Podcast

2023.05.14. 11:52

A gyermekosztályon jó dolgozni - Családbarát Kórházi Osztály címet nyert a Markusovszky-kórház részlege

Hét vidéki és hat budapesti kórház összesen 19 osztálya nyert Családbarát Kórházi Osztály díjat, köztük a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház csecsemő- és gyermekgyógyászati osztálya. Az elismerő címet a Magyar Kórházszövetség 35. kongresszusán adták át.

Tóth Kata

Dr. Csákváry Violetta osztályvezető főorvos az oklevéllel

Fotó: Cseh Gábor

2018 óta minden évben, az idén is országos pályázatot hirdetett a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A részt vevő kórházi osztályoknak részletesen ismertetniük kellett a családbarát stratégia elemeit, a betegek és családjuk, valamint az egészségügyi dolgozók testi és lelki jóllétét biztosító intézkedéseket, valamint ennek gyakorlati megvalósítását. Az idei pályázat fókuszában a családok, a betegek, az egészségügyben dolgozók és családjuk fizikai, mentális biztonsága állt, a zsűri ennek alapján választotta ki a nyerteseket. A pályázatról és a csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály mindennapjairól dr. Csákváry Violetta osztályvezető főorvos beszélt. 

– Osztályunk családbarát stratégiájának a mottója: a járóbeteg-ellátástól a kórházi ápolásig érezze a gyermek és szülő egyaránt: itt is jó lenni! – mondta elöljáróban az osztályvezető, majd a pályázatból idézett. – Már az osztály kapujában, az ambulancián barátságos, vidám környezetben telik a várakozás. A kicsiknek – egy kedves édesanya segítségének köszönhetően – szoptatószoba áll rendelkezésre, ahol az édesanya kényelmesen tudja táplálni csecsemőjét vagy megmelegíteni ételét. A nagyobbak a közkedvelt légvárban építőjátékokkal és játszósarokban tölthetik az idejüket. Az osztály területén a falakon számos ismert, kedves mesefigura kel életre, minél otthonosabb légkört teremtve. 

– A kismamákat a bababarát ellátási gyakorlatunkról már előre írásban tájékoztatjuk. A szülőszobán az úgynevezett aranyóra és az apai jelenlét folyamatosan biztosított, ami a leendő család egységének a kezdete. – Mi is az az aranyóra? Az újszülöttet, születését és a köldökzsinór átvágását követően – amennyiben az édesanya és az újszülött állapota megengedi –, egy órára meztelenül, betakarva az édesanya mellkasára helyezzük. A korai bőrkontaktus kedvező élettani hatásait biztosítjuk ezáltal. A családbarát ellátás a korszerű – a 21. század igényeinek megfelelő –, tavaly átadott gyermekágyas részlegünkön folytatódik, ahol az édesanya a nap 24 órájában együtt lehet újszülöttjével. Ugyanakkor a pihenni vágyó édesanya kérésére az újszülött átmenetileg a babaőrző szobába kerülhet. A gyermekek számára a szülői jelenlét biztosítása kiemelt prioritású. Ezért anya-, apaés nagyszülőbarát megoldások, úgynevezett baba-mama szobák, illetve – térítésmentesen – korszerű, összecsukható ágyak állnak rendelkezésre.

- Részlegeink többségén folyamatos wifikapcsolat biztosított. A kórtermek, társalgók televízióval felszereltek. Pedagógusaink kiemelten foglalkoznak a nem látogatott gyermekekkel (szerencsére kevés az ilyen gyermek). A hosszabb ideig kórházban lévő gyermekek iskolai feladatait pedig követik, hogy ne maradjanak le a tanulásban. Kiemelt fontosságúnak tartjuk a hozzátartozók és a nagyobb gyermekek – életkoruknak megfelelő, érthető – tájékoztatását állapotukról. 

– A közelmúltban egy országos betegelégedettségi kérdőív adatainak feldolgozása szerint az osztályon zajló kommunikáció nagyon jó minősítést kapott – jegyezte meg dr. Csákváry Violetta. Végül a családbarát munkahely mottóját emelte ki: – Jó itt dolgozni! Osztályunkon a női dominancia érvényesül. Sok a kisgyermekes, illetve családalapítás előtt álló munkatárs. A kicsik betegsége miatt kieső kollégák munkáját igyekszünk korrekt beosztással megoldani. Jó gyakorlatnak bizonyul ez osztályunkon, önként jelentkezőkre pedig mindig számíthatunk. 

- Az outdoor rekreáció hívei vagyunk. Rendszeresen tartunk – többnyire a vidéken élő kollégáknál – főzéssel vagy batyubál keretében juniálist vidám hangulatban. Ezekre az alkalmakra hagyományosan családostul érkeznek a gyeden lévő munkatársak is. Akár egy óvodai csapatot is kitesz a vidám lurkók száma. Megünnepeljük egymás kerek évfordulós születésnapját is. Közkedvelt a szakdolgozóinkkal együtt szervezett nőnapi vacsora élő zenével, tánccal. A gyermekekkel foglalkozók idősen is gyerekek maradnak lelkükben. A mi közösségünk is vallja ezt. Legalább annyira várjuk a Mikulást, mint az osztályon fekvő gyermekek. Farsangkor jelmezt öltünk, és közösen esszük meg a farsangi fánkot, mulatunk egymás jelmezein – ez is közösségé kovácsol minket.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában