasni, nézni kell. Mutatott egy elegáns dobozt: abban rengeteg cetli, fecni mondatokkal, feljegyzésekkel. Ötletdoboznak hívja és plusz inspirációt adnak a lejegyzett gondolatok az írás folyamatában. De nem csak szerzőként bizonyított az elmúlt években.

 

– Az, hogy magánkiadásban ilyen szintre tudtuk emelni, az csoda kategória – fogalmazott. – Magyarországon körülbelül másfél millió ember olvas, annyi a könyvvásárló. Közülük szeretnék megszólítani százezret, akik engem olvasnak. Meggyőződésem, hogy meg lehet találni azt a százezer embert – mondta. És minden olvasója fontos: elárulta, hogy akik díszcsomagolásban rendelik a webshopjából a könyveket, azok számára rendre saját kezűleg készíti a csomagot. És mutatott egy másik könyvhalmot is: készült a „mit olvasol most?” kérdésre, és mutatta Kurt Vonnegut és Philip Roth egy-egy könyvét, azok az erotika ábrázolásához mutatnak pluszt a továbbra is maximalista Mira Sabo számára.

 

– A múltkor megkért valaki, hogy mondjam el, mi a mottóm. Azóta végiggondoltam, és azt hiszem az, hogy „Amikor azt gondolod, hogy kész vagy, akkor tegyél rá még egy lapáttal, mert csak akkor vagy kész” – zárta Mira Sabo. Hat évvel ezelőtt „Szombathelyi sikeríró születik” címmel jelent meg róla cikk a Vas Népében. A címben a születés szó azóta múlt időbe tehető, a siker viszont továbbra is jelen és jövő idő Mira Sabo számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában