Hogyan alakul a türelem képessége az életkor előrehaladtával? - Konkrét tanácsok pszichológustól

El lehet-e érni, hogy a gyermek ne szóljon közbe minduntalan, amikor a szülei beszélgetnek? Normális-e, hogy négyévesen nem játszik egyedül, csak szülői segítséggel? – sok szülőben megfogalmazódnak ezek a kérdések. A válaszhoz a szakember szerint az első, amit figyelembe kell vennünk: mi várható el az adott életkorban. – Csecsemőkorban nincs türelmük a gyerekeknek. 

Ha mégis tudnak várni, az inkább a habitusukból fakad. Egy-másfél éves korral bezárólag a túlélés evolúciós ösztönei működnek. Ha egy csecsemő éhes, fáradt, ha a szüleivel szeretne lenni, akkor sír, és kéri, hogy vegyük ölbe. Ha tehát pici gyermekünk van, ne türelmet várjunk el tőle, hanem alakítsuk úgy az életet, hogy legyen elég időnk rá és a felnőtt beszélgetésre, házimunkára stb is.

Kettő és négyéves kor között megjelenik a gyermek akarata, jön a dackorszak. Sokszor azért hív, türelmetlenkedik, mert tudja, hogy erre reagál a szülő, és éppen az akaratossága szül türelmetlenséget. Nem bosszantani akar, csak tetszik neki, hogy már önálló annyira, hogy a felnőtteket tudja mozgatni. Ahogy beér az óvodáskorba, az egocentrikus világkép tartja fenn ezt a viselkedést. 

Ebben a korban még nem képes az empátiára, nem tudja beleképzelni magát a mi helyzetünkbe. Magából indul ki: ha letorkoljuk valamiért, az rosszul esik neki, ő érzi magát sértve. Dolgozzunk a saját türelmünk fejlesztésén is. Körülbelül 8-9 éves korra érik meg annyira, hogy képes a valódi empátiára. A kisiskoláskorban már magas szintű az önkontrollja: képes szabályozni az időt, tud várakozni, az igényeit, vágyait keretek közé tenni.

Bojti Andrea hangsúlyozza: nagy feladata a szülőnek, hogy segítse a gyermekét ebben a folyamatban. – Ilyenkor azt tanítjuk a gyermeknek, hogy ne adjon fel hamar dolgokat, képes legyen a kitartásra és ne várjon azonnal eredményt. Ez hasznos lesz majd a tanuláskor, annak sincs rögtön eredménye. A türelem tanulásával a késleltetés képessége alakul ki. Meg kell tanulnia azt is, hogy a felnőttek nem mindenhatók és ő sem az, neki is vannak határai. Képes lesz beleélni magát mások helyzetébe – az egocentrikus világképe változik.

Konkrét tippeket is ad: óvodáskor elejéig elégedettek lehetünk, ha néhány percet eltölt a gyermek egyedül, meg is dicsérhetjük ezért. Felesleges türelmet várni tőle ebéd után, amikor nyűgös. Ehelyett, amikor a legfrissebbek, fittebbek vagyunk mindketten, akkor iktassunk be helyzeteket, amikor néhány percnyi türelmet várunk el. Ehhez gondoljuk át a napirendünket. Amikor apa hazajön, a gyermek kapcsolódni akar hozzá – késő óvodás korig irreális elvárni, hogy a felnőttek tudjanak egymással beszélgetni.

Érdemes időt hagyni, hogy a gyermekkel játsszon apa, vacsora után beszélgessenek a felnőttek. Az időt mérhetővé kell tenni, keretezni kell akár homokórával, analóg óra mutatójával. Ha várnia kell a vacsora elkészültéig: segítsen be valamibe, számoljon el valameddig, barchobázzunk, játsszunk nem túl eszközigényes játékokat. 

A házimunkába is bevonhatjuk – vizes szivacsot adhatunk a kezébe, letörölgetheti a konyhabútort. Ne „rázzuk le” folyton a gyereket, ne a „nemből” induljunk ki. Ha kapcsolódni akar, mögöttes igénye lehet: játszani szeretne, elakadt, és segítséget kér, meg akarja mutatni a tudományát. Hangosítsuk ezt ki: "látom, azt szeretnéd, hogy játsszak veled". Ha megígérünk valamit, azt tartsuk be: „Elmosogatok, és megnézem a rajzodat. Fontos az is, hogy ne oldjunk meg mindent helyette, ne szolgáljuk ki a türelmetlenségét, ne ugorjunk minden kérésére. Tegyen ő is erőfeszítést, máskülönben szociális elakadásai lehetnek.