Több szinten kommunikálunk – Erről is szólt Pál Feri atya Jákon

Az alaptétel az, hogy a közlés tartalmát a befogadó fél határozza meg. A nő is, a férfi is mond valamit, és arra reagál a másik, amit megért. Kicsinyítődnek, nagyítódnak, torzulnak, elvesznek részek, tartalmak az üzenetből, mire célba ér. Pál Feri állítása szerint a realitás az, hogy ha többé-kevésbé félreértjük egymást, az normális, ha elég jól megértjük egymást, az ünnep. Mindig több szinten kommunikálunk: ha állítunk valamit, azt a másik informatív, érzelmi és kapcsolati szinten is érti valahogy.

A mondandót nem mindig sikerül jókor, jól csomagolva közölnünk, ebből is származnak konfliktusok. Például ha a nő este otthon beszélgetést kezdeményez, amikor a férfi tévét néz, a klasszikus forgatókönyv szerint gyakran veszekedés lesz belőle. Hogy miért? Ilyenkor a férfi agyának már csak harminc százaléka mutat aktivitást, hetven százaléka passzív, így van ez a mamutok kora óta, amikor napközben még vadászott, este pedig bámult a tűzbe, néha dobott rá egy hasábot.

Vagyis a férfi este már nem akar konfliktust egyáltalán. Ha mégis harci állapotba kerül, minimum két óra kell, mire visszaáll a normál állapota. Stresszre egy átlagembernél 240-re(!) megy fel a pulzus, a nagyon erős stresszre az agyunk egyszerűen nem ad visszajelzést, hogy túlélje. Kiesnek részek, a memória szakadozottan működik; például állítja az egyik fél, hogy ő azt nem mondta, amivel a másik vádolja, pedig mondta, csak nem emlékszik. Az emelkedő pulzusszámnál tönkremegy a tájékozódási képesség; 160-as pulzusnál már oda a perifériás látás, és beáll a szelektív süketség, nem is hall mindent az érintett. Száznyolcvannál tönkre megy az elemző gondolkodási képesség, a pszichés funkciók szakadozottan működnek vagy nem működnek.

Az agy legősibb része dolgozik még, ami négyfajta cselekvést képes indítani: gondolkodás nélkül, „fejvesztve” menekülök, védekezni kezdek, támadok vagy lefagyok, a pszichés funkciók leállnak. Például a nők szexuális bántalmazása során azért lehet valakivel mindent megtenni, mert lefagy, nem reagál, a pszichés önszerveződés nem működik.

Ezért van az, hogy ha fél év múlva vagy két év múlva visszagondol, maga sem érti, hogy történhetett; a vádlott pedig azt mondja, hogy az áldozat „nem fejezte ki, hogy nem akarja, és azt beleegyezésnek vette”. Pál Feri úgy összegezte a témát, hogy amikor hagyjuk, hogy a stressz munkálkodjon, az romboló. Meg kell értenünk, hogy mit okoz. Lehet stresszmentes kommunikációt is választani, úgy beszélni, hogy ne legyen nyomás a másik számára. Az önérvényesítést „felé” üzenetezéssel is meg lehet valósítani.

Ha jól bánunk egymással, élhető marad az élet. Ha négy tényezőre figyelek, megoldhatatlan problémákkal is lehet együtt élni: megértővé válok, el tudom ismerni a másik igazságát; együttérzéssel törekszem az érzelmi összetartozás megélésére (a megértésnek nem feltétele, hogy egyet is értek, az érzelmeknek nem kell logikusnak lenniük). Ha tisztelem és megbecsülöm a partnert, kezelhetővé válik a konfliktusban megjelenő harag, mert nem kezdem el azonnal leértékelni a másikat.

A kapcsolatokat nem a harag, hanem a lenézés teszi tönkre. (Kulturális örökség Magyarországon: a férfiak zöme még mindig lenézi a nőket, a nők pedig megvetik a férfiakat. A lenézés, a megvetés pusztító, nem a konfliktus.) A negyedik szem előtt tartandó tényező a biztonság és biztonságérzet nyújtása, a fenyegetés nélküli kommunikáció. Az atya példájában egy házaspár életében ha konfliktus merült fel, hajnalban akkor is kiskifli-nagykiflibe fordultak, akármelyikük kezdeményezte, a másik belesimult, ez lehetővé tette, hogy átéljék: egymás közelében biztonságban vannak, és ez nagyon sok mindenen átsegít.

Kiemelt képünkön: Pál Feri atya mentálhigiénés szakember