Régóta várt fejlesztés

2022.03.01. 20:07

Megkezdődött a celldömölki főút felújítása

A tavasz első napján megkezdődött a településen átmenő főút felújítása. A mintegy 4,4 kilométer hosszú szakasz az Alsóság településrész elejétől a Pápa-Sárvár főút csatlakozásáig tart. A beruházást a kormány támogatja.

Cseh-Egyed Bernadett

Forrás: Ohr Tibor

Régóta vártak már a celldömölkiek és a városon keresztül közlekedők a főút rendbetételére. A több évtizedes, leromlott burkolatra nemcsak külsejében fér rá a felújítás, nagyban megnehezíti az erre autózók dolgát is. A több mint egymilliárd forintba kerülő beruhását a kormány támogatja, a kiemelt társadalmi igények között nevesíti – vasiként egyedüliként – ezt a projektet. A tavalyi esztendő az előkészítés jegyében telt: a tervezés után közbeszerzési eljárás folyt, majd a kivitelezési szerződés december 2-án vált érvényessé. A jó időnek köszönhetően a tervezettnél két héttel korábban, kedden megkezdődtek a tényleges munkálatok.

 

 Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője régóta lobbizott az ügyben, a helyszínen tájékozódott a részletekről. 

 

Lapunknak elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök és az illetékes szakminisztériumok figyelmét is többször felhívta az ügy fontosságára.  Kiemelte: külön öröm, hogy sikerült a fejlesztés részévé tenni az Alsóságra és az Alsóságon átvezető szakaszt is.

 

Böröcz Miklóstól, a Magyar Közút megyei igazgatójától megtudtuk, az út menti szegélyeket kicserélik, majd a lokális pályaszerkezeti hibák javítása után lemarják a régi burkolatot.  Az új melegaszfaltot két rétegben, mintegy 11 centiméter vastagságban építik be. A munkákat a közműszerelvények szintbe helyezése, padkák rendezése, táblacsere és a burkolatjelek felfestése zárja. A beruházás részeként az élelmiszer áruház csatlakozásánál gyalogátkelőhelyet is kialakítanak. Az előzetes számítások szerint 3700 folyóméter szegélyt, 500 köbméter burkolatalapot, 4300 köbméter aszfaltot, 100 darab táblát, 440 köbméter burkolatjelet dolgoznak fel a szakemberek a következő százhúsz napban.

 

A munkák félpályás forgalomkorlátozás mellett zajlanak, ami óhatatlanul torlódásokkal, időveszteséggel jár, ezért az elkövetkező négy- négy és fél hónapban a közlekedők fokozott türelmére és elővigyázatosságára lesz szükség. A munkák befejezése június végére várható, majd ezt követi a műszaki átadás-átvételi eljárás folyamata.

 

Üdvözölte a beruházást Fehér László, Celldömölk polgármester is. Aláhúzta: a város egyik legforgalmasabb útszakasza ez, tehergépjárművek, buszok is gyakran járnak erre. A lakók régi vágya válik most valóra, reméli hosszútávra megoldást nyújt ez a fejlesztés. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában